Noha a fedezékharcos akciójátékok alapjait meglehetősen régen fektették le (például ott a zseniális, 1994-es Blackhawk, alias Blackthorne), az első nagyon izgalmas változást 2003-ban, a Namco által fejlesztett kill.switch hozta. Bár a zsáner legfontosabb építőkövei ekkor születtek meg, az igazi sikert mégis a 2006-os Gears of War jelentette, amelyben az Epic Games hozzáértésének köszönhetően a fedezék mögé bújás, a tereptárgyak közötti mozgás a maximumot nyújtotta. Éppen ezért, na meg a sötét világképnek, a kicsit warhammeres stílusnak (mindenki háromajtós szekrény látszatát kelti a brutális páncélokban – mondjuk ez az Unreal Engine akkori felhasználási formájának is köszönhető, ahogyan a koszos, sárgás és barnás színvilág is) hála a külső nézetes, „nézd a hátam” típusú játék az Xbox 360 egyik nagy húzó erejévé vált. A 2008-as folytatás a „mindenből többet és jobbat” elvén haladva a legmagasabb fordulatszámra állította az akciót, igazi csatajelenetekkel, monumentális összecsapásokkal, míg a 2011-es záró epizód, avagy az eredeti trilógia fináléja nem volt kifejezetten rossz, ám a sztori szempontjából összecsapottá vált. Mondjuk még így is jobbnak nevezhető, mint a mellékszálas, árkád lövöldére emlékeztető Judgement, ami 2013-ban jelent meg, kicsit elvéve mindenki kedvét attól, hogy valaha is visszatérjen a Sáskákkal folytatott harchoz, ami ezzel és az Epic Games lelépésével befejezettnek lett tekintve. Aztán felröppent a pletyka, hogy a kanadai Black Tusk Studios egy kinectes programon dolgozik, ami a Gears of War-sorozathoz köthető, ám hála az égnek ebből végül semmi nem lett. Sőt a Black Tusk időközben átalakult, felvette a The Coalition nevet, majd a széria is átlépett a következő generációba, hogy Xbox One-on és végre PC-n is egy új fejezetet nyisson a jól bejáratott franchise életében. Ez lett a 2015-ös E3 során bejelentett, majd idén ősszel megjelent Gears of War 4.
Végre béke… a béke vége
Sok minden történt az utolsó számozott epizód lezárása óta, Sera (egy, a Földhöz hasonló bolygó) életben maradt lakossága pedig már 25 éve békességben él a planétán. A nyitány így némi ünnepléssel és visszaemlékezéssel kezdődik, aminél újra szembeszállhatunk a vérszomjas sáskák seregeivel– ha valaki nem ismeri a sorozatot, az humanoid, ám meglehetősen tagbaszakadt, orkszerű lényeket képzeljen el, plusz mindenféle szörnyeket a társaságukban. Azonban mindez nagyjából 10 perc, aminek hála ugyan azt hihetnénk, minden a régi, azért jön egy kisebb csavar, és megismerjük új hőseinket, valamint a Kívülállókat, akikhez a fiatalok csatlakoztak. A természetbe visszahúzódó, némiképpen nomádéletet választó lakosok békésen próbálják élni mindennapjaikat, ám mivel ehhez kell egy bizonyos minőségű felszereltség is, a COG-tól elszakadt (a COG a korábbi háborúk alatt kiépült globális szuperhatalom, nagyon komoly hadászati eredményekkel) exzsoldosok portyázni indulnak, hogy ezzel segítsék a helyieket. Így ismerjük meg az eredeti trilógia központi hősének, Marcus Fenixnek a fiát, JD-t, valamint barátját, Delt, illetve a Kívülállókat vezető Reyna lányát, Kaitet.
Amikor pedig azt hinnénk, hogy a megszokott Gears-élmény tér vissza, kellőképpen meglepődhetünk, elvégre a COG szigorúan titkos épületegységeibe betörve annak robotizált őrszemeivel gyűlik meg elsőként a bajunk. A robotok elleni harc kicsit sorozatidegennek hat a széria szempontjából, miközben a játékmenet maradt a régi mederben: fedezékek mögött bujkálva hatástalanítjuk a guruló, bénító kisebb egységeket, a humanoid gépeket, vagy éppen a repkedő, gépágyúkkal felszerelt masinákat. Futás közben leszegett fejjel rohanunk, amíg valaki vagy valami meg nem állítja karakterünket, majd ugyanezzel a gombbal vetődünk be a tereptárgyak mögé, netán ugrunk át azokon. Ha pedig kifogy a fegyver, az újratöltést alkalmazva egy kisebb minijátékot kapunk, aminél jó reflexek esetén sikeresen betárazunk, ha viszont elbénázzuk a gombnyomkodást, egy időre beragad a tár, ami harc közben kifejezetten kellemetlen helyzetet szül.
