Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a Paradox műveiben a történelem egyszerre tapintható, ugyanakkor nagyon képlékeny dolog. Az Europa Universalisban például a XV. századi Európa tükörképe néz vissza ránk, és bármelyik országot is választjuk – közel 250 játszható nemzet azért nem piskóta –, ha nem is egyforma sansszal, de esélyesként indulunk, hogy az elkövetkező 370 évben meghatározzuk a világ arculatát. A kiindulópont ráadásul bármilyen évszám lehet az 1444-1820-as időskálán, és elméletileg mindig pontosan azok az uralkodódinasztiák, geopolitikai és hatalmi viszonyok jelennek meg, mintha csak fellapoznánk a történelematlaszokat. Vallásháborúk, koalíciók, nagy földrajzi felfedezések, török térhódítás, és még vagy több száz esemény köszön vissza a képernyőről, miközben a játékos egy államot kormányoz az évszázadok viharán át, és a sandbox jelleg miatt mindig egy teljesen új világrend jön létre. Itt simán előfordulhat, hogy mire Kolumbusz Kristóf elér az Újvilágba, nem talál már mást, csak magyar kolóniákat és egy nem túl barátságos „Megtelt!” táblát.
A negyedik epizód a várnai csata (1444) időpontját választotta kezdő évszámnak, ami a magyar nemzet szempontjából küzdelmes napokat ígér. A túlságosan is lelkes I. Ulászló a csatamezőn lelte halálát, és az utána következő utószülött Lászlót (V. László) még pelenkázzák, tehát egy becsületes háborút sem tudsz elindítani, amíg fel nem dobja a talpát (már elnézést királyi felség). Borítékolható eseményként persze rögtön felbukkan Hunyadi kormányzói kinevezése, és később Mátyás királyunk is beköszönhet a fősodorba. Tehát az uralkodó dinasztiák némi random fűszerezéssel (név, megélt életkor), de mindig felbukkannak, és minden nemzet kapott egy eseménykészletet, amely megadja a követendő (ámbár nem szükségszerű) irányt. A játékba beépített oktatómód mindehhez minimális ismereteket ad, s bár ehhez jön még egy egész jó súgórendszer (folyamatos tippek, lekérdezhető funkciók), de ahogy egy A kategóriás jogsi sem nyújt MotoGP szintű felkészítést, úgy itt se a kis nemzeteket kóstolgassuk elsőre! A csirke, tartományi méretű országokból az EU3-ban még lehetett világbirodalom, itt viszont ennek már elenyésző az esélye. Nem véletlenül sugallja a játék az ottomán-francia-spanyol triót kezdésnek.
Volt honnan meríteni...
A legjobb családban is előfordul, hogy a negyedik gyerek a levedlett holmikat kapja. A kis Karcsika az Én kicsi pónim feliratú pulcsival biztos nem boldog, de neki csak nővérei voltak, ellentétben az EU 4-gyel. A bratyótól, azaz az EU3-tól kapott alaprendszer és a Crusaders King 2-ből kölcsönvett, erősen továbbfejlesztett grafikusmotor ütős párost alkotnak. Az új kezelőfelület, a „játékosabbra” vett ikonok, a látványosabb, életképszerű események, és a szintén a CK2-ből átvett panelek ráadásul jócskán megdobják az összképet, miközben a háttérben a Brandenburgi Filharmonikusok húzzák a talpalávalót. A térképfelület követi az évszakok váltakozását, a 3D-s domborzatot is dicsérjük meg, miközben a kezelőfelület is szinte tökéletes, hála a leegyszerűsített gyártás/építés modellnek. Akarsz egy új templomot, vagy már toboroznád a következő sereget? Jelöld ki, és a térképen megjelenik, hogy hol mennyi hasznot hoz, mibe kerül a művelet, sőt, a képzési idő és a bekerülési költség is ott van előtted, a végrehajtáshoz pedig csak kattintani kell a célterületeken.
Isten óvja a királyt!
