A Genesis Alpha One kerettörténete ugyan masszívan hülyeség, ugyanakkor jól lefesti az alapokat. Indulásként kiválaszthatunk egy vállalatot, ami meghatározza hajónk fő aspektusát, vagyis azt, hogy milyen forrásokkal állhatunk neki az Alfa 1 felfedezésének. Menetközben nyersanyagot kell gyűjtenünk az útba eső roncsokból és bolygókról. Ezekből építhetjük meg a további modulokat a folyosóktól a gigantikus zöldházig, esetleg fejleszthetjük a meglévőket, de a legénységet alkotó klónokat, a rakodást végző robotokat, valamint a békés felfedezéshez elengedhetetlen lőfegyvereket is így gyárthatjuk le.
Az Alpha One-ban tehát van minden: FPS, bázisépítés, túlélősdi, meg random világok felfedezése. Természetesen idegen lényekkel is összefuthatunk, amik közül néhánnyal kereskedhetünk, néhánynak feltett szándéka, hogy elpusztítson minket és szeretett hajónkat, néhányat meg a legénység soraiba klónozhatunk.
Csillagközi migráció
A koncepció jó, és ezúttal szerencsére a megvalósítás sem rossz. Oké, nem ez lesz az év játéka, de a program könnyen beszippantja az embert pár órára. A grafika nem túl szép, az emberi klónok például úgy néznek ki, mintha életre keltett próbababák lennének, így a kinyiffanásuk legfeljebb bosszúságot okoz – újat kell gyártani a helyükre. Ez viszont fontos, mert ha mi halunk meg, akkor automatikusan egy másik klón felett vesszük át az irányítást.
Na, de elkalandoztam... Szóval a grafika nem túl szép, főleg az embert elvakító fények irritálóak, a retró hangulat mégis hamar megragadja az erre érzékenyeket. Kicsit fura, hogy az emberiség egy másik galaxisba ’70-es évekbeli technológiát visz, de ettől függetlenül hangulatos az űrhajónk is. Hamar érkezik a kényszer, hogy még egy modult felépítsünk, még egy bolygót megnézzünk, aztán puff, máris órákat sikerült elütni a játékkal.
Rutin űrmeló
Ám ezek az órák egy idő után kezdenek unalmassá válni. A bolygókon csak az űrhajónk környékét fedezhetjük fel. A közelben viszont ott vannak a bányászható dolgok – ehhez egy gravity gun jellegű kütyüt használunk –, távolabb meg építményekre vagy roncsokra lelhetünk, amiket feltárva az eszközeink fejlesztéséhez szükséges elemeket szerezhetjük meg. Mindeközben különféle idegenek abuzálnak minket, de ha egy shotgun durranása közben hangoztatjuk, hogy „békével jöttünk”, az egyből jobb belátásra téríti őket is.
A baj az, hogy a felfedezés hamar unalmassá válik, hiába változatosak a világok. Ilyenkor persze tovább lehet állni, vállalva, hogy az űr távolabbi szegleteiben már házhoz jönnek az agresszorok, és az űrhajónk fedélzetén komplett megszálló erőkkel küzdhetünk meg. Úgyhogy, amíg az otthonunk nincs megfelelő belső és külső védelemmel (pajzsok, automata ágyúk, erőterek) ellátva, addig jobb az uncsi, biztonságos zónákban maradni.
Ha pedig már fennmaradunk a veszélyesebb területeken, pár óra múlva újra rutinmunkává válik minden. És ez a gond a Genesis Alpha One-nal. Gyorsan beszippant, de viszonylag hamar elvesztheti az érdeklődést. Az idegen világok azért nem túl érdekesek, az ötszázadik roncs fedélzetre hozatala sem az, az ellenséget jó felszereltséggel könnyű elfenekelni, és ha végül mindent rábízunk a legénységre, akkor meg csak ülünk, és várjuk, hogy összegyűljön a kívánt nyersanyag. Az unalom pedig hamar megöli a felfedezés örömét.