Aztán mikor már úgy tűnik, hogy a teljes COG ellenünk fordul, történik valami, amire hőseink nem számítottak – az éjszaka során szörnyek mészárolják le a Kívülállók táborában lévőket, Reyna eltűnik, így a fiatalok hármasa először Marcushoz látogat el segítségért, majd a felfegyverkezett négyes Kait édesanyjának keresésére indul. A buli pedig akkor indul be igazán, mikor egy korábban soha nem látott szörnyeteg szimplán bekebelezi az idősebbik Fenixet – az egykori sáskákból egy új faj született, Swarm (Raj) néven, ami halálosabb és vérszomjasabb minden korábbi ellenféltípusnál. Hogy kiszabadítsuk JD apját, majd felkutassuk Reynát, 5 felvonáson, több mint 20 epizódon keresztül kell átlövöldöznünk magunkat, ami kényelmes tempóban, normál fokozaton 7-8, nagyobb kihívás mellett pedig akár 9 óra is lehet.
Persze van multi is
A Gears of War-sorozatnál azért a kampány csak egy dolog, amit az itt-ott elrejtett felvehető tárgyak gyűjtögetése dob fel, na meg a kooperatív mód, aminek elindítására offline (osztott képernyőn) és online is van lehetőségünk. Az MI ugyan nem rossz (sőt ha földre kerülünk, akkor általában rohannak a gépi társak, hogy minél gyorsabban felélesszenek), azért a harc még mindig úgy az igazi, ha élő, hús-vér személy segít minket a lövöldözések során. Azonban a co-op még mindig csak a kezdet, hiszen ott a Horda-mód, ami eddig is az egyik legnépszerűbb opció volt a szériában. Az immáron a kampányba is bekerült extra – háromszor is vissza kell vernünk az egyre erősödő, egyre nagyobb számban érkező támadókat – ráadásul újdonsággal is bír az ötfős túlélősdihez. Ugyanis kapunk egy ugyanolyan gyártó ládát (Fabricator – lásd keretes anyagunkat), amivel a sztoriban is találkozunk, és aminek segítségével mindenféle extra felszerelést vásárolhatunk, amikkel aztán nagyobb tűzerőt vonultathatunk fel támadóinkkal szemben.
Persze aki kifejezetten kompetitív élményre vágyik, az is megtalálja a számításait a Gears of War 4 társaságában. A konzolon is 60 fps mellett futó 5-5 elleni csaták továbbra is intenzívek, és bár a shotgun (avagy leginkább a Gnasher) még mindig a legkedveltebb eszköz mások életének kioltására, azért további lehetőségeink is vannak a hatásos népirtásra. A jól kialakított pályákon gépágyúkra és körfűrészvetőkre bukkanhatunk, amiket ügyesen használva el is dönthetjük a harc végkimenetelét, továbbá néhol a környezeti elemeket is bevethetjük ellenfeleinkkel szemben. Gondolok itt például a gombnyomással beindítható krematóriumra, ami szénné égeti mindazokat, akik esetleg szerencsétlen módon pont arra a zárt részre ásták be magukat. Természetesen a lista bővülni fog, elvégre a jelenleg elérhető tíz térkép mellé a szezonbérlet vásárlói havi két új helyszínt is kapnak majd egy teljes éven át, ami összesen további 24 darab pályát jelent – ez pedig nem rossz eredmény, ha komolyan vesszük az online csatározást. És azzal valóban érdemes alaposabban is megismerkedni, elvégre karaktereinket teljesen testreszabhatjuk, különböző skinekkel tehetjük őket változatosabbá, amihez tökéletes adalékot jelentenek a valós pénzen vásárolható és ingyenesen is kapható kártyacsomagok, amikről keretes írásunkban olvashattok bővebben.