Az új epizód a valós idejű játékmenet (tetszés szerint gyorsítható időskála), és a provinciális felosztás lényegi elemein nem változtatott semmit, ugyanakkor komoly szemléletváltás van a rendszer mögött, nevezetesen, hogy a mindenkori uralkodó személye összekapcsolódott az állam fejlődésével. Szinte látom, ahogy a régi rajongók talpa ökölbe szorul, amikor a monarch power szóba kerül, pedig nem ördögtől való gondolat ez. A koronás fő kvalitásait meghatározó pontok ugyanis hozzáadódnak az állam bázispontjaihoz, és havonta ez az összeg az adminisztratív, diplomáciai és hadügyi kasszába folyik be. A három jól elkülönülő pontértékből lehet aztán új technológiai szinteket feloldani, építkezni (minden épület X adóforintba és pontba kerül), továbbá a békekötések a diplomáciai, a stabilitás növelése az adminisztratív, a tábornokok toborzása pedig a katonai büdzsét terheli. Minden tárcához tartozik még egy-egy tanácsadó – ugye itt jön ki, hogy a gazdag államok gyorsabban fejlődhetnek, mert egy +3 adminisztratív pontot adó géniuszt nem minden nemzet tud eltartani. Nem nehéz belátni, hogy egy lúzer király, azaz egy gyenge adminisztratív időszak milyen stabilitási (ez ugyanis admin-pontokkal növelhető) gondokat okozhat. A stabilitás pedig az élet sója, hatással van a moráltól a pénzügyig mindenre...
Volt egyszer egy csúszka
A szabályozás módja megváltozott, a súlyozást felváltották a konkrét döntések (lásd monarch power és az új technológiák fejlesztése), és bizony kormányzati szinten a centralizáció-decentralizáció, vagy a tengeri-szárazföldi dominancia kérdéskörben is megszűnt a tologatás. Az előzőek és az egykor nemzeti ideaként számon tartott gondolatok egy komplett pakkban választhatók ki a 4., 7., 10. (és így tovább) adminisztratív szinteken. A kolonizáció, a vallás, a katonák mennyiségi vagy minőségi képzése szintén ugyanilyen csomagban jön, amelyekből aztán egyesével bontható ki a 7-7 lineárisan bepakolt fejlesztés/idea. A fejlődés mellett a diplomácia is gatyába lett rázva, ide a CK2-ből ismerős vélemény-rendszer került. Utálnak/szeretnek, ok és okozat, minden szigorúan számokra lefordítva. A „ki mennyire genya mérőszám” (infamy), ami féken tartotta a hódítást, nos, ez a globális viszonyról inkább a helyi politikára vetítve csapódik le egy másfajta számértékben (agresszív terjeszkedés) a békekötések után. A terjeszkedő politikáért tehát büntetnek, de micsoda különbség, hogy csak az érintett felek, a szomszédok és néhány nagyhatalmi rivális fúj ránk egy-egy konfliktus után, és ők is súlyozottan.
A casus belli hiányát, a jószomszédi viszony felrúgását persze továbbra is az ország stabilitása szenvedi meg. Az MI is bekeményített, hol logikusan, hol mértéktelenül. Nehogy már tíz éven belül két ómen (üstökös) is a frászt hozza a népre, tehát akad még srófolni való, ugyanakkor a büdös életben nem hiszem el, hogy néhány ország mekkora seregeket/flottákat bír eltartani, tehát egy kis hátszél is sejthető a történetben. Azonban tetszett, hogy nagyon érdekes világképek is létrejöttek, mindig más és más, például egy erős kolonizációs politikát folytató Svédország, és még sorolhatnám.
Kereskedők, kémek és diplomaták
A kereskedelemben az EU3 európai rendszere számomra maga volt a pokol (a gyarmati más tészta), ugyanis a velencei központba egy magyar kereskedőt bejuttatni és ott tartani... maradjunk annyiban, hogy jobb eséllyel indulok az Epsom Derbyn a tengerimalacommal. Az új feleannyira sem kaotikus, a világot képzeljük el fix kereskedelmi gócokkal, ahol a javak EGY irányba áramlanak, és a központi térségekben kifejtett kereskedelmi befolyásunktól függően irányíthatjuk vagy megcsapolhatjuk ezeket. A befolyás mértéke pedig épületekkel, globális fejlesztésekkel, hajókkal növelhető. Fontos, hogy nem „kilóra” kapjuk az ügynököket, két kereskedővel indulsz, ahogy diplomatából is csak kettő van (nevesített szereplők), utóbbiak ráadásul a távolságok figyelembevételével akár fél éveket is utazhatnak egy-egy küldetésben. A kémeknek, a legjobb és legaljasabb szereplők virágkorának annyi, a diplomáciai részbe tagozódott be néhány lehetőség, de jóval kevesebb, mint az EU3-ban.
Az új mindig jobb?
Tudom, hogy a hadseregekről, kvázi az egész velejéről nem sok szó esett, de itt igazából a jól bevált recept dübörög tovább, ezért inkább az újdonságokra koncentráltunk – a hot join, és vele az új multiplayer rendszer is jól vizsgázott. Összességében vannak apróbb hibák (kultúrkörök, provinciák kialakításánál néhány pontatlanság), de semmi végzetes. Szeretjük az EU4-et. Nagyon...
