Firewatch teszt

A Firewatch kicsivel több mint két és fél évvel ezelőtt bukkant fel, és habár ez idő alatt aktív fejlesztés alatt állt, eléggé a radar alatt repült. Kevés interjú és hasonlóan kisszámú videó jelent meg, és ami infót kaptunk, az meglehetősen ködös volt, így aki fel is figyelt a Campo Santo munkájára, az sem volt igazán képben annak kapcsán, hogy mire számíthat. Magam is ilyen helyzetben voltam, a várakozásomat azonban táplálta az a tudat, hogy tehetséges fejlesztők egész sora áll a projekt mögött. A stúdiót például a The Walking Dead-játéksorozat első évadának kreatív direktora, Jake Rodkin, illetve írója, Sean Vanaman alapította. Ez jó sztorit, a további játékipari veteránok leszerződtetése pedig profi munkát sejtetett. Ráadásképpen a képi világ megteremtésében az az Olly Moss segített, aki elképesztően gyönyörű illusztrációkban utazik, vagyis káprázatos tálalásra is számítani lehetett. Mondhatnám úgy is, hogy az aprócska játék, minden titkolózás és kérdőjel ellenére sikerre volt ítélve, és ez így is lett. Örömmel jelenthetem: a Firewatch nagyon jól sikerült.

A látszat csal

Fontos már az elején tisztáznom, hogy milyen játék a Firewatch, úgy láttam ugyanis, hogy ez nagy kérdés volt még a megjelenés napján is. A Campo Santo nem egy horrort készített. Noha az első videók ezt sugallták, nincs semmilyen gyilkos az erdőben, aki a gyanútlan játékosokra vadászik, és természetfeletti lények sincsenek, akik a rémmesék lapjairól léptek elő. Nem, a Firewatch, ha mindenképpen valamilyen előre felcímkézett dobozkába akarjuk belerakni, akkor egy dráma, ha pedig ennél is pontosabb leírás kell, akkor egy lineáris, történetvezérelt sétaszimulátornak nevezném, amelynek központjában a személyes hibák, illetve az ezek miatti vezeklés és bűntudat áll.

Főszereplőnk egy Henry nevezetű fickó, akinek pár nagyon kemény év áll a háta mögött. Azt nem szeretném elmondani, hogy pontosan mi történt vele, ennek megismerése ugyanis a játék, és egyben a történet fontos része, így legyen elég annyi, hogy emberünk feje felett összecsaptak a hullámok, a tehetetlenség és az elkeseredettség pedig tonnás súlyként nehezedett a vállára. Tudta, hogy ha nem csinál valamit, akkor ebbe beleroppan, ezért úgy döntött, hogy félrevonul, messze a városok zajától, de leginkább barátai megvető tekintetétől.

A kiutat egy álláshirdetés jelentette, ami pontosan azt kínálta, ami Henrynek kellett: egy egész nyarat az erdőben tölthet, egyedül, a természet lágy ölén, ahol nyugodtan kiengedheti a gőzt, és feltöltheti az elemeit – természetesen elvállalta, ám ami ez után következett, az minden volt, csak nem nyugodt kikapcsolódás.

Hey There Delilah

A Firewatch tehát egy tűztorony őrzőjének szerepébe helyezi Henryt, a munkaleírás pedig pontosan olyan unalmas, mint amilyennek képzeled. Annyi a feladat, hogy kémleljük a ránk bízott területet, és jelentsük, ha tűz üt ki valahol, illetve zavarjuk el a szabálysértőket. Ennyi, ennek megfelelően pedig valóban semmi említésre méltó nem történik a megérkezéskor. Később azonban jönnek a furcsaságok, amik egy évekkel korábbi eset titkát nyitják meg előttünk, egyúttal pedig reflektálnak Henry tetteire. Az események láncolata szinte tökéletes ívet ír le, és olyan atmoszférát teremt, ami az elejétől a végéig nem ereszt – igaz, nem kell sokáig tartania, a játék ugyanis nagyon rövid, nagyjából 3-4 óra alatt teljesíthető. A falatnyi hossz előnye viszont, hogy nincs holttér, minden pontos, feszes tempót követ.

