Amikor 2007-ben megjelent a Fire Emblem: Radiant Dawn, még csak nem is sejthettük, hogy két konzolgenerációnyit kell várnunk egy újabb nagygépes epizódra – azt pedig végképp nem, hogy közben a széria egy olyan krízisen megy át, melynek vége kényszerpihenő is lehetett volna. Szerencsére nem így lett: olyannyira, hogy ilyen hosszú érés után ennyire jó termést talán még senki sem takarított be.
VISSZA AZ ISKOLÁBA
A Fire Emblem: Three Houses vállára így meglehetősen nagy teher nehezedett már a kezdetektől fogva, de nem akkora, mint története főszereplőire: a sorozat narratívájához ezúttal is hű sztori középpontjában három, egymással törékeny hegemóniában levő ország és azok trónjait egy napon megöröklő ifjú nemesek állnak, akik egy kiváló oktatást biztosító kolostor tanulóiként igyekeznek elsajátítani mindent, elsősorban a haditudományokkal kapcsolatban. Te viszont nem nemesként, hanem a három ház egyikének oktatójaként kell hogy helytállj, órákat tartva, új tudást szerezve, és a tanulókkal szocializálódva. A Three Houses ezen része a Persona kiköpött mása, a napok folyamatosan követik egymást, és a maximumot kell kihozni belőlük, mivel általában csak 1-2 tevékenységre jut idő. Abból pedig elképesztően sok van: lehet a könyveket bújni, a kardforgatást és a mágiahasználatot gyakorolni, taktikai tanácsokat és tippeket szerezni vagy épp átadni, felkészülni az órákra, közös étkezéseket szervezni, növényeket gondozni, a diákokkal való kapcsolatot elmélyíteni, és kismillió egyéb dolgot csinálni.
A hónapok végét általában egy-egy küldetés zárja, ahol a Three Houses átcsap a hagyományos, évtizedek óta ismert és szeretett részébe: magukba a harcokba. A műfaj szerencsére itt nem változott, továbbra is négyzetrácsokra osztott terepeken kell helytállni körökre osztott módon, a lehető legkevesebb veszteséggel kivívva a győzelmet az egyre nehezedő, egyre hosszabb és egyre komplexebb csaták során. A harcrendszer tovább finomhangolja az Echoesban látott Combat Arts mechanikát, amely lehetővé teszi egyes egységek támadásának erősítését bizonyos típusú ellenfelekkel szemben (csakhogy ez az adott fegyver gyengüléséhez, időben pedig eltöréséhez is vezethet!), teljesen a háttérbe szorítva a klasszikus „fegyver-háromszöget” (ahol minden típusnak megvolt a maga ellenpárja). De nem ez az egyetlen újdonság – ahhoz egy komplett felsorolásra és sokkal több oldalra lenne szükség.
SZÓFA NAPÓLEONOK
Az újítások révén a Three Houses csatái minden eddiginél nagyobb taktikázást követelnek, és emiatt talán kicsit nehezebbek is, mint korábban, különösen a komoly téttel rendelkező sztoriküldetések, pláne abban a klasszikus módban, ahol az egységek elvesztése továbbra is permanens lehet, amelynek még inkább nagyobb súlya van így, hogy napi kapcsolatot kell ápolni a diákokkal, azaz a csata során irányított egységekkel. A Three Houses igazi zsenialitása alapvetően abban rejlik, hogy rákényszerít egy extrémen szoros kapcsolat kiépítésére azokkal, akik a kampány során ténylegesen is vásárra viszik a bőrüket. És micsoda kampány ez: egy ház története alsóhangon is vagy 50-60 órát emészt fel az ember idejéből, és a köztük rejlő különbség itt nem csupán abból áll, hogy más egységekből kell gazdálkodni, hanem szó szerint teljesen más történetet kaphatunk, attól függően, hogy kit irányítunk, vagy épp egy olyan perspektívából ismerjük meg az eseményeket, melyek új megvilágításba helyezhetik a legalapvetőbb dolgokat is. A Three Houses végigjátszása így nem tekinthető addig befejezettnek vagy komplettnek, amíg legalább két házzal el nem jutunk a stáblistáig – és az odáig vezető út acéllal, könnyekkel és velőtrázó érzelmekkel van kikövezve.
