Olykor kifejezetten előnyös tud lenni, ha egy játék nem közvetlenül a megjelenéskor, hanem kisebb fáziskéséssel gördül csak be a tesztlaborba, hiszen számos olyan esetet láttunk már, hogy egy korai patch alapvető változásokat hozott, ami az adott cím megítélését is komoly mértékben befolyásolhatja. Pontosan ez történt a kínai fejlesztésű metroidvania, a F.I.S.T.: Forged in Shadow Torch esetében is, amely a szeptemberben debütált PlayStation-verziók megjelenését követően kapott hideget-meleget, legfőképp az egyenetlen kihívás és az olykor brutális nehézségi tüskék miatt. Ám a jó hír az, hogy azóta érkezett egy nagyobb frissítés, amely többek között ilyen szempontból is javított helyzetben, így akik már PC-n, október elején ugrottak fejest a kalandba, azokra már egy jóval kifinomultabb élmény vár.
Ez azért is jó hír, mert az alapokat nézve egy kifejezetten minőségi szekvenciális akció-platformerről van szó, melynek ráadásul a háttérvilága is határozottan érdekes. Már alapból az üdítően hat, hogy a többségében inkább a stilizált vagy a kifejezetten retró stílust követő indie alkotásokkal szemben a F.I.S.T. modern technológiát használ, az Unreal Engine 4-re építve, ami nemcsak ütős látványt hoz, de ilyen téren merőben más is, mint ami a műfajban megszokott – annak idején a metroidvaniákat újból köztudatba hozó remekmű, Shadow Complex esetében is remekül működött ez a megközelítés. Erre pedig még rájön az az antropomorf állatok (és persze a gonosz oldalt megtestesítő robotlégió) által benépesített dieselpunk univerzum, ami remek hangulatot kölcsönöz a játéknak. A párbeszédek néha kissé sajtszószosak ugyan, mint ahogy a történet (ami egyébként az átlagosnál nagyobb hangsúlyt kap, tényleges átvezetőkkel) is meglehetősen klisés, de összességében nem vádolhatjuk azzal a F.I.S.T.-et, hogy ne lenne kellően egyedi a tálása, ami nagy plusz pont.
Adott tehát egy – egyébként meglepően nagy és szerteágazó – világ (konkrétan Torch City és annak környéke), melyet keresztbe-kasul be fogunk járni, folyamatosan új képességekre szert téve, amik aztán új utakat nyitnak meg számunkra. Ilyen szempontból nincsenek is különösebb trükkök vagy innovációk: a F.I.S.T. tankönyvi metroidvania, a szó pozitív és negatív értelmében egyaránt. Kifejezetten a műfaji elemeket tekintve nincs túl sok eredeti vagy újszerű ötlete, a felfedezés, a platforming és a harcok arányát azonban szépen eltalálja, mint ahogy az irányítása is nagyon jó, amibe azért itt-ott bele szokott törni a bicska. Ha pedig már szóba került a harc: ez főként a különböző kombókra épít, melyeket egy viszonylag terebélyes képességfáról nyithatunk meg. Kezdetben csupán egy, a hátunkon csüngő méretes mecha-ököl lesz segítségünkre az összecsapások során, de a későbbiekben további két fegyver is megnyílik, így a műfaj átlagához képest meglehetősen széles harci repertoár áll rendelkezésünkre. Ennek persze megvan az az árnyoldala is, hogy az ellenféldizájn nem túlságosan fókuszált, nincs meg az „X ellen Y a megfelelő stratégia” érzés, illetve a leosztások is olykor káoszba csapnak át. Az pedig kifejezetten nem tetszett, hogy a dodge manőverrel nem lehet elsuhanni az ellenfelek mellett, ami merőben szokatlan megoldás, illetve a kamera is túlságosan távol marad olykor, így a nagy csihipuhi közepette nem mindig látjuk, hol van éppen Rayton pajtás. De ezen apró negatívumokkal együtt is teljesen rendben van a F.I.S.T. játékmenete.
Visszatérve a bevezetőben elhangzottakra: viszonyítási alapom így már nyilvánvalóan nincs, de jelen állapotában egyáltalán nem éreztem úgy, hogy bármiféle nehézségi problémák lennének a játékkal. A checkpointok elosztása egészen játékosbarát, mint ahogy a főellenfeleket sem éreztem különösebb nehézségi tüskéknek – akad persze egy-két keményebb főnök, de a többségüket első nekifutásra sikerült lenyomni normál fokozaton. Akinek mégis problémája lenne, az választhatja a bármikor váltogatható easy módot. Ami pedig a tartalmat illeti: a végigjátszás bő 10 órát vesz igénybe, amihez a maximalisták jó néhányat hozzácsaphatnak még pluszban, hiszen szokás szerint rengeteg a gyűjtögetnivaló és az opcionális pályaszakasz. Ilyen szempontból sem lesz tehát senkinek komolyabb hiányérzete.
A kezdeti nehézségek ellenére tehát szépen sikerült kikalapálni ezt a játékot, ami ezáltal bátran ajánlható mindazoknak, akik szeretik a metroidvania stílust. Mindazonáltal érdemes egészséges elvárásokkal nekimenni a F.I.S.T.-nek, hiába nincsenek ugyanis komoly bajai, összességében nem több tisztességes iparosmunkánál, ami semmi olyat nem mutat, amit ne láttunk volna már korábban. Az egyre nagyobb reflektorfényt kapó kínai játékfejlesztő-ipar ugyanakkor pontosan ilyen alkotásokkal tud felzárkózni a sok évtizedes előnyben lévő Japánhoz és a nyugathoz – pár év múlva aztán várhatóan ők is letérnek majd a járt ösvényről, hogy újakat fedezzenek fel.
