Az Arkham-széria a lehető legjobb dolog volt, ami Batmannel az utóbbi időben történt (és akkor zárójelben ide vehetjük még Matt Reeves idei filmadaptációját is). A karakter végre hozzá illő sötét, baljós hangulattal megtámogatott videójátékokban kelt életre, amelyek sokkal közelebb álltak a képregények valódi szellemiségéhez, mint a 2022 előtti filmek néha színes, máskor B-kategóriás akciófilmekre emlékeztető stílusai. Batman egy komor karakter. Neki nincs szuperereje, természetfeletti hatalma, és hasonló jóságai – csak sok pénze. Ebből aztán spéci kütyüket tud kifejleszteni magának, amikkel óvhatja Gotham City lakosságát a bűnözőktől. Mert ebben a városban bizony minden éjjel történik valami piszokság, és ilyenkor jól jön, ha a GCPD mellett rendelkezésre áll egy köpenyes igazságosztó is, akire bármikor lehet számítani. A Gotham Knights már ott felkeltette az érdeklődésemet, hogy a Batman: Arkham Origins-t tető alá hozó WB Games Montréal keze munkája. Tudom, hogy sokak szemében az Arkham-széria egyik mellőzött darabja, de nekem az egyik kedvencem volt az Origins, és imádtam a behavazott, karácsonyi hangulattal megfűszerezett Gothamben repkedni. Előre ittam tehát a denevér bőrére, hogy a minőségre ezúttal sem lehet panasz. De milyen is lett maga a – Bruce Wayne nélküli – Gotham Knights?
Denevéreset
A játék rögtön egy méretes átvezetővideó csomaggal kezd, ami meglepően látványosra és igényesre sikeredett. Kiderül belőle, hogy Batman tényleg meghalt. Ez nemcsak promóciós szöveg volt a játékhoz, immár tényleg nem számíthatsz többé a jól ismert karakterre. Egy éves ugrás követi mindezt, amikor is a négy főszereplő – Batgirl, Nightwing, Robin, Red Hood – mentoruk és barátjuk segítsége nélkül kell, hogy megküzdjenek Gotham minden mocskával. A rendőrségen belüli korrupció ismételten felüti fejét, miközben a szálakat valaki (vagy valakik) a háttérből mozgatják, szóval szinte teljesen magukra maradnak hőseink a harcban. Márpedig harc, az lesz dögivel. Pár jól ismert negatív karakter természetesen itt is tiszteletét teszi, habár nincsenek túl sokan, ami engem személy szerint meglepett. Akad egy szép méretes térkép, amit meg lehetett volna tölteni az Arkham-játékokhoz hasonlóan változatos feladatokkal, szupergonoszok uralta területekkel, és a többi, de itt ilyenek nem nagyon van, Sőt egy kezemen meg tudom számolni hány ismertebb név bukkan fel melléksztorik formájában. Ezek a történetek sincsenek túlzottan hatással semmire, mert nagyrészt átmegy lineárisba a játék, amikor komolyabb eseményekre kerül sor.
Cserébe kaptunk egy rakás Kihívást, amiket teljesítve kinyithatunk új képességeket, új kosztümöket, meg ilyesmiket. Nekem ez picit kevés, de lehet valakinek pont az lesz a szimpatikus, hogy nincs teletolva minden sarok értelmetlen dolgokkal, már ha a gyűjthető batarangok, történelmi fontosságú helyszínek, szkennelhető utcai rajzok, vagy épp titokzatos jelek felkutatása nem számít annak. És igen, ezt már elmondták a készítők korábban, amit most meg tudok erősíteni: ebben a Gotham City-ben Riddler nem tevékenykedik (biztos a legújabb feladványait írja egy sötét szobában), szóval a korábbi Batman-játékok (számomra) egyik legkedvesebb pontja 100%-ban kimaradt belőle. A négy főszereplő között remek a kémia, a párbeszédek általában frappánsak, és minden karakternek abszolút átjön a személyisége. Meglepően sok az érzelmes pillanat, hiszen mind a négy igazságosztónak van saját kis sztorivonala, karakterpillanata, amik miatt érdemes közöttük váltogatni. Az is szép munka a készítők részéről, hogy nem aprózták el a karakterek szövegeit. Bizonyos esetekben attól függnek egy-egy jelenet párbeszédei, hogy éppen kit irányítasz, ami miatt talán még egy második (harmadik?) végigjátszás során is kaphat az ember újabb élményeket.
Góth-am’s Creed
Az ember azt gondolná, hogy játékmenet terén a Gotham Knights a korábbi játékokból merít, de rendszerei sokkal közelebb állnak az annak idején újragondolt Assassin’s Creed-sorozat első újkori részéhez, az Origins-hez. Vicces, ha azt vesszük, hogy annak idején az Arkham Asylum szinte egy az egyben átvette az első Assassin’s Creed harcrendszerét, most pedig ezen az RPG-re hajazó szintezős, felszerelés cserélős/módosítős mezsgyén kezd el mozogni ez a játék. A város kihívásai valamelyest velünk arányosan erősödnek, és a küldetések is egyre magasabb szintű ellenfelek hordáit tartalmazzák. Ezzel együtt jön nyilván egyfajta mesterségesen lassított főtörténet, mert nem verheted végig ész nélkül 6-7 óra alatt a fősztorit, mindenképpen kell mellette egyéb tevékenységek után is nézned. Mondhatnám, hogy ez probléma, de a gonoszok köré szőtt ügyek meglepően jók lettek – még ha nincs is belőlük sok, ahogy azt korábban említettem. A nyomozás visszatért, és egy sokkal szerethetőbb rendszert kapott. Immár ahhoz, hogy megtaláljuk a válaszokat, kulcsfontosságú nyomokat kell összekötnünk, és ezt tessék szó szerint érteni, mert gyakorlatilag is egybe kell fűzni két, gyaníthatóan összetartozó jelet a továbbjutás érdekében. Én ezeket egytől-egyig nagyon élveztem, és elérték, hogy gondosan tanulmányozzam a dokumentumokat, feljegyzéseket, és egyebeket.
