Tudjátok, kikből van elegem? Az orkokból. Meg a tündékből, törpökből, elfekből, emberekből, és úgy általában minden olyan fajból, amit az elmúlt harminc évben olyan vékonyra és jelentéktelenre koptattak a játékok és filmek, hogy ma már semmi, de tényleg nulla újdonságot és izgalmat nyújtanak. Ha valaki ugyanígy érez, annak van egy jó hírem: az Endless Legend című játékban még véletlenül sem fogunk ezekkel a fajokkal találkozni, a készítők ugyanis vették a fáradságot, és kitaláltak egy halom új, izgalmas, érdekes népet, ennek minden szükséges mellékkövetkezményével együtt.
KICSIT OLYAN, KICSIT MÁS
Mielőtt nagyon beleszaladunk ebbe a fajelméleti értekezésbe, nézzük, mi is az az Endless Legend! Ha szakszerű akarok lenni, akkor 4X, ha azt szeretném, hogy mindenki értse, akkor olyan, mint a Civilization és a Heroes of Might and Magic összegyúrva. Persze annál jóval több, vagyis inkább más: a városokban fontos a mikromenedzselés, vagyis nekünk kell beállítani, hogy a népesség mekkora része foglalkozik fejlesztéssel, építkezéssel vagy épp mezőgazdasággal, nekünk kell meghatározni, hogy milyen épületeket húzzanak fel, és milyen egységet képezzenek ki a barakkokban. Eddig a hasonlóság, a különbség azonban elég erős abban, ahogy mindezt befolyásoljuk. A város munkaképes lakosságának elosztása például egy zseniálisan egyszerű táblázatban történik, ahol drag-and-drop módszerrel húzgálhatjuk ide-oda, hogy melyik területen pontosan hányan is dolgozzanak. A fejlődés sem olyan, mint a Civben: nem magától nő a város nagysága, hanem van egy speciális építmény, amit fel kell húzni ahhoz, hogy kijjebb tolódjanak a városhatárok.
Természetesen az építkezéshez, kutatáshoz alapanyagok is kellenek. Ezek is mind újak, nem a kő-fa-birka-higany vonalon mozgunk végre, hanem olyan egzotikus dolgokat kell kibányászni, mint az üvegacél, a mitrit meg a hipérium, és akkor még csak a gyártáshoz közvetlenül szükséges alapanyagokat említettem, az olyan luxuscikkeket, mint a titáncsont, a vérkristály vagy a… oké, van higany, bor és fűszer is, de a lényeg, hogy nem csak az van, ami már húsz éve is volt.
HŐSKÖDJÜNK AZ IKSZEKKEL
Ha van városunk, vannak alapanyagaink, és jól állunk a helyi valutával, a porral is (tényleg, nem arany van, hanem dust), akkor nekiláthatunk katonákat építeni. Az épített egységeket seregekbe pakolhatjuk, a seregeket küldhetjük önállóan vagy egy hőshöz passzintva, hogy megfeleljünk annak a bizonyos négy darab x-nek, és exploráljunk, expandáljunk, exploitáljunk és extermináljunk. A hagyományokhoz híven körökre osztott játékról beszélünk, vagyis a játéktéren élő minden nép, frakció és törzs egymás után lépdelhet, építhet és kutathat. Na, és akkor most térjünk vissza ahhoz, hogy végre nem istenverte Legolasokkal meg Gimlikkel vagyunk.
Az Endless Legendben nyolc nép van, de ha ez nem lenne elég, a térképen élő, nem játszható, de meghódítható törzsek sem a fantasyjátékokban megszokott, klisévé halványodott fajokból állnak össze. A nyolc választható náció komoly újrajátszási faktort ad a játéknak, mert mindegyik eltérő játékstílust hozhat. Hogy pontosan mennyire, arra jó példa az én esetem, amikor a teszt során a kultisták mellé tettem a voksomat, mert rokonszenves volt az a reményvesztettség, amivel ők állnak a világhoz. A játékban elég fontos, hogy a játékteret alkotó földrész országait ki uralja éppen, ahhoz tartoznak ugyanis az adott terület erőforrásai, illetve a helyi népek is. Hogy magadhoz csatolj egy területet, a legegyszerűbb, ha egy settler egységgel odabattyogsz a megfelelőnek tűnő helyre, és építesz egy várost. Csakhogy a kultisták reményvesztettsége valójában azt jelenti, hogy nekik nincs más céljuk, mint a nagybetűs Vég elérése, és hát ebbe nyilván nem tartozik bele az, hogy új városokat alapítsanak. Vagyis nekik nem volt settler-egységük, de ez nekem csak fél óra után esett le.
