Ha az Xbox-család előző generációját vesszük alapul, akkor a Gears-széria biztosan az egyik legfontosabb zászlóshajója volt a Microsoftnak, amire a Forza és a Halo mellett nyugodtan lehetett alapozni. Nem véletlen, hogy a 360 sikert sikerre halmozott, ilyen nagyágyúk mellett a redmondiak nem is nagyon tudtak hibázni. Aztán valahogy minden átfordult, mára exkluzív is alig marad, de ami van, amiatt is rendre fanyalognak a fanok. Így járt az utolsó két Gears is, amik bár egészen szórakoztatók és látványosak lettek, nem mindenki tetszését váltották ki. A kérdés az, hogy a korábban többjátékos kiegészítésekkel és játékokkal foglalkozó Splash Damage (a Brink még talán beugrik valakinek) végül mit hozott ki a mellékágból, ami leginkább az XCOM és társai legismertebb elemeit csapta hozzá a már jól ismert univerzumhoz. A válasz még várat magára, addig is nézzük meg, mit tartalmaz a Gears Tactics.
Taktikázós előzmény
Nos, a Splash Damage játéka évekkel, egészen pontosan 12 esztendővel a legelső Gears of War előtt játszódik, amikor Sera lakói még csak, mondjuk úgy, hogy ismerkednek a sáskákkal, a föld alól előbújó, hüllőszerű humanoidokkal. Utóbbiak azonban kevésbé ismerkedős fajt alkotnak, avagy az embereket darabokra tépik, lemészárolják, lényegében mindenkit legyilkolnak. Különösen veszélyesnek tűnik az Ukkon nevű egyed, aki szörnyetegként maga is szörnyetegeket teremt, hogy aztán jó stratégaként ott csapjon le, ahol leginkább fáj. Gabe Diazként pedig pontosan őt kell eltenni láb alól, méghozzá a lehető leggyorsabban. Ami esetünkben azért nagyjából 30-40 órát jelent.
Eleinte még csak duóban harcolunk a sáskákkal, majd ahogy erősödnek ellenfeleink, ahogy egyre durvább harcosok csatlakoznak seregeikhez, úgy gyarapodunk és fejlődünk mi is. Hogy meglegyen az egyensúly. Merthogy a Gears Tactics azért nem az a rohanós, mindenkit derékból leshotgunozós akciójáték, itt izometrikus nézet mellett az XCOM mintájára osztjuk a halált. Minden karakternek akciópontjai vannak, a kijelölővel láthatjuk, mennyi szabad mozgással rendelkeznek, azonban az újratöltés, lövés, gránátdobás vagy egyéb speciális tevékenység is ebből vesz el, avagy mindig át kell gondolni, hogy kivel milyen feladatot végezzünk el. Természetesen megvannak a szokásos kasztok, így a mesterlövész, a nehéztüzérség, a felcser és a többi, ráadásul mindegyikük egyedi, négy irányba terjeszkedő, aktív és passzív képességekkel teli skill-fával is rendelkezik. Szintlépéskor ezekre érdemes rágyúrni, de itt még nem ér véget harcosaink egyedivé alakítása.
A pályákon ugyanis lootolhatunk a rendelkezésre álló ládákból, illetve a missziók és speciális kihívások teljesítéséért (pl. ne használj gránátot, vigyél két mesterlövészt és a többi) is kapunk néhányat, amivel a felszedhető páncélok és fegyverkiegészítők arzenálja is bővül. A sima cuccoktól a ritka és legendás eszközökig mindent találni, ezek pedig nemcsak tulajdonságainkat javítják (csak a szokásos: életerő, sebzés, kritikus találat stb.), de sokszor egyéb jellemzőket is biztosítanak. Van például olyan, ami plusz 15 kritikus sebzést nyújt, esetleg ráadás akciópontot jelent, ha elsőként lősz az ellenfélre és hasonlók. Ezeket pedig a képességekkel együtt érdemes kombinálni, mindig kihasználni, mert kihívásban és túlerőben nem lesz hiány.
Ugyanis a frontvonalon az elején még minden móka és kacagás, aztán ahogy jönnek a különböző fajok, a robbantgató boomerek, a magukat felrobbantó tickerek és a többi cukiság, úgy lesz egyre nagyobb szükség az “egységben az erő” elvét alkalmazó csapatra. Feladatból általánosságban négyfajta van: két pontot kell foglalni; két foglyot kell kiszabadítani; ládákat kell összeszedni, miközben folyamatosan fogy a játéktér, mivel állandó bombázás alatt állunk; be kell jutni egy erődbe. Ezek váltakoznak, aztán egyre nagyobb hordákban dobálják ránk az ellent, egyre brutálisabb formában, ami azért eleve bicskanyitogatóvá tud válni, pláne, ha a játék alap elgondolását vesszük figyelembe.