Régi, mégis új
Jó néhányan felrótták az új Gears kritikáinál, hogy nem igazán újít a negyedik epizód, sőt kifejezetten óvatosan bánt a Coalition a franchise-zal. Ez valahol igaz is – bár nem teljesen, részteleteket a következő bekezdésben olvashattok –, ám valljuk be, a szívünk mélyén mindannyian jól tudjuk, hogy a GoW-sorozat mindig is három dologról szólt. A grafikai prezentációról, a brutális darálásról és a fedezékes harcról, valamint a nagy csatajelenetekről. Ezek közül pedig szinte mindent megkapunk most is. A Gears of War 4 a legtöbb esetben nagyszerűen néz ki, különösen PC-n: a felszíni viharok a villámokkal ragyogóan festenek, az átvezetők alatt leesik az állunk, miközben a karakterek is gyönyörűen ki lettek dolgozva. Maximum, ha a romok mélyén álló részleteket vizslatjuk, a házak belsejében keressük a hibákat, akkor találhatunk elnagyolt, gyengébb textúrákat és megoldásokat. Az akció viszont minden szempontból a régi, így megmaradt a futkosás, a fedezékes harc, beröffenthetjük a fegyverre szerelt láncfűrészt a látványos csonkolás kedvéért, ellenfeleink pedig apró cafatokra robbannak szét, ha shotgunnal lőjük meg őket közelről, netán ha egy gránátunk sikeresen betalál. A gépágyúk és a repkedő körfűrészek szintén irtózatos pusztításra képesek, így érdemes mindent bevetni a küldetések során, ha nem akarunk elvérezni egy esetlegesen durvább támadás közben. Más kérdés, hogy mivel a történet ismét egy kisebb csapat kálváriáját mutatja be, 90 százalékban nincsenek nagy jelenetek, monumentális csaták, amiknél teljes szakaszokat vetnek be az emberek. Ami viszont jó hír, hogy emiatt sikerült a hangulatot visszaterelni az első epizódra jellemző horrorosabb atmoszféra felé.
De hogy nincs egyáltalán újítás, az is erős túlzás. A pár új fegyver természetesen még nem elég a dicsőséghez, ahogy egy-egy kicsit megváltoztatott ellenfél sem, ám a Swarm ennél többet nyújt, ahogy a már emlegetett, sorozatidegen robotizált sereg is. Utóbbiakkal szerencsére nem sokat kell hadakozni, inkább a játék elején kapnak hangsúlyos szerepet, pont annyit küzdhetünk a bádogdobozokkal, ami még nem megy az élmény rovására. Márpedig az maradt a régi a kiegyensúlyozott játékmenetnek köszönhetően, sőt egy-egy pillanatban sikerül felkavarni az állóvizet is. Ilyen az időjárás jelenléte a nyílt terepen, ahol egyszer a villámokból fakadó elektromosságot kell kerülgetni, máskor meg a szél pusztító tevékenységével gyűlhet meg a bajunk, sőt annak erejét ellenfeleink ellen is fordíthatjuk. Aztán ott a bányákból menekülés, aminek a végén olyan helyzetben találjuk magunkat, amilyenre még nem volt példa, és noha beleköthetünk annak valószerűtlenségébe, hihetetlenül élvezetes és látványos megoldással gazdagodik így a sorozat. Nem beszélve arról az utolsó fél óráról, ami végképp elhozza számunkra a katarzist – a kampány legvége olyan, ami kihozza a legfásultabb felhasználóból is a gyermeket, aki aztán „sikongatva” élvezi mindazt, ami a képernyőn megvalósul. Kár, hogy ehhez a fantasztikus jelenetsorhoz végül egy nem annyira ötletes, de azért hatásos főellenfél-harc társul, meg egy kurta, fura lezárás, ami alapján abban sem lennénk biztosak, hogy a sorozat folytatódik a későbbiekben.
Lesz folytatás?
Ez egy nagyon jó kérdés, amire a leírtaknak megfelelően nem tudunk válaszolni. A negyedik epizód azonban mindenképpen jól sikerült, sőt sokkal jobban, mint azt vártuk, bár Rod Fergusson jelenléte és befolyása (a volt Epic Games-alkalmazott a The Coalition feje) némi kis bizakodásra adott okot. Tulajdonképpen mindent tartalmaz a program, ami egy Gears-rész esetében ideálissá teszi az élményt, némi újdonsággal is találkozhatunk, és bár a grafika ezúttal nem a csúcsminőséget hozza, csak kevéssel az alatt van. Tartalmas multiplayer, izgalmas és hangulatos kampány az eredmény, na meg egy megunhatatlan és komoly kihívással rendelkező Horda-mód, ami ismerősökkel még több érdekfeszítő, jópofa pillanatot szül. Szerencsére ezúttal a PC-s verzióra sem kellett várni, elvégre az ugyanazon a napon jelent meg, mint a One-os változat, tehát senki nem marad ki a mókából. A számítógépes változat egyébként ezúttal is Windows 10-exkluzív, és csak online vásárolható meg – aggódni azonban nem kell, mert az átirat jól sikerült.
Válaszolva a címben elhelyezett kérdésre, kifejezetten reméljük, hogy lesz folytatás, mert a Gears of War igazi bűnös élvezet, nem annyira agyas, elgondolkodtató, de hihetetlenül intenzív és szórakoztató aprítás. Arra pedig ugyanúgy szükségük van a játékosoknak, mint egy kiforrott, tartalmas RPG-re, netán egy, az agyunkat is megmozgató kalandjátékra.