Ezzel el is érkeztünk a játék legkomolyabb hibájához: annyi benne az újdonság, ráadásul a játék olyan szinten összetett, és ehhez olyan minimális mennyiségű, játékon belüli magyarázószöveg tartozik, hogy még a legedzettebbeknek is lesz meglepetés, mikor kiderül, hogy az adott nép, tulajdonság, extra, egység vagy felfedezés hogy is működik a játékban. Persze megijedni nem kell, csak sokat játszani, és figyelni, hogy mi miért történik egyik körről a másikra. Mondanám, hogy nézzétek meg a játék hivatalos Wikia-oldalát, de ott igazából csak az alapok vannak leírva, ugyanazok, amiket a játék belső oktatóküldetése, illetve a kérdéses elem felett tartott egérmutatóra előugró segítőszöveg elárul.
NÉPEK CSATÁJA
Az ilyen próbálkozások és hibák sorozatán keresztül tanulható újdonság például a harcrendszer is. Harcra akkor kerül sor, amikor két ellenséges csapat összetalálkozik a játéktéren. Az érdekesség azonban az, hogy ilyenkor nem egy új képernyőre kerülünk, ahogy azt a Heroesban és a többi, hasonló játékban megszoktuk, hanem az adott térképrészlet alakul át hevenyészett csatamezővé. Vagyis a kamera ráközelít, a seregek pedig szétválnak egységekre, és mindenki elfoglal egyet a harcmező hatszögei közül. Egy csata hat körön át tart, vagyis általában legalább kettő, de inkább több ütközet kell ahhoz, hogy a két csapat közül az egyik teljesen megsemmisüljön. Speciális csataforma az ostrom, amikor egy várost úgy gyengítünk meg, hogy körbeálljuk, és szép lassan lebontjuk a védelmet azzal, hogy simán csak ott állunk (valójában a seregünk erejével csökken a védekezők ereje minden körben), és ha már minden védő elpusztult, átvesszük a hatalmat.
További érdekesség a diplomáciai rendszer. A térképen rajtunk kívül élő népekből (ahogy már említettem) kétféle van. Az egyiket a miénkhez hasonló, játszogató, de gép irányította nemzetek képviselik, a másikat pedig az adott területen élő törzsek, akiknek van egy, maximum két faluja. Az előbbiekkel lesz a több problémánk, amelyek megoldását az utóbbiak segíthetik.
Alapvetően négy állapotban lehetünk a velünk vetélkedő népekkel. Az alap a hidegháború: nem állunk hadban, de semleges területen oda lehet csapni anélkül, hogy hirig lenne a vége. Ennél eggyel rosszabb a nyílt harc, eggyel jobb a fegyverszünet, és ha igazán összefűzzük a sorsunkat, akkor lehetünk barátságban is. A hidegháború zseniális ötlet, jól feloldja az ilyen játékoknál jellemző „háborút nem akarok, de azért idegesít ez a hülye, zöld nép” helyzeteket.
Az Endless Legend nemcsak a népek, a harcrendszer és a városmenedzselés terén hoz kellemesen újat vagy újszerűt, de az sem mellékes, ahogy közben kinéz. A terepasztal látványos, a téli-nyári évszakok váltása szép, az egységek pedig pont annyira kidolgozottak, amennyire a csatarendszer ezt megkívánja. Ha régóta keresel olyan játékot, ami úgy új, hogy közben nem kuszálja össze az alapstílusban kötelező elemeket, ez lesz a te játékod – csak készülj fel arra, hogy szokatlanul sokat kell tanulnod, mire igazán kiismered magad ebben a szép új világban.
