A PlayStation 3 utolsó évét igazi titánokkal ünnepli a Sony: tavasszal God of War, nyáron The Last of Us, ősszel Beyond, télen pedig érkezik a PS4 -- a japán konzol szerelmesei nem is lehetnének ennél boldogabbak. Azaz hogy de: ha mondjuk a God of War: Ascension több lenne egy kísérletnél, ami a GoW-sorozat rajongóinak multiplayer-érzékenységére irányul. Bár Kratos előzmény sztorija nem rossz darab, sajnos a PSP-s részeket leszámítva ez a leggyengébb epizód a szériában, ami elsősorban az újdonságtól való elzárkózásnak köszönhető.
Isten haragja
Kezdjük mindjárt a sztorival, ami egy hatalmas, kihagyott ziccer. Ha vettek egy pillantást a lap alján látható kronológiára, akkor az Ascensiont nyugodtan a lista elejére illeszthetitek, ez a játék ugyanis azt meséli el, hogyan szegte meg Kratos Árésznek tett fogadalmát. Akik ismerik a spártai tábornok tragikus történetét, tudják, hogy egy szívszorító, drámai, személyes tónusú játékot vártunk, mely végre Kratos emberi oldalát is megcsillanthatja. Nos, ehhez képest kaptunk egy unalmas, vontatott sztorit, amiben Kratosnak alig jut szerep. Persze, ő a főhős, és ezért minden átvezető videóban a középpontba kerül, csak épp semmivel sem több az előző részek rideg gyilkológépénél. Ugyan a fejlesztők próbáltak humánus elemeket csempészni a karakterbe, azért nem vitték túlzásba a dolgot, sőt, direkt visszafogták magukat, nehogy a rajongók elégedetlenek legyenek.
Nyilván mi sem látnánk szívesen egy minden kentaur lefejezése után sírva fakadó spártai szellemet, de azért a szokásos sallangok ismételgetése igazi csalódás. Ráadásul az Ascension nem egy hosszú játék, 8-10 óra alatt a végére ér az ember. Ennyi idő pedig pont elég hozzá, hogy megunjuk az átlagos átvezetőket és a szokásos narrációt, ami igyekszik ugyan összefogni a pályákat, de az ember 2-3 óra elteltével már oda sem figyel rá, hogy mit miért csinál. Sőt, személy szerint nekem már az is nehezemre esett, hogy kövessem a történetet. Na nem azért, mert olyan bonyolult, hanem mert annyira nincs kihatása a játékmenetre. Csak daráltam a pályákat szép sorban, és bár néha eszembe jutott, hogy jó lenne tudni, hol vagyok éppen, annyira azért nem izgatott a dolog, hogy az itt-ott elszórt naplólapokat végigolvasva elmélyedjek a játék világában.
Olümposz túl messze van
A sztori tehát nem az igazi, és bár a játékmenet rendben van, sajnálatos módon semmi újat nem hoz a sorozatba. Hack ’n’ slash mészárszéket kapunk, ami a stílus velejárójaként monoton harcokból, pofonegyszerű logikai feladványokból, akcióbuborékokból és egymást teljesen lineáris sorrendben követő pályákból áll, megszakítva kisebb-nagyobb bossharcokkal, melyek a sorozat védjegyének számító, ámbár dög unalmas Quick Time Eventekben teljesednek ki. Az Ascension meg sem próbál eredeti vagy kiemelkedő lenni, és ennek az óvatos játéktervezés az oka. Persze, ez végső soron érthető, és a játékélménnyel nincsenek is problémák, úgyhogy kár lenne sokáig csikorgatni a fogunkat emiatt. De ez mégsem változtat azon a szomorú tényen, hogy a Santa Monica nem módosított a régi recepten. S hogy akkor mégis miért érdemes nekifutni az egyjátékos módnak? Természetesen a kiváló pályatervezésért és a komoly kihívásért. Az Ascension ízig-vérig God of War: a helyszínek hatalmasak, sokszor állandó mozgásban vannak, a harcrendszer pedig a már bevált megoldásoknak hála még most is meg tud lepni minket. Kratos a káosz pengéin túl használhat kalapácsot, kardot, lándzsát, de persze csak korlátozott ideig. Ugyanakkor láncokkal a testéhez erősített fegyvere szórhat villámokat, fagyaszthat, lángolhat és átkozhat Hádész nevében, s mindezt kiegészíti a már ismert fejlődési rendszer és a pályák felfedezése a különféle jutalmakért. A játék tehát működik, ezúttal is hajlamosak vagyunk belefeledkezni a vagdalkozásba, és órákig fel sem állni az Ascension elől. Csak ez nem az új játék, hanem a sorozat sokéves tapasztalatainak érdeme.
