Általában a 4X az egy barátságtalan műfaj, mert miközben felfedezünk, terjeszkedünk és exterminálunk (ami önmagában is nehéz), a fránya fejlesztők még vizuálisan is sokkolnak. Sosem hallottam például bárkitől is, hogy ejha, ahogy azt a hexet megcsinálták két fűcsomóval, és az a három kristály, hát öregem, az a Call of Dutyt is alázza. Aztán ott van az a dolog, hogy általában ugyanazt a három-négy nyersanyagot cirkuláltatják a világban, és ha már fantasy, akkor biztosra veheted a szereplőket is. Kilengések persze vannak, de olyat, hogy szép, egyedi és még tartalmas is, nem akaszt le senki csak úgy a szomszéd fáról – kivéve, ha az Endless Legendet választja.
Na jó, értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja? Tehát mitől is olyan jó, hogy wilson csak úgy emlegeti, mint a tavalyi év legjobb stratégiai játéka? Először is gyönyörű! A Trónok harca főcímre hajazva emelkedik ki a világ, és minden hatszöglete maga az eleven fantázia, a töltőképernyők művésziek, a kezelőfelület pazar, és még a zenéje is isteni (na jó, két nap után beleuntam és kikapcsoltam, de ez akkor is rekord...). Alapból nyolc faj van (a kilencedik mezari már fizetős tartalom), és persze egyik sem hétköznapi teremtmény, akadnak közöttük nomád költözködők, vagy szektások, akik egyetlen hatalmas metropolis köré építik a világukat, de mágusok, örökké éhes és terjeszkedő rovarok úgyszintén. A győzelem mindenkinél mást jelent, a csúcsra juthatnak az alkimisták kutatásai, és a térkép letarolása éppúgy benne van a pakliban, mint a nemzetekre egyedileg testre szabott küldetéssorozat teljesítése. És eközben csináljuk azt, amit a 4X sugall, magyarul egyre nagyobb szeleteket hasítunk ki a régiókra osztott világból, bejárjuk a romokat új feladatok és kincsek után kutatva, sereget gyűjtünk, aztán lecsapunk a szomszédra.
AKI LEMARAD, KIMARAD!
Az Endless Legend egyik legnagyobb értéke a változatosság: változnak az évszakok, s vele együtt a környezet is. Az új Érákban pedig egyre egzotikusabb nyersanyagok bukkannak fel, úgyhogy hiába mászol feljebb a technológiai ranglétrán, ha mondjuk nincs üvegacél és titán a birodalmadban, akkor sürgősen válts helyet. A régiókban alapított városokba nem pusztán épületeket kell felhúznunk, de terjeszkedni is lehet – kerületek, kikötők csapódhatnak hozzá –, és a Worlds of Magicnél már megdicsért lakosságmenedzselés sokkal magasabb fokon van jelen (FISDI, azaz food, industry, science, dust és influence szekciókba oszthatjuk le a népességet). A Guardians ott kezdi hozzátenni a magáét, hogy minden Érához (6 van összesen) hozzákapcsol három kihívást, és ezek komoly jutalmat jelentenek. A játékosok tehát versenyt futnak, hogy kinek a hőse éri el először a nyolcas szintet, vagy ki tud előbb 30 egységet toborozni, ugyanígy a koronként elérhető egy-egy legendás szintű épület felhúzásáért is hatalmas a tülekedés, mert ebben a világban csak egy győztes lehet. Teszem azt, ha valaki felépítette az Alkímiai Intézetet, akkor mindenki más elpályázhat, és messziről nézheti. Utóbbit tessék szó szerint érteni, ugyanis akár egy tündöklő ékkő, ott fog ragyogni a boldog tulajdonos városa mellett. Kit érdekel, mondhatnátok – nos, Auriga első és egyetlen múzeuma 20 boldogságot ad, és további 20-20%-kal dobja meg a pénzügyet és a fejlesztést, az Ipar Megaoszlopa pedig 25%-os termelékenységnövekedést hoz, és ezek nem kispályás bónuszok.
NEM CSAK LEGENDÁS, EGYEDI IS!
Amikor az Endless Legendben beköszönt a tél, és megérkezik a süvítő szél, biztos, hogy nem a Mikulás jut eszünkbe, hacsak nem egy olyan kontextusban, hogy hová is igazítsa be a puttonyát, ami tele van romló élelmezési, termelési és háborús mutatókkal. Nos, a francia fejlesztők úgy gondolták, hogy ezen még lehet „javítani”, így az új expanzióban véletlenszerű katasztrófákat – a Por elfogyása, aszályos időszak a kajatermelésben – dobálnak be a közösbe, hogy mindenki érezze a törődést. Súlyozza a dolgot, hogy megjelentek olyan egyedi – birodalmanként csak egyszer megépíthető – épületek, mint például a Vámügyi Minisztérium (+7 kereskedelmi útvonal), vagy a sötét időszakokat előrejelző Kriometrikus Labor. Figyelem az egyedi (unique) nem egyenlő a Legendary kategóriával, tehát előbbieket minden nemzet megépítheti egyszer, utóbbiakból pedig a világban csak egy lehet!
