Emlékszem, nyolc éve, mikor csatlakoztam a PC Guru csapatához, kilógtam a sorból, mert nem volt konzolom. Bate, Chris és Miguel sokat járatták a szerkesztőség Xboxait és PS3-ait, én meg már akkor pánikba estem, mikor Bate a kezembe nyomott egy fejlesztői 360-at, hogy nosza, ezt és ezt kell csinálni ahhoz, hogy játszhass a faja kis félkész játékkal, amiről persze írnod is kell, van három napod rá, puszi. Akkoriban még sokkal több konzolexkluzív játék volt, a nagy kiadók is inkább ezekre a masinákra fókuszáltak, a PC-s portok pedig vagy katasztrofálisak lettek, vagy el sem készültek. Ennek ellenére sokáig ellenálltam a konzolvásárlási őrületnek, mígnem a 2009-es E3-on bemutatkozott a Forza Motorsport 3 című autós játék, és végem volt, tudtam, hogy kell egy ilyen gép. Lett is, a szerelem pedig azóta tart; akárhányszor kijön egy Forza, én eltűnök a tévé előtt, szinte beolvadok a kanapéba, és addig nem is mászom elő, amíg a karriermóddal nem végeztem.
A Horizonok nem érdekelnek, az őrületet kezdő Motorsport saga viszont annál inkább, elvégre nem sok ennyire gazdag tartalommal bíró, kötöttversenyes autós játék van a piacon. Szándékosan kerülöm a konzolos körökben felhígultan használt „szimulátor” szót; a Forzák – a konkurens Gran Turismókhoz hasonlóan – nem az életszerűségre fókuszálnak, hanem a vezetés élményét, a versenyzés és a luxus örömét szeretnék átadni – sikerrel. És bár a sorozat hosszú ideig a Microsoft konzoljának sajátja volt, Satya Nadella vezérigazgató „all platform” politikájának hála egy ideje PC-n is elérhető. A Forza 6 Apex persze nem volt az igazi – arra a 7-es epizódig kellett várni, és jelentem, megérte.
VÉGET ÉRT A FESZTIVÁLSZEZON
„Ugyanolyan autós cucc, mint az összes, dögunalom” – mondta Chris, miután ment pár kört a Forza 7-ben, és hát való igaz, hogy a sorozat alapja ezúttal is a régi: adott rengeteg (több mint 700) autó, 32 helyszínen 200-féle útszakasz, egy versenyről versenyre haladó karriermód, valamint egy multiplayer, ami kellő tapasztalat nélkül csak arra jó, hogy az ember mazsolának érezze magát az utakon. A pályák kötöttek, többségében hivatalos, megannyi rokon játékban megtalálható szakaszok, mint a Suzuka Circuit, a Mazda Raceway, a Hockenheimring vagy az Indianapolis Motor Speedway – ezekhez jönnek még a fejlesztők által tervezett helyszínek, köztük a Forza 6 összes pályája, valamint néhány, a múltban már megszeretett szakasz, például a Maple Valley a negyedik részből. És hogy mi történik ezeken az utakon? Megyünk körbe-körbe, aztán vagy győzünk, vagy nem; innen nézve tehát a sorozat abszolút nem újult meg, bár szerintem ezek a játékok nem is nagyon tudnak, elvégre a valódi motorsport is csak akkor ugrik előre, mikor valamilyen technológiai forradalom zajlik (most például az elektromos autók élik reneszánszukat, aminek biztos lesz ráhatása a szcénára).
Mivel PC-n a Forza Horizon 3 már tavaly elérhető volt, a számítógépes közönség számára érthetetlennek tűnhet a 7-es rész konzervativizmusa. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a Forza valójában mindig is erről szólt: sok autó és pálya, hosszú versenyek, gyönyörű grafika és félszimulátoros játékmenet; a Horizont pont ennek ellensúlyaként találta ki a Turn 10, mert szükségük volt egy olyan szériára, amiben elengedhetik a gyeplőt, és mindenféle, az anyasorozatban furcsának ható elemekkel játszhatnak (nyitott játéktér, durván arcade vezetésimodell, eszelős versenyszabályok – akit érdekel, milyen lett a Horizon 3, olvassa el Böjti kolléga cikkét a tavaly októberi Guruban). Ebből következik, hogy aki a klasszikus autóversenyektől hidegrázást kap, ne adj’ isten Chrishez hasonlóan unja őket, az a Forza 7-be sem fog beleszeretni. A többieknek viszont elérkezett a vásárlás ideje, mert a Forza 7 nemcsak remek játék, de a sorozat eddigi legjobb darabja is.
