Sean S. Cunningham maga sem gondolta, mit szabadít az emberiségre 1980-as klasszikusával, a Kevin Bacont végre rivaldafénybe állító Péntek 13-mal, ám a Sikoly óta még a kevésbé jól informáltak is tudják, hogy ekkor Jason anyja volt a gyilkos, nem a regenerálódással megáldott vagy megátkozott fiú. Jason Voorhees végül Steve Miner (House, Warlock) ’81-es folytatásában kapott főszerepet, hogy innentől diadalmenetbe kezdjen, ami a horrorfilmek egyik legnagyobb királyának trónjához vezetett. Mára több mint tíz filmen van túl a hokimaszkos, ikonikus alak, ezzel együtt pedig több mint 160 áldozatot darabolt fel, zúzott szét, hasított fel (ha nem számítjuk az ötödik epizódot, amiben ugye megint nem ő volt a tettes), plusz a videojátékokban is többször tiszteletét tette. A Gun Media pedig úgy érezte, elérkezett az ideje egy tisztességes programnak, ami feldolgozza a slasherek egyik legnagyobb jelenségének életútját.
Eredetileg egyébként egyszerűbb tervek születtek meg az IllFonic és a Gun Media között létrejött vadházasságból. A Slasher Vol. 1.: Summer Camp pedig először még az volt, aminek látszódott: főhajtás a nyolcvanas évek slasher horrorfilmjei előtt, méghozzá olyan nagy nevekkel, mint a maszkos speciális effektek révén hírnevet szerző Tom Savini. Aztán megjelent a színen Sean S. Cunningham, a játék megkapta a Friday the 13th: The Game címet, amivel már a Kickstarter-kampány is elstartolhatott, így valóra váltva rengeteg rajongó féltve őrzött és dédelgetett álmát. Félelemre csak „pár apróság” adott okot. Egyfelől, hogy az IllFonictól a Nexuiz is elég nehezen ért „célba”, illetve a remek ötletekre épült, játékmenetében egészen kiforrott, korai hozzáférésű Moving Hazard is földbe állt. Másfelől pedig az sem volt akkora örömhír, hogy a The Game már a kampány során is a multiplayert helyezte előtérbe, és ugyan szóba került, hogy igény esetén kampány is épülhet a végleges verzióba, ebből végül azóta sem lett semmi. Sok jót a többi csúsztatás sem ígért, és bár a tavaly decemberben lefutott béta már szórakoztató produktumot sejtetett, azért kétségeink sem szálltak el véglegesen.
NEM SOKAT VÁLTOZOTT
Talán nem is baj, mert az első keserű csalódás a program elindítása után akkor éri az embert, mikor rájön, hogy a béta óta nem sok minden változott. Az animációkkal még mindig vannak bajok, a karakterek mimikája olyan, mintha gumiálarcokat néznénk (főleg az állandó „rémült fej” az, ami viccnek is rossz), a hajak, testrészek, ruhák meg izegnek-mozognak, kúsznak a levegőben. Nem beszélve a klónszerű holttestekről, amik azonos választás esetén kerülnek a képbe.
Maga a Friday the 13th ugye egy külső nézetes akció-horror, amiben nyolc játékos közül az egyik véletlenszerűen kapja meg Jason szerepét, hogy utána minden áron győzedelmeskedjen a többiek felett, amihez megvan minden eszköze. Különleges képességeivel láthatja az erdőben munkálkodó fiatalokat, a térképre bökve elteleportálhat a kívánt helyre, szétbarmolhatja az áramforrásokat és kommunikációs csatornákat, amivel a stressz-faktort növeli, továbbá pár másodperc erejéig fizikai formáját elvesztve begyorsíthat, hogy áldozatai elé kerüljön. Persze vannak eltérő kivégzései (nem hiába került többfajta Jason a játékba, akik a különböző filmek alapján lettek megformálva), a skillek és alteregók által lehet gyorsabb vagy lassabb, ellenállóbb, sőt még a motorcsónakot is „lefuthatja”. Minden azon áll vagy bukik, melyik verziót választja a játékos, milyen skillekkel teszi hatásosabbá, illetve hogyan taktikázik a többi játékossal szemben, miközben mindenki fejlődik, ezáltal pedig szereplőket és skilleket nyithat meg.
