Szóval itt ez a Ghost of a Tale, ami egy tök jó kis játék, de mielőtt bármit mondanék róla, álljunk meg egy pillanatra, és csodálkozzunk rá együtt az egészre! Hogy miért? Nos, ezt a játékot szinte egyetlen ember készítette, és ha van egy csöppnyi elképzelésetek arról, hogy mekkora feladat ez, akkor szuper, léphettek is a következő bekezdésre, de ha nincs, akkor nézzétek meg a trailert, a képeket, és döbbenjetek velünk együtt! Ez nem egy Dwarf Fortress szintű, ASCII táblának kinéző ótvarság. Nem egy pixelhalom, amiben két kocka kerget egy háromszöget, vagy egy retró csodának tartott autós játék, amit egy 14 éves srác készített a nyári szünetben. Nem, ez a játék a fejlesztés csodája, amit egy Lionel Gallat nevű ember varázsolt képernyőre hat év kemény munkával. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy Gallat nem ma kezdte az ipart, a játék megálmodása előtt a Dreamworks és az Universal filmstúdióknál dolgozott animációs szakemberként, ezért nem kezdőként vágott bele ebbe a hatalmas munkába. Ettől független valószínűleg egy laikus játéktervezőnek fogalma sem lenne, hogy kezdjen bele egy ilyen program megalkotásába, ezért különösen csodálatos, mivé is cseperedett a Ghost of a Tale.
A Zöld Láng
Rögtön adja magát a kérdés: mi is ez a túlhájpolt izé? A Ghost of a Tale egy középkori környezetben játszódó, lopakodást előtérbe helyező akciójáték, aminek főszereplője egy szürke kisegér, aki bebörtönözve tengeti bundája színénél is szürkébb hétköznapjait. Ebben a világban az embereknek nyoma sincs, különféle állatok uralnak mindent: békák, rákok, madarak, pókok, piócák, patkányok és ezek élőhalott variánsai. Ez utóbbiak egy pusztító esemény után kerültek a világra, ami évszázadokkal ezelőtt történt, mikor is egy úgynevezett Zöld Láng végigsöpört a földeken, és mindenkit megölt, aki ellenállt neki, majd élőhalottként feltámasztotta őket. Ennek a borzalmas eseménynek a vége felé történt, hogy az egerek királysága szeretett volna megalkudni a Zöld Lánggal oly gyarló módon, hogy elárulja a többi faj gyengeségét, de végül őket is felemésztette a Láng, szóval nem igazán jártak jól.
Ezek után, valamilyen csoda folytán, a patkányoknak sikerült az, ami a többi fajnak nem: legyőzték a Zöld Lángot, árulásuk miatt pedig kitaszították az egereket. Bár évszázadokkal vagyunk az esemény után, egérnek lenni még ma sem mulatság, amiről játékosként mi is megbizonyosodhatunk az első percek során, ugyanis hősünkkel, Tilóval épp egy szörnyű katakombában sorvadunk, ahonnan nagyon úgy tűnik, hogy sosem kerülünk ki élve. De persze Tilo sorsa megváltozik, mikor valaki kulcsot csempész a cellájába, és ennek köszönhetően elkezdhetünk kiutat keresni vele és megtalálni eltűnt feleségünket. Természetesen a mi feladatunk lesz a szökés végrehajtása, és az eközben esetleg bekövetkező hevenyészett agyvérzés elkerülése vagy túlélése.