HIGGY A SZEMEDNEK!
Kezdjük a nyilvánvalóval: a Turn 10 alkotása úgy néz ki, mint semmi más. Ugyan Gebbbe brutális PC-jén a Project CARS 2 is majd’ megszólal, a Forza 7 DirectX 12-n alapuló grafikus motorja földbe döngölő látványt produkál, egyszerűen egyik konkurens sem ér a nyomába (a béta alapján a Gran Turismo Sport sem, bár a legfrissebb 4K-s videók tanúsága szerint ez még változhat a megjelenésig – teszt a következő számban, akkor eldől, ki a legszebb). Az autók és a pályák kidolgozottságát már megszokhattuk a sorozattól, ezeken a pontokon mindig domborít a Turn 10, most azonban a dinamikus időjárás és napszakváltás is bekerült a kalapba, mely tényezők a korábbi Motorsport-címekben nem voltak megtalálhatók.
Képzeld el, hogy egy közel ezer lóerős versenygépben ülsz, a nap már mélyen jár, és aranyszín fénye mindent mustársárgára fest. Elindul a verseny, pár körrel később besötétedik, csak a fényszórók mutatják a helyes irányt. Aztán beborul, esni kezd, a szélvédőt elhomályosítják a szitáló cseppek (mert természetesen van műszerfali nézet is), te pedig az előtted haladó versenytárs hátsó fényszórója alapján próbálod felmérni a távolságot, miközben a soha nem látott részletekben gyönyörködsz. Ahogy lecsurog a víz a kasztni oldalán; ahogy felcsapódik a sár a kisodródott kerék alatt; ahogy a villámlás egy szempillantásnyi időre nappali világosságot teremt… Gyönyörű, na. És a legjobb, hogy ehhez nem is kell Paks 2: az infósávban olvasható gépigény megállja a helyét, egy alsó-középkategóriás gépen már jól fut a Forza 7. Persze, Ultra beállítások mellett elkél alá a vas, de még a legalacsonyabbra vett effektek mellett sem lesz csúnya a játék, mi több, az általános értelemben vett dizájn a választott opcióktól függetlenül is koherens marad. Az egyetlen szívfájdalom a Windows 10-exkluzivitás, ennek mibenlétéről egy keretes dobozban olvashattok, ide értve a vásárlás egyáltalán nem egyértelmű folyamatát.
A tálalás másik prominens eleme a hangzás, és hát ezen a téren sem kell csalódni, a zene, a motorhangok, vagy akár a narrátor szinkronja a tökéletesség határát súrolják. Utóbbiról érdemes tudni, hogy valódi szakértők is megszólalnak a játékban, például Charlie Turner, a Top Gear főszerkesztője, vagy Rutledge Wood, az NBC Sports NASCAR kommentátora, nem beszélve a versenyzőkről: Lyn St. James az IndyCarból, míg Ken Block a ralikrossz világbajnoki sorozatából teszi tiszteletét. Szóval a tipikusan forzás, „profi” versenyhangulat csak úgy süt a játékból, és nem apad el sok száz óra autókázás után sem.