A nagy újdonság
Az egyjátékos mód kivesézését követően folytassuk a multiplayer ismertetésével, ami ugyebár az Ascension igazi nagy dobása. Már az is mindenkit meglepett, hogy a tavalyi E3 előtt megejtett bejelentéskor egy többjátékos módot mutogató videóval rukkoltak elő a Santa Monica fejlesztői, előrevetítve, hogy a multinak nagy szerep jut majd a programban. Ezt követte egy általunk is kipróbált bétateszt, és most a teljes játék, ami egy kidolgozott, érdekes online komponenssel igyekszik kitolni a friss epizód szavatosságát. A multiban egy testreszabható katonával kiválasztunk egy nekünk tetsző Istent (Zenusz, Hádész, Poszeidón és Árész várja lelkünk adományát), majd az ő kegyeiért harcba szállva fejlesztjük az általa biztosított képességeinket. Mindegyik isten másban jó, van, aki a varázserőnket (Zeusz), más a fizikai állóképességünket (Árész) növeli, és persze egy rakás, szent kezek áldotta felszerelést is megszerezhetünk, ha elég pontot gyűjtünk a meccsek során.
Bár lehetőség van a sima DM-hentelésre is, az igazi ász mindenképp a Team Favour of the Gods játékmód, melynek keretében két vagy négy csapat küzd a saját istenéért, csapdákat állítva, ládákat nyitogatva, egymást miszlikbe aprítva – a cél, hogy a mi csapatunk gyűjtsön össze több pontot, és ha elég jól játszunk, még a pályák fölé tornyosuló, gigászi méretű titánokat is legyilkolhatjuk. Mivel a játék értékeli a csapatmunkát, akár úgy is felfejlődhetünk, hogy alig ölünk meg valakit, a végső, opcionális főellenfél pedig klassz adalék, ami a beteljesedés érzésével tölti el a játékosokat. Az Ascension multija összetett és szórakoztató, de azért megvannak a hibái is. Ilyen a rögzített kameranézet, ami sokszor szül kellemetlenségeket, mert nem mindig látjuk, hová ugrunk. Illetve az ügyetlen online játékosok is megkeseríthetik az életünket, szóval jobb, ha összeboronáljuk a haverokat, és együttes erővel nézünk farkasszemet a vérszomjas istenek kegyenceivel.
Kratosra ráférne az arcplasztika
A God of War III annak idején gyönyörű játéknak számított, sokan máig a legszebb grafikájú PlayStation 3-exkluzívnak tartják. Szó mi szó, a HD-felbontás és a modern technológia jót tett Kratosnak, és bár az Ascensiontől is azt vártuk, hogy földre ejti az állunkat, sajnos nem ez történt. Az új játék látványvilága inkább csak „jó”, mintsem nagyszerű. Az animációk még mindig remekül mutatnak, de a pályák üresebbek a God of War III-ban látottaknál, és az állandó, szinte szemfájásig erőltetett HDR sem mindig illik a képbe. A textúrák életlenek, a karaktermodellek kidolgozatlanok… Az egész olyan érzetet kelt, mintha a grafikát csak összecsapták volna. Pedig vannak szakaszok, ahol azért megvillantja oroszlánkörmeit a motor, például a Delphoiba vezető havas-hegyes pályák láttán biztos elégedetten hümmögtök majd.
A hangok és a zenék viszont teljesen rendben vannak, megütik az elvárt AAA-szintet, és a játék brutális kivégzései is hozzák a megszokott színvonalat. Utóbbiakkal kapcsolatban muszáj megjegyeznem, hogy nekem néha már sok is volt a vér, pedig nagy horror-rajongónak számítok. Az előző részekben Kratos bosszúszomjas dühe még legalizálta a szélsőséges erőszakot, itt viszont a lyukacsos forgatókönyv okán igen öncélúnak hat a vérbő kaszabolás. És ha megnézzük közelebbről a játékot, ez majd’ minden elemére igaz: az Ascension valószínűleg csak azért létezik, hogy a kiadó letesztelhesse a multi fogadtatását még a PS4-re megjelenő God of War 4 előtt.
