Egyszer (már) volt, hol nem volt...

Mytranában már két esztendeje annak, hogy a névtelen hős rendet rakott, de még mindig kemény küzdelem zajlik az elérhetetlennek tűnő békéért. A terület megosztottá vált, négy kemény frakció alakult ki: délen Thorus összefogdosta a harcok során szétszóródott és meggyengült ork hordákat, és összetartó nemzetet kovácsolt belőlük, északon Gorn Gotha és Faring népességével aggódva figyeli a déliek csapatait, nyugaton Inog és Anog, a két fivér akár erőszakkal is a békét próbálja meg az őket követőkre ráerőltetni, míg keleten Lee a háborúban már megfáradtakat gyűjti zászlója alá, szentül abba a hitbe ringatva magát, hogy a béke magától is eljön. Azonban nem így történik: Gorn, rettegve attól, hogy az orkok ismételten a szabad népekre rontanak, a legjobb védekezés a támadás alapon csatába bocsátkozik velük, döntéshelyzetbe kényszerítve a többi területet is. Eközben egy ismeretlen dimenzióban Xardas és a névtelen hős aggódva figyeli a látottakat, utóbbi ráadásul borzalmasan bosszús, amiért az általa vérrel és verejtékkel kiharcolt béke szilánkosra törik a szemei előtt. A varázsló meg van győződve arról, hogy a világ előbb-utóbb nélkülük is megoldja a problémáit, karakterünk azonban nem ennyire derűlátó, ezért úgy dönt, ismételten közbeavatkozik - még akkor is, ha Xardas ezt nem szeretné. Borzalmas csata zajlik le kettejük között, amelyben a névtelen hős győzedelmeskedik... Magához tér az általa felszabadított földön, ismételten elveszítve képességeit, hogy, mit ad isten, ismét megpróbálja harccal és mágiával kikényszeríteni a békét az imádott földön...



Már a két esztendeje megjelent harmadik részben is borzalmasan gáz volt, hogy a névtelen hős (aki a küldetéslemezre már ronda és erőszakos, tehát köze nincs ahhoz a fickóhoz, akivel eddig három részen keresztül küzdöttünk) a nulláról indul, de egy hivatalos küldetéslemezben ismét előrángatni ezt az ötletet, több mint kellemetlen. Most legalább úgy, ahogy megmagyarázták a dolgot - a mágussal vívott csatájának köszönheti, hogy elölről lehet kezdeni a tápolást, nem pedig elfáradt a hajóúton, és azért veszített pár tucat szintet - de ez nem mentség, egyszerűen már én kérek elnézést, hogy az fejlesztők ismét ehhez az ötlethez nyúltak. Bár csak ez lenne a legnagyobb probléma! Szóval a névtelen hős visszatér, egy olyan földre, ahol már nem egyszer bizonyította, hogy érte dolgozik - aztán rögtön induláskor jól leszúrják, hogy ugyan, mit képzel magáról, meg egyébként is, dolgozzon apró-cseprő marhaságokon a megbízóknak, aztán majd esetleg kaphat némi információt. A küldetések komplexitása kísértetiesen emlékeztet a World of Warcraftban elsütött zseniális és utánozhatatlan feladatokra - virágszedés, begyűjtögetés, lénygyilkolás órákon keresztül, szánalom a köbön, pedig már az alapjáték sem tette túl magasra a lécet. Aki esetleg hozzászokott a különböző MMORPG szoftverekben ehhez a mechanikához, még az is meg fog döbbenni: szinte minden második feladat ugyanis végrehajthatatlan; értelmetlen párbeszédek, nem aktiválódó siker-üzenetek, naplóból kimaradó bejegyzések gondoskodnak arról, hogy a farkascsorda legyőzése után - amely mellesleg még pont ugyanannyira tűnik lehetetlen feladatnak, mint az alapjátékban - ne jussunk hozzá megérdemelt jutalmunkhoz, sőt, ne is tudjunk tovább haladni a történetben. Volt ígéret a harcrendszer fejlesztésére is, jelentem, ezt sem sikerült kivitelezni, megmaradt a klikkelőbajnokság, ráadásul, hála egy hibának, amely az első folt telepítése után is megmaradt, most már komolyabb retorziók nélküli vérengzésre használható fel: többször előfordul ugyanis, hogy a falulakók megtapsolnak bennünket, ha a társaikat a szemük láttára szúrjuk le, aztán folytatják mindennapi rutinjukat...

Technikai szörnyszülött

A fejlesztőknek ráadásul sikerült egy bravúrt létrehozniuk - az ígéretekkel ellentétben ugyanis a motort nem optimalizálták, sokkal inkább még jobban elszúrták (hosszabb töltési idők, még gyatrább mesterséges intelligencia, a pasztellszerű Depth of Field effektus teljes kihagyása). Ha pedig mindez nem volna elég, bármilyen konfiguráción képes a legváratlanabb és legmegmagyarázhatatlanabb helyzetekben is botrányos szaggatásokat produkálni, amelyeket a legjobb pillanatokban is Windowsba való kilépésekkel, értelmetlen hibaüzenetekkel, és több masinán is tapasztalt csontra fagyásokkal fejel meg, olyanokkal, amelyeken pár miatyánkot leszámítva csak az újraindítás segíthet. A kezelőfelületet megpróbálták korszerűsíteni, ennek eredményeképpen még inkább elszúrták azt, a fejlődési rendszerbe pedig csak minimálisan nyúltak bele, de azt is minek... Használhatatlan képességek, eredetileg tanításra kitalált, de párbeszédképtelen nemjátékos karakterek sora vár majd bennünket. Hogy valami pozitívumot is említsünk: a zene fantasztikus, éppen csak a harmadik rész rajongói már valószínűleg milliószor hallották, ugyanis új muzsikára valamiért nem futotta, így újra és újra a már ismert, és valószínűleg rongyosra hallgatott - de még mindig zseniális - dallamok szólalnak meg. Nem szükséges több kommentár - a Forsaken Gods olyan botrányos, hogy még a rajongóknak is csak egy doboz nyugtatóval merjük ajánlani.