Egy mondatba sűrítve: az Element4l nehéz játék. Piszkosul nehéz. A Limbo-szerű, mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó grafika egy alattomos álca, az a pöttöm jégkocka pedig csak azért mosolyog olyan bájosan, mert a monitor másik oldalán hűsölhet. Ő egész nyugodtan élvezheti a csilingelő-prüttyögő háttérzene zseniális minimalizmusát, és gyönyörködhet a horizontra festett naplementében – míg a szerencsétlen játékos a haját tépi egy besötétített szobában...
Csak természetesen!
Legalábbis addig, amíg rá nem döbben, mennyire szerencsés valójában. Az Element4l ugyanis – mindenféle túlzás nélkül – az egyik leginnovatívabb platformer a műfaj születése óta. És hogy miben áll az újdonság? Nos, nyugodtan elfelejtheted mindazt, amit eddig irányításnak neveztél. Ha reflexszerűen jobbra indulnál, felrobbansz. Ha balra, magatehetetlenül csúszkálni kezdesz. Ugrani nem lehet, csak nehézkesen lebegni, a földet érés pedig garantáltan csattanós lesz.
De hogy némileg eloszlassam a kezdeti zavart, lássuk, miért is platformer az Element4l! A pályák minden esetben a klasszikus oldalra görgetős sémát követik, célunk pedig nem más, mint hogy elérjük az aktuális szint végét. Utunk során összegyűjthetünk rejtett tárgyakat, a pályák után kapott pontszám pedig ezek fellelése mellett a teljesítéshez szükséges időt tükrözi. Nincsenek azonban ellenfelek, használható tárgyak és képességek, a történet pedig annyira absztrakt és lényegtelen, hogy már így is túl sok szót fecséreltem rá.
Vidám kis főszereplőnk viszont jóval érdekesebb jelenség. Ez az apró lényecske tulajdonképpen a természet négy elemét testesíti meg azzal, hogy képes az alakváltásra. Mivel pedig önerejéből nem tud mozogni, ezt az adottságát kell a környezethez igazodva kihasználnia, hogy eljusson a mindenkori pálya végére. Alakváltását a négy iránygombbal vezérelhetjük, így lesz a fűben heverő sziklából lángcsóva, jégkocka vagy lebegő buborék. A különböző formáknak természetesen komoly előnyei és hátrányai vannak: utóbbi például képes átlibbenni a szakadékok felett, de a legapróbb tárgynak ütközve is kipukkad. A jégkocka sebesen siklik a lejtőkön, a kellő lendület nélkül azonban meg sem moccan; a lángcsóva képes előre „szökellni” és a láván pattogni, de könnyen felrobban; a szikla pedig… Nos, ő igazából csak egy szikla. Mindazonáltal rá is nagy szükségünk lehet, ha a hegycsúcs mögül előbukkanó buborékkal a kő súlyát és a gravitációt kihasználva nagyobb sebességre akarunk kapcsolni, mielőtt a völgybe érve a jégkockára váltunk, hogy hatalmas elánnal felcsusszanjunk a következő dombra, ahonnan lendület híján már csak a tűzcsóva képes lepattanni…
És ez még a legegyszerűbb helyzetek közé tartozik. A későbbi szintek akadályai (mint a vízesések és lávafolyamok, a tüzes gejzírek és a savval borított alagutak) nemcsak a gyors észjárást követelik meg, hanem az egyedi irányítás tökéletes elsajátítását is, hiszen gyakran milliméteres pontossággal kell a tereptárgyak között navigálnunk, az ideális sebesség fenntartásáról nem is beszélve. Ráadásul az elemek közötti váltogatás sem korlátlan: minden egyes átalakulás bizonyos mennyiségű energiát emészt fel, mely ugyan gyorsan visszatöltődik, de még így is komoly gazdálkodásra kényszeríti a játékost.
Elemi erővel
Az Element4l egyedi mivolta és pokoli nehézsége tehát ugyanabból a tényezőből, az irányításból fakad, amit a szó szoros értelmében tanulni és tapasztalni kell. Ezt hangsúlyozandó a fejlesztők még az oktatómódban is meglehetősen szűkmarkúan bántak a tanácsokkal, ugyanakkor a