A háború csak ritkán jó élmény
Mert a háború akkor nem annyira érdekfeszítő, ha több mint 30 óráig húzzák úgy, hogy lényegében tényleg csak a felsorolt feladatokat adják be újra és újra, váltogatva a minimális lehetőségeket. Maga a kampány is a teljes játékidőből nagyjából néhány órát vesz el, merthogy az átvezetők változó mennyiségben jelennek meg, az ötletesebb boss-harcokon kívül (pl. a brumak) pedig nagy különbséget nem tapasztalni a fő- és mellékküldetések között. Utóbbiak ráadásul nem opcionálisak, hanem kötelező adott számban teljesíteni őket, tehát kisebb eltéréseket felmutató extra kihívásokkal rendelkezve, de ismét területet foglalunk, szabadítunk, ládázunk, hogy utána megnyíljon a fő misszió, amiben megint ezt csináljuk, csak már “sztori” címszóval. Értem én, hogy manapság mindenki 30 órás játékokat akar kiadni, mert akkor lehet 20+ ezer forintért adni a portékát, de basszus, ne úgy legyen ennyi idő, hogy állandóan ugyanazt kell tenni. Tényleg, egy idő után már kifejezetten elegem volt az egészből, és röhögtem, amikor a katarzis felé haladva, már arról beszélgetve, hogy likvidáljuk Ukkont, ismét nekiálltunk területet foglalni, foglyot szabadítani, ládákat gyűjtögetni, majd jött két teljesen felesleges sztoriküldetés… hogy ugyanez legyen a recept. Ráadásul, bár a megjelenés előtt még elég felemás textúrákat a startra legalább rendbe rakták, vannak kisebb nagyobb problémák, mert néha a kamera is képes elvándorolni, illetve itt is meg-megkapjuk az XCOM-os örökséget, miszerint másfél méterről 50%-os a találati arány, de természetesen az sem jön össze, mert nehogy simán menjen a harc.
A legjobb vagy legszomorúbb az egészben, hogy amikor a Gears Tactics jó, akkor nagyon jó. Az sRPG-hatás elképesztően kellemesen simul bele a Gears-univerzumba, ami a kivégzésekben és fegyverekben, minden lényeges elemben visszaköszön. Lehet páncélokat cserélgetni, festegetni (egy idő után úgy néz ki a CoG-alakulat, mintha a Warhammer és Fallout szerelemgyereke lenne), kedv és igény szerint rendezgetni az alakulatot, a harcok pedig tényleg kellően taktikussá válhatnak. Volt olyan, hogy már kezdtem letenni a csapatomról, iszonyat szorult helyzetben voltunk, de a különböző képességeknek és legjobban bevédhető pontoknak hála csak sikerült a küldetés végére érni. Ráadásul a nehézséget is szépen sikerült skálázni, így a kezdők és a komoly kihívást kereső profik is megtalálják számításaikat. Szóval az esetek nyolcvan százalékában kimondottan élveztem ezt a fajta háborút, ami illeszkedik a szériába. Még a történetnek is vannak jó pillanatai. De egész egyszerűen felesleges időhúzás a játék fele. Ha már csak ennyi fajta pálya van, ki kellett volna gyomlálni egy részét, és lehet, hogy 10-15 óra a végeredmény, de az legalább feszes és végig szórakoztató. Oké, néha szünetet tartottam a pause képernyő mellett, muszáj volt kicsit elengednem a sokadik egyforma küldetés miatti csalódottságomat, de akkor is több a tiszta játékidő, mint ami ilyen változatosság (vagyis annak hiánya mellett) egészséges. És ehhez képest még pofátlanul túl is van árazva, mert ez a 70 eurós összeg (25 ezer forint, te jó ég!) minimum 7, de inkább 10 ezer forinttal több, mint amit ebben a formájában a Gears Tactics ér. Nem rossz játék, tényleg illeszkedik a Gears-világba, de ebben a formájában időnként inkább frusztráló, mintsem gördülékeny és izgalmas. Pedig lehetett volna igazán kiemelkedő, az alap ugyanis tökéletesen működik. Talán majd legközelebb.
