Színes, vidám játék fiatalabbaknak
Gondolom, a mesés hangvételű történetből már világossá is vált, hogy nem valamilyen Prototype, vagy Wolverine-féle darkos, vérengzős címről van szó, hanem inkább a fiatalabb korosztálynak készült ügyességi akciójátékról. A játékmenet és a hősök irányítása ennek megfelelően rendkívül egyszerű - ennek előnye, hogy könnyen meg lehet tanulni, hátránya viszont, hogy a hardcore játékosok hamar ráunhatnak. Hogy azért ez ne történjen meg olyan hamar, a készítők azzal spékelték meg a játékot, hogy nem egy, hanem három irányítható karakterünk van, akik között bármikor váltogathatunk. Hőseink emellett egyéni képességek birtokában vannak, amelyeket gyakran ki is kell használnunk, ha egy bizonyos akadályon keresztül akarunk jutni. Ettől a játékot átjárja egyfajta "Lost Vikings"-hangulat is, amelyet mindenképpen értékelni fognak azok, akik szerették a Blizzard klasszikusát. Szlávjaink egyéni képességeik mellé folyamatosan kapnak újakat is, illetve a régieket is fejleszthetik, emellett pedig új fegyverekhez juthatnak. Alesha például az íjász szerepét tölti be a csapatban, ő a legfürgébb tag, a nagydarab Dobrynyát pedig nem az eszéért szeretik barátai: lassú is, lomha is, viszont a hosszú botokkal alaposan oda tud sózni az ellenségnek. Végül Ilya, a barbár harcos ugyan a leglassabb, azonban ez nem jellemző észjárására, ugyanis érdekes módon ő a csapat legintelligensebb tagja. Ők hárman együtt alkotják a "legyőzhetetlen triót"...
Néha bosszankodunk, néha ámulunk
A játékmenet alapvető hiányossága a harc nem létező precizitásában rejlik. Mivel kijelölni ez ellenfelet nem tudjuk, ezért vaktában kell ütnünk-vágnunk őt addig, amíg jobblétre nem szenderül, ami azért nem kellemes művelet, mert Ilyával például képtelenség egy ide-oda ugráló, menekülgető ellenfelet eltalálni. Ilyenkor kell átváltanunk Aleshára, az íjászra, ami azért egy idő után elég fárasztó és monoton művelet. A grafika a legutóbbi Prince of Persiában is látható cell shaded technológiát használja. Ez - csakúgy, mint a Ubisoft játékában - itt is rendkívül jót tett a mesés hangulatnak. A Fairy Tales tényleg vidám, színes, és aki vevő az ilyesmire, annak mindenképpen magával ragadó. Emellett a játék fizikája is elsőrangú: például hatalmas búzabálákat lökdöshetünk, vagy az egyik hőssel az ellenfeleket felragadva hajigálhatjuk őket. A bejárható négy világ kellőképpen változatos és viszonylag nagy is, illetve mind a négyben különböző ellenfelekkel kell megküzdenünk. Aki egy kicsit már unja a vérengzést, a darkos hősöket, és egy vidám, meseszerű játékra vágyik, annak érdemes kipróbálnia a Cats Who Play kis szösszenetét. A kissé körülményes irányítás és az egy idő után picit monoton játékmenet ellenére nagyszerűen el lehet vele ütni az időt a következő nagyobb durranás TPS megjelenéséig.