Ráadásul, mivel nem szimulátorról van szó, egy Xbox One kontrollerrel is el lehet boldogulni, sőt végső esetben billentyűzettel is játszható a Forza 7, bár ekkor az élmény nem lesz az igazi. A keményvonalas rajongók elvárásainak megfelelően a kormánytámogatás adott, a fejlesztők azonban szerették volna mindenki számára elérhetővé tenni a játékot, így az összes segítséget aktiválva kis túlzással élve szinte magától megy az autó. A sebességérzet, a gépek közti különbségek, a környezeti hatások egyébként beállításoktól függetlenül is érezhetők, ez pedig nagyon komoly eredmény – nem próbáltam ki az összes autót, de a tapasztalataim pozitívak voltak. Csakúgy, mint a mesterséges intelligencia terén: a Forza-játékok Drivatar-rendszere ezúttal is brillíroz, a játékosok virtuális pilótaként vendégeskednek mások futamain, én például rendszeresen belefutottam Chris és Gebbbe profiljaiba. Mivel pedig az algoritmus öntanuló, szimulátormániás kollégámat még gépi formában sem volt könnyű megverni. A program egyébként figyeli a teljesítményünket, és ennek megfelelően ajánlja fel a nehézségi szint módosítását; esetemben az Average-ről ment fel Highly Skilledig, efelett pedig még ott a Veteran, a Pro vagy a lazán csak Unbeatable-nek nevezett („legyőzhetetlen”) digitális szopóroller; minél nehezebben játszunk, annál több XP-vel jutalmaz a játék.
ÖVEKET BECSATOLNI!
XP, avagy tapasztalati pont, amely fontos szerepet tölt be a Forza 7 felépítésében. A játék gerince a karriermód, amit Forza Driver’s Cupnak hívnak, és összesen hat, egymásra épülő kupából áll – a végcél a Forza-serleg megszerzése, s ezzel sofőrünk nevének beírása a versenytörténelembe. A Motorsport-játékoktól megszokott versenynaptárat ezúttal a Gran Turismóra hajazó közvetlen eseményválasztásra cserélték a fejlesztők, avagy nincsenek üresen hagyott hétvégék vagy kimaradó, később pótolható futamok, hanem egyenként választhatjuk ki, hogy épp melyik sorozatban kívánunk részt venni. Ezek a nevezhető autók, az időjárási viszonyok, a helyszínek és a szabályok mentén térnek el egymástól, bár mindig a ponttáblán elérhető első hely megszerzése a cél. Ha nincs autónk egy szériához, akkor muszáj vennünk egyet (multiban vagy szabadversenyen bérelhetünk is); pénzt a versenyek teljesítésével lehet szerezni, csakúgy, mint XP-t, amely a szintlépésben játszik szerepet: minden új szintnél választhatunk egy jutalmat, ami lehet pénz, autóvásárlási kedvezmény (akár 100% is!), vagy egy versenyruha. Micsoda? Ruhák? Igen: a Forza 7-ben nem csak az autót lehet testre szabni (ide értve a sorozathoz a 3. rész óta kapcsolódó, már-már perverz részletességű festés- és mintaszerkesztőt), hanem magát a kamikazet is, aki benne ül; lehetsz férfi vagy nő, és hordhatsz vagy ezerféle versenyöltözetet, amelyek az online státuszod kifejezésére jók.
Van itt még egy mérőszám, az autógyűjtői szint, ami 1-től 6-ig terjed, és egyes versenyek kritériumaként szolgál – na meg a virtuális szerszámunk megnövelésére is jó, különösen a játék megjelenése előtti napokban tudtam villogni az akkori 4-es értékemmel, miközben a többiek még jó, ha a 2-es szintnél jártak. Igen, ez látszik a játékosok profilján, mint ahogy a kitűzők is, amelyek, akárcsak a ládák, autók, ruhák, a hétköznapitól a legendás szintig terjednek, attól függően, hogy mennyire ritkák (értsd: egy Legendary Bugattival száguldozó, Legendary versenyruhás, VIP kitűzős figurára biztos rázzák majd az öklüket a többiek). Mivel a Forza-sorozatban régi hagyomány a közösségi funkciók maximumra járatása, nem szabad meglepődni a mai trendeknek megfelelő ötletek felvonultatásán.
