Hogy a Gearbox irányába milyen pozitív vagy negatív érzelmekkel bírok, az szerencsére semmiben sem befolyásolta a Godfall megítélését, hiszen a játéknál a csapat csak kiadóként működik közre, maga a stílus és a dizájnvilág pedig pont ínyemre való. Ráadásul a PC-s megjelenésen túl PS5-ös nyitócímről beszélhetünk, ami pláne érdekessé teszi a helyzetet, különösen a megemelt árazás mellett, ami az újgenerációs címeknél lépett érvénybe. Hogy a Counterplay Games alkotása megéri-e a kimondottan komoly összeget (lemezes verzió esetében csekélyke 30 000 forintról beszélünk, ami nem kevés)? A cikk végére kiderül.
Optimus lovag és a Macros(s)-univerzum
A Godfall története Aperion földjén játszódik, ahol a gonosz Macros elárulta a Valorian lovagokat és velük együtt Orint, a főhőst, hogy egy rítus segítségével mindenhatóvá váljon. Orin természetesen próbálja menteni a menthetőt és menthetetlent, méghozzá a legendák legerősebb kellékeivel, illetve a brutális erőt és képességeket nyújtó Valorplate páncélokkal, mialatt bejárja a vidék legfontosabb régióit, hogy a víz, a föld és levegő birodalmában kardélre hányja Macros legfontosabb vezéreit, megszerezve erejüket, aminek segítségével már talán (legyőzheti) nemezisét.
Igen, nem a sztori a Godfall legerősebb része, bár tény, hogy az átvezetők például piszkosul látványosak és izgalmasak, viszont a sima párbeszédeknél is sikerül valamennyire fenntartani az érdeklődést, köszönhetően az egészen jó szinkronhangoknak. Orint például kimondottan jó hallgatni, majdnem mintha Optimus Prime duruzsolna a fülünkbe, ami nem az egyetlen robotos áthallás, elvégre egy pillanatra Macros neve is megdobogtatta a szívem, míg rá nem jöttem, hogy a Robotech-saga két s, szóval feleslegesen lelkesedem.
Kaszabolda
Maga a játékmenet sem sokkal összetettebb a történetnél. Ugyan van 12 páncél, amikkel egyedi képességeket birtokolhatunk, illetve van egy egészen változatos skillfa is, plusz a támadásokat is jól lehet variálni, a harcrendszer mégsem tűnik annyira kiforrottnak és olajozottnak. Jól működik, félreértés ne essék, illetve nincsenek problémák, de nem tökéletes a szinergia. Viszont még ez a szimplán “csak” jó mechanika is működhet, pláne, ha megfelelő a fegyverarzenál, márpedig az is rendben van. Különböző erejű és gyorsaságú, eltérő mozgást és taktikát igénylő eszközöket szedhetünk össze minden komolyabb ellenfélnél, valamint bizonyos ládákban, merthogy a Godfall alapvetően a lootra épít. A színkódos felszerelést érdemes állandóan figyelni, cserélgetni és fejleszteni a kovácsnál, aki az egyre értékesebb alapanyagokért cserébe több fokozaton át erősíti kedvenceinket.
És erre szükség van, hiszen az elementálok világában egyre erősebb opponensekkel gyűlik meg a bajunk, legyen szó a szimplább feladatokról (nyissunk meg x számú valamit, szedjünk össze három ezt-azt, öljünk meg valakit) vagy éppen Macros vezéreiről, akiknél viszont alaposan fel kell kötni a páncélgatyát. Más kérdés, hogy a feladatok elég egyszerűek és ismétlődők, ráadásul nem egyszer, ha teljesítettük a fő küldetést, ha nem figyelünk, további töltelékekkel fogjuk elütni az időt, mert manuálisan kell belépni a menübe, majd elfogadni a misszió végét, amivel visszatérünk a központi hubként szolgáló területre. Hogy utána, némi beszélgetést és fejlesztést követően ismét a térképet böngészve válasszunk ki egy feladatot, aminél nagyjából ugyanazt fogjuk csinálni, méghozzá nagyjából ugyanott, mint előzőleg.
Drágán mért kínai F2P?
Valahogy az egész játék során végig két dolog járt a fejemben. Kicsit olyan a látvány és a stílus, mint a mostanság özönlő kínai anyagoknál, amiknél minden színes, csillog és villog, de maga a játékmenet elég egyszerű. Minden a vásárlásokra van kiépítve, amik egy alacsony alapösszeg vagy ingyenes elérés mellett vannak beleépítve a rendszerbe. A másik pedig a Warframe, ami nem is áll messze a valóságtól a különböző páncélokkal és harcmódokkal, a co-op multival (sajnos csak barátokkal) és az állandó lootolással, ami lényegében a reflektorfényt élvezi még a történettel és játékmenettel szemben is. Aztán egy picit, bár már meglehetősen szolid kapcsolódásként, de ott van a Mafia 3. A legfőbb ellenfél három legjobb emberét kell elérni, előbb felforgatva a kis világukat, hogy utána haladhassunk tovább a cél felé. És bár ilyen kavalkád mellett nehezen lehet bármi jóra számítani, azért el kell ismernem, hogy a Counterplay Games nem tehetségtelen alakok gyülekezete, mert ilyen mix mellett simán ordítva szaladhatnék a messzi távolba, ám amikor a Godfall élvezetes, akkor kifejezetten az.
Egyfelől, bár a karakterek eléggé sablonosak, nem kevés Darksiders-utánérzéssel (na, egész szupercsapat jön össze a végére), a hangulat megvan, a jobb harcok pedig kimondottan élvezetesek. Egy-egy jobb fegyvert vagy kiegészítőt, képességet begyűjtve látványos kombózás mellett irthatjuk a szörnyeket és harcosokat, ha pedig többen vágunk bele a misszióba, az még grandiózusabb pillanatokat szül. Kicsit olyan amúgy a Godfall, mint a Ryse: Son of Rome volt az Xbox One nyitányában, csak éppen ott látszódott, hogy komoly összeget fordítottak a látványra, illetve ugyanennyi figyelmet a karakterekre és a sztorira, miközben a játékmenet picit egyszerűbbre lett véve. A Godfall utóbbi terén kicsit összetettebb és változatosabb, de azért még mindig nem egy komoly szerepjáték, ellenben mindig egyértelmű, hogy kiket óhajt kiszolgálni. Nagyjából 30 000 forintért kimondottan drága és ismétlődő (hello, Randy), F2P-ként vagy legalább fele áron már sokkal jobban be lehetne lőni a helyét, sokkal jobban megérné a vásárlást. Nem menthetetlen, nem is rossz, de az átlag és a jó között egyensúlyozva ennyi pénzért nem sok jövőt lehet neki jósolni, pedig a páncélok és a látványdizájn miatt megérte volna többet is foglalkozni ezzel az IP-vel. Talán majd legközelebb.