Aztán ott a kraftolás. A többség valószínűleg erre vágyik legkevésbé egy “Batman-játék” során, de jelen van, bár szerencsáre nem zavaró, maximum esetenként idegesítő szinten, amikor az ellenfelek már annyival magasabb szintűek nálunk, hogy agyonvágnak egy pöccintéssel, csak mert elavult a szupergöncünk. Szerencsére hozzáadtak a mechanikához pár elemi hatást is, szóval áram, tűz, szél, méreg, meg a fene tudja még miféle hatásokkal is el lehet tubúzni eszközeinket az extra sebzés reményében. A ruhák egyébként sok irányba elvihetők, szinte már-már egyéni kinézettel rendelkező szuperhőst kreálhatunk Nightwingből, aki gyárilag a fekete-kék színvilágból öltözködik. Aki ezzel nem akar bíbelődni, annak ott a transmog, és menőbbnél-menőbb kosztümökben villoghat az éjjeli pillangók előtt Gotham bűzös utcáin keringve. Van egyébként a játékban például batmotor is, amivel gyorsabban lehet közlekedni, mint össze-vissza csáklyázva-repkedve, amit persze kedvünkre színezhetünk. A harcrendszerről egyszerre tudnék sok jót, és sok rosszat is mondani. Akinek kevésbé jön be az RPG-s, számokat feldobálós sebzési rendszer, annak nyilván nem fog annyira bejönni. Nekem is sok időbe telt megszokni, hogy a jobb klikkel nem visszatámadok, hogy a kitérés egy kettétört batarangot nem ér, és a többi, de összességében nincs vele hatalmas probléma, csak rá kell érezni.
Sötét ló-lag
Még ha nem is tűntem túl pozitívnak, a Gotham Knights egyébként egy jó kis játék lett, és erről elsődlegesen a kooperatív-mód tehet. Önmagában a szóló kampány sem rossz, de a sztorialapú kooperatív játékokból sosem elég, ráadásul közösen átélni egy sötét, ármányokkal és rejtélyekkel teli sztorit Gotham városában felbecsülhetetlen élmény. Nem tökéletes a megvalósítás, de az egyik legjobb, amit az utóbbi időben láttunk. A legtöbb esetben nagyon jól össze lehet dolgozni, viszont vannak pontjai a történetnek, ahol mintha nem terveztek volna azzal, hogy itt majd több ember fog gyepálni rosszfiúkat. A lopakodásnál érezhető ez főképp, sokszor futottam bele ugyanis olyan problémába, hogy nem volt elég megcsáklyázható magaslat, és valamelyikünk mindenképp a földre kényszerült. Pedig mi lehetne jobb, mint vízköpőkön gubbasztva fellógatni az ellent szépen sorjában? És akkor most bedobom a Gotham Lovagjainak legnagyobb hibáját, amit mostanában mintha minden játéknál fel kellene hozni: a teljesítménybeli problémákat. Egyszerűen a grafikai megvalósítás nem indokolja a frame ilyen mértékű ugrálását. Szinte lényegtelen, hogy a grafika maxon van, vagy minimumon. van-e raytracing bekapcsolva, vagy sem, ugyanúgy elhajítja a frame-ek felét némelyik helyzetben. Én PC-n teszteltem a cuccot, és a megjelenés előtti állapotában már kapott egy frissítést, ami javított a helyzeten, de még mindig vannak problémák. Például a javítás óta tapasztalt kétóránkénti crashelés nem tartozik a kedvenc újdonságaim közé. A konzolos 30 fps-re lockolás pedig 2022-ben lényegében elfogadhatatlan, és hiába magyarázzák a bizonyítványt, ez jogosan keltett felháborodást.
Cserébe a zenék jók, a hangulatot tényleg jól eltalálták, és a játékmenet során maximum a néhol picit fura karakteranimációkkal lehet az embernek gondja. A nyílt világú Gotham City remekül működik, és igazi nosztalgia-bomba egyben. Én már azzal is órákat töltöttem el, hogy ellátogattam olyan ismerős helyszínekre, mint a GCPD épülete, vagy az Arkham Elmegyógyintézet. Minimális hibáival együtt azt kell mondanom, hogy meglepően jóra sikeredett a Gotham Knights. Sok az apróbb baki, amik nagy része inkább szubjektív, de a grafikai problémákért jár némi levonás a végeredményből. Összességében egy középtávon élvezetes denevérmentes kaland született, ami ajánlható a műfaj, és a DC-univerzum szerelmeseinek egyaránt.