EGYEDÜL NEM MEGY
Ezeket a funkciókat elsősorban a multiplayer miatt tették a Forza 7-be, a játék ezen része azonban finoman szólva sem volt kiforrott a tesztelés idején. Mivel a megjelenés a lapzártánkra esett, ezért egy korai hozzáférést adó változatot biztosított a Microsoft, mellyel még az Ultimate Editiont megvásárlók számára fenntartott Early Access premier előtt két nappal (szeptember 25-én) fejest ugorhattunk a játékba. Ennek ellenére a multival én megvártam a szeptember 30-i hétvégét, mert akkor több ezren ugranak neki a multinak. Ez így is történt, csak épp maga a játék nem volt kész; a versenyek sokszor be sem töltöttek, hanem szimplán az asztalra dobtak. De mikor sikerült pályára kerülni sem volt sok köszönet a dologban, lévén a játékosok mintha csak a Wreckfestből tévedtek volna ide, az első két körben mindenkit összetörtek, mire az értelmesebbje elkezdett kilépegetni még a cél előtt – és ez így ment minden egyes alkalommal. Nem akarok igazságtalan lenni a játékkal, főleg mert a multis funkciók nagy része még csak a lapzártánkkor élesedik, köztük a szabályozható ligákkal és a Turn 10 saját esport bajnokságával (lásd a mellékelt szövegdobozt), de tény, hogy mégis kellemetlen élmény volt a váratlan roncsderbi. Ráadásul én PC-n játszottam a Forza 7-tel, lehet, ez volt a gond, mert az xboxos ismerőseim nem panaszkodtak, és ugye Windows 10-en még a megjelenés körül is voltak problémák (többek között nem akart lecsorogni a laza 100 gigás játék). Remélem, mire ezeket a sorokat olvassátok, minden rendeződött, főleg mert a karrierben való előrehaladáshoz is jól jön az online versenyekért járó pénzecske és XP – főleg mert éppen fogyóban vannak a ládáim…
DOBOZOLÁS
Bizony, ládák: a sorozat nagy újdonsága a Counter-Strike: Global Offensive óta mindent megfertőző dobozok implementálása, ámbár ezúttal jó ötletnek bizonyult a dolog, mert valóban feldobja a játékmenetet. Egyrészt nemcsak autókat és alkatrészeket találhatunk a csomagban, hanem modoknak nevezett kártyákat is. Ezekből minden futamon beállíthatunk hármat, hogy további kihívásoknak megfelelve több pénzt vagy XP-t szerezzünk. Mindegyik kártya egyértelmű leírással rendelkezik, avagy az esős vezetésre szólót érdemes olyan futamon ellőni, ahol az előrejelzés zivatart ír, míg mondjuk a tiszta, kicsúszás nélküli körre szólót egy könnyebb, kevés hajtűkanyarral teli pályán ajánlott aktiválni. A rendszer magától értetődő és kellően jutalmazó, legalábbis a karrier első felében. Később azért oda kell tennünk magunkat, ha pénzt és XP-t szeretnénk kaszálni, főleg, hogy a kártyákat és egyéb jóságokat tartalmazó ládákat meg is kell venni. Ezek ára 20 ezer credittől cirka 300 ezerig terjed, összehasonlításképpen egy brutális Legendary versenygép egymillió körül zsákolható be – szóval lesz mire költeni a virtuális zsozsót, de csak azt, mert a ládáktól a kocsikig egyelőre minden kizárólag játékbeli pénzen kapható (a Turn 10 szerint viszont később lesznek mikrotranzakciós tartalmak is). Kimaxolni a játékot egyébként egy örökkévalóság lesz, a Forza 8 megjelenéséig tuti elszórakoznak azok, akik beruháznak a programba (és akkor még nem is beszéltem a kismillió érkező DLC-ről).
START YOUR ENGINES!
A Forza 7 végső soron olyan, mint egy jutalom: ezt kapta a PC-s közönség, amiért évekig türelmesen várt a sorozatra. Nem köntörfalazok, vártam a játékot, és számítottam arra, hogy jól sikerül, ennek ellenére mégis nagy kő esett le a szívemről, mikor láttam, hogy a Windows 10-es változat is összeszedett, minőségi program lett. Szóval igen, a Forza jobb, mint valaha, most pedig bocsássatok meg, de mennem kell, mert vár a kockás zászló!