Nyomiegér kalandjai
Mivel eredeti ötlet már nem igazán létezik a játékiparban, legtöbbször két hasonlattal körül lehet írni egy játékot. A Ghost of a Tale is ilyen, de szerencséjére akadnak egyedi elemei, melyek itt esetenként üdítőleg hathatnak a már mindent látott játékosok számára. Alapvetően tehát egy lopakodós programról van szó, ami egyszerre merít a Thiefből, a Dark Soulsból és a Legend of Zeldából, és mint ilyen, adja magát az első jelző: piszok nehéz. Jó, talán nem annyira, mint a Dark Souls, de a kedves grafika ne tévesszen meg senkit, ettől a játéktól bizony vért fog izzadni az, aki nincs felkészülve rá. Tilo ugyanis egy (mondjuk ki) életképtelen kisegér, aki sem huzamosabb ideig rohanni, sem harcolni nem képes, emiatt pedig kénytelenek leszünk bújócskát és fogócskát játszani fogvatartóinkkal, hogy kiszabaduljunk börtönünkből. Az irányításhoz rendkívül ajánlott a kontroller (még a gépigényhez is odaírták), de természetesen játszható egérrel és billentyűzettel is (egérrel, hahaha, egeres játék, értitek), ami meglepően használható is, de akkor sem ajánljuk. A pályarendszer egy hatalmas, kesze-kusza labirintus, amit elég sok idő lesz kiismerni, de ha már játszottál Dark Soulst, nagyjából sejtheted, hogy működik ez. Térkép az nincs, illetve később vásárolhatunk magunknak, de ehhez pénzre lesz szükségünk, amiből szűkösek a készletek, és minden fillérért alaposan meg kell izzadni majd. Ebből a pénzből egyébként vehetünk különféle megjelöléseket is a térképre, hogy hol találhatunk ruhaszetteket (a tolvajszerkó nagyon jól néz ki, de a kalózos se kutya), szóval tényleg nem lesz olyan, hogy elég pénz.
A lopakodás maga egészen jóra sikerült, ami nagy szerencse, hiszen időnk nagy részét ezzel fogjuk tölteni (hurrá!). Az őrök minden apró zajra felriadhatnak, és minél közelebb vagyunk hozzájuk, annál óvatosabban kell mozogni, ha nem akarjuk, hogy checkpoint-visszatöltés legyen a dologból. Elbújhatunk ládákban vagy szekrényekben, ilyenkor pedig lehetőségünk van menteni is a játékállást, ami azért ad némi nyújtózkodási lehetőséget nekünk, hogy felderítsük a területeket. Ennek ellenére a játék nem fogja a kezünket, nem mutatja meg csillogó ikon, hogy most kapjuk fel azt a hokedlit, hogy elérjük a kulcsot a falon, vagy nyomjuk meg azt a gerendát, hogy a túloldalon ráugorhassunk. Nem, a Ghost of a Tale egy kőkemény csapássorozat, ami úgy teszi próbára a türelmünket, hogy éjszaka már egércsapdába szorult kisemlősökkel fogunk álmodni, és közben szélesen vigyorgunk majd. Annak ellenére ugyanis, hogy mentésre szinte minden sarkon lehetőségünk adódik, nagyon frusztrálóvá tud válni a játék, ami valószínűleg abból fakad, hogy lehetőségünk sincs a harcra, ha észrevesznek minket. Persze futhatunk, megpróbálhatunk elbújni, de ilyenkor rájövünk, hogy Tilo nem igazán alkalmas az ilyen sprintekre, valamint könnyen belerohanhatunk még három másik őrbe, és akkor inkább hagyjuk magunkat feldarabolni, mintsem tovább szenvedjünk a bujkálással. Egyébként akadnak gyűjthető cuccok is a játékban, mint például az említett ruhaszettek, de rózsákat is kereshetünk, hogy csokrot kössünk feleségünknek. Ezenkívül zászlókat is gyújtogathatunk, amiért kapunk 25 pontot, de hogy mire jó ez, azt már ne kérdezzétek.
Csak óvatosan a Buy gombbal
Egyetlen dolog akad viszont, ami folyamatosan képes minket visszatartani attól, hogy a monitorba vágjuk a kontrollert, az pedig a grafika. A Ghost of a Tale lélegzetállítóan néz ki, amit egyrészt a Unity motornak, másrészt a készítő profizmusának köszönhetünk. A játékosmodellek, a mozgás, a környezet és a fény-árnyék hatások úgy festenek, mintha egy hatalmas kiadó játékát néznénk, amit látva érthetetlen, hogy egy EA vagy Ubisoft miért nem karolta fel a fejlesztést. Egyedül a hanghatásokkal és a narráció hiányával nem voltunk megelégedve, ezekből nagyon kevés jutott a játékba, voltaképpen egyetlen mondat sem hangzik el benne, mintha valami ’90-es évekből idecsöppent szerepjátékot játszanánk. Mindent összevetve tehát egy érdekes alkotásról beszélhetünk, aminek értékelésekor pozitívba billen a mérleg, viszont tényleg csak birkatürelemmel rendelkezőknek ajánljuk.