SOK LÚD DISZNÓT GYŐZ (TALÁN)
Hét ellenféllel szemben amúgy muszáj stratégiázni, pláne abban az esetben, amikor mindegyikük önálló, esetleg kifejezetten fifikás embert jelent (és még a választott karakterek is eltérőek, más jellemzőkkel rendelkeznek), a tagok pedig hajlandóak összefogni. A filmes helyszíneket mintázó területek (köztük természetesen ott az ikonikus Kristály-tó is a táborral) épületeit érdemes alaposan átkutatni, mert fegyverek, létfontosságú eszközök, csapdák és gyógyszerek hevernek mindenfelé. A leginkább kézenfekvő menekülési opciót jelentő autóhoz és motorcsónakhoz benzin, motor, kulcs kell, ezeket bizony muszáj begyűjteni, ami totális felderítést igényel, mert egyáltalán nem biztos, hogy a közelben hevernek a hozzávalók. A gyűjtögetést pedig Jason bármikor félbeszakíthatja, ezért ildomos az ajtókat bezárni, a küszöb mellé medvecsapdákat helyezni. Utóbbi feltartja Jasont is, de a fiatalokra is veszélyes, szóval csak óvatosan!
Egyébként majdnem minden visszaüthet, így a bezártság is, pláne akkor, ha a szobában nincs ablak (mondjuk, azzal is vigyázni kell, mert ész nélküli kivetődés esetén komoly sérülésekkel gazdagodnak a türelmetlenebbek). Jasont megsebezni alig lehet (megöléséhez kisebb rituálé szükséges), inkább csak megzavarhatják a csapatba verődő opponensek, akiknek érdemes fedezniük egymást, mert pár csapással, kis ütlegeléssel az elkapott bajtársak is kiszabadíthatóak a halálos szorításból. A tűzijáték és a jelzőpisztoly egyébként remek elterelés és lassítás a behemóttal szemben, plusz a rádióból üvöltő zene is megkavarja a gyilkost. Máskülönben meg érdemes a rendőrségre telefonálni, ami szintén egy menekülési útvonalat jelent a térképen, vagy ott van a rádión értesíthető Tommy Jarvis, akinek szerepébe egy véletlenszerűen választott halott játékos kerül, hogy jól ellássa a Voorhees fiú sorsát.
JASON ÜBER ALLES
Az ötletek tehát marha jók, adják magukat, igazi taktikázós csapatmunkát igényel a kivitelezés, ami ráadásul méltó a sorozat hírnevéhez is. Az alkotók egyértelműen szeretettel nyúltak az alapokhoz, és ezt mindenképpen értékelem, sőt a rajongóknak nyugodt szívvel mondom, hogy 5-10 százalékot tegyenek majd hozzá a végeredményhez, hiszen ők abszolúte élvezni fogják a darabolást és menekülést. Főleg, hogy nincs két egyforma meccs, jó csapatjátéknál szinte bármilyen probléma megoldható, a végeredmény pedig az utolsó másodpercig kérdéses, hiszen például autóba ülve is csak akkor lesz biztonságban a banda, ha már sikerült elérni a területhatárt, amin túlra Jason nem képes teleportálni. A látvány sok esetben rendben van, a karakterek aprólékosan ki lettek dolgozva, a víz éppen úgy meglátszik rajtuk, mint ahogy minden egyes karcolás is, a környezet pedig a modellekkel együtt totálisan autentikus a sorozathoz.
Kár, hogy azért technikai hibák is vannak, így az első héten még komoly problémák adódtak a szimpla csatlakozásnál is, a bugok és animációs rendellenességek azóta is megmaradtak, miközben hosszú távon csak a rajongók fogják igazán élvezni az újra és újra elkezdődő ámokfutást. És talán ez a játék legnagyobb hibája, hiszen egy „best of” jellegű kampány alaposan feldobta volna a produkciót, továbbá egy-két egyedi ötlet és játékmód meghosszabbította volna a szórakozással töltött időt. Így azonban huzamosabb ideig csak azok maradnak majd mellette, akik egyébként is imádják Jasont és a vele készült filmeket. Rajongóktól rajongóknak készült programról van szó, ami egyfelől pozitív, jómagam pedig értékelem a fanservice-t, ám a piacot globálisan és a nagy számok felől nézve azt kell hogy mondjam, nem ez a lehető legokosabb döntés egy multiplayer-alapú videojátéknál, ahol bizony szükség van a minél több résztvevőre. Azért drukkolok a csapatnak, és remélem, hosszabb távon is kitart a lelkesedés, fél vagy egy év múlva meg nem kell a szerverek leállításáról híreznünk.