A kaland során lepedőként borul ránk a magányosság, az a fajta egyedüllét, amit csak egy erdőben érezhet az ember. Az elsőként megmagyarázhatatlan események pedig egy távoli, komótosan, de megállíthatatlanul közelítő vész jöttét hirdetik, fokozatosan növelve a feszültséget, egészen a végkifejletig. A külvilággal való egyetlen kapcsolatot Henry főnöke, Delilah jelenti, akivel hősünk rádión keresztül beszélget, mégpedig folyamatosan. A kettejük csevejéből tudhatunk meg mindent az erdőről, annak múltjáról és persze, ami a legfontosabb: főszereplőink is így nyílnak meg egymásnak. Ez a játék legerősebb része, a szinkronszínészek és az írók ugyanis egyszerűen kiváló munkát végeztek; mind a két karakter hiteles, emberi és őszinte, a kapcsolatuk pedig a fülünk hallatára épül fel, plusz egy dimenziót adva így a történetnek.

Henry a rengetegben

Sétaszimulátor révén persze nemcsak a történet és a karakter felhozatal fontos, hanem maga a helyszín is, ezen a téren pedig szintén nagyon jól vizsgázik a Firewatch. Lábunk előtt a Sziklás-hegység északi részének digitális másolata terül el, méghozzá a füllesztően meleg, nyári hónapokban. A térkép, habár nem kifejezetten nagy, rengeteg gyönyörű látnivalóval vár, és minden porcikájában valóságosnak hat, még a rajzfilmes grafikai stílus ellenére is. Zöldellő lankák, meredek sziklafalak, hűs folyóval átszelt erdők és rettentő kanyonok váltják egymást túráink során. Amit el tudsz képzelni egy vadregényes, az ember által (többnyire) érintetlenül hagyott tájon, az mind itt van, csak lekicsinyítve, egy falatnyi kis paradicsomba gyömöszölve. Ráadásul olyan bámulatos megvilágítás és gyönyörűen megválasztott színpaletta mellett, ami csak azért könyörög, hogy készítsünk már pár fényképet – a nagy probléma viszont az, hogy mindez lényegében üres.

Habár a játék nagyobbik részében szabadon bejárható a teljes környék, ez valójában csak látszat, a történet, lineáris mivolta miatt, meghatározott sorrendben vezet végig a helyszíneken, és ameddig nem mondja, hogy hova menjünk, addig nincs is értelme oda elgyalogolni. Más szóval, ha szabad barangolására vágytál, azt itt csak részben kapod meg, ellenben ha nem zavar az, hogy, úgymond túravezető módjára kísér végig a program a látványosságain, akkor jó helyre jöttél.

Egy felejthetetlen nyár

A Firewatch a zavaros fejlesztői kommunikáció miatt talán nem azt szállította, amire sokan számítottak. Jómagam azonban nem mondhatom azt, hogy csalódtam volna. Egy kellemes, pont egy délutánra elegendő kikapcsolódásban volt részem egy gyönyörű parkban, megfejelve egy lebilincselő, thrillerrel kevert drámával és olyan érdekes szereplőkkel, akiket a stáblista megjelenésével sajnáltam elengedni. A Firewatch egy élményjáték, ami jól megfogja az elszigeteltség és a kiszolgáltatottság érzését, de ennél nem több. Nem egy sandbox-kaland, nincs nyomozás, sem parkőri teendők. Csak a főszereplő, az erdő és a történet vár. Nálam ez a recept nyerőnek bizonyult, és merem állítani, hogy nálad is az lesz – feltéve, ha szereted a sétaszimulátorokat, a Firewatch ugyanis a kategória legjobbjai közé tartozik.