A TITÁNOK HARCA
A címadó Őrzőkkel a harmadik Érában találkozunk először. Elsőként Skoros, a Por Őrzője érhető el, aki a támogató kasztot erősíti elmekontroll képességgel a csatatéren, és gyógyítással a külső hexákon. A méretét jól szemlélteti az a tény, hogy az építése nem magában a városban, hanem az egyik külső kerületben történik, és az állványzat majdnem akkora, mint egy legendás szintű épület. Az öt titánból a maradék kettő-kettő a 4.-5. technológia tárcsa tetején szerepel. A Földet őrző Gios sziklából lett kifaragva, nála a földrengésszerű csapás és a városvédelem van előtérben. Neros képviseli a Vizet, haragja cunamiként söpör végig a harcmezőn, míg Fotios a Tűz Őrzője a távolsági támadások mestere lett. Utóbbi egyébként tíz hatszögnyi távolságra képes felfedni minden ellenséget, így kiváló felderítő lehet belőle, Neros pedig a kilátókat és a külső bányákat ronthatja le, szóval a két csibész remek gerillapáros. Mit is várhatnánk a Levegőtől, amelyet Atmos szárnyai felügyelnek – nos, az ő specialitása a teleportálás, és a közelharcban egyre növekvő erő.
Az Endless Legend egyik remekbe szabott tulajdonsága, hogy minden egység új fegyverekkel, páncélokkal és amulettekkel vértezheti fel magát, amikor átlépünk a soron következő Érába, és ebben az Őrzők sem kivételek, ráadásul a felszerelésük egyedi darabjait (spéci gemstone-ok) a hősökhöz hasonlóan küldetésekben lehet begyűjteni. Még egy apróság: ezek a titánszerű lények önmagukban alkotnak egy sereget, tehát vezér nélkül kóborolnak, de ez nem azt jelenti, hogy ne követhetnénk őket az erősítéssel.
ÚJ UTAKON
Auriga számtalan felfedezni valót kínál, például tele van apró ellenséges törzsekkel (másodlagos frakciókkal), amelyeket asszimilálhat a játékos, és néhanap megélezheti rajtuk a kardpengéjét. Vannak azonban olyan események, amelyek meghaladják egyetlen nemzet erejét, például járványszerű kitörések vagy elburjánzó barbarizmus az egyik régióban – na, ilyenkor kooperatív küldetés indul, ahol elvileg együtt kellene működni a megfékezésben, ám egyelőre még mindenki megy a feje után, vagy épp le se sajnálja; persze ez idővel változhat (és társaságfüggő is). Szintén a DLC vezeti be azokat a kompetitív szálakat, amely egy mindenki számára elérhető küldetést dob be valahol a térkép egy távoli részén, és jöhet a versenyfutás, hogy mondjuk ki győzi le az ott felbukkanó Guardiant; nyilván ez a kezdeti szakaszban csirke egységekkel nagy kihívás, s ehhez mérhető a jutalom is.
MEGÉRI?
Az Endless Legend sokat finomodott a megjelenés óta, javult a diplomácia, a szabadon generálható világ is kapott néhány új mintázatot, és a győzelmi feltételek közé felkerült az a küldetéslánc, ami minden nemzetnél egyedi. Ugyanakkor még most is találkoztam bugokkal, például beragadt egy ellenséges egység, vagy eltűnt a készülő extractor alól a nyersanyag. Ezek apró hibák, és a 10 eurós árcímke plusz a tartalom okán a „teszek rá” kategória. A tökéletesség felé vezető úton talán egyedül a csatafelületen lehetne csiszolni. A pálya ilyenkor kinyílik (a kampánytérképből nagyítja ki a motor a csatateret, ami hihetetlenül jól fest), és úgynevezett fázisos rendszerben működünk: a kör elején megmondod, ki mit támadjon, aztán a végrehajtásra egyidejűleg kerül majd sor a Launch gomb megnyomása után. Ötletes, de ez például az Age of Wonders hagyományos, körökre osztott felületével összevetve kevesebb taktikai lehetőséget jelent. Persze minden másban az Endless a nyerő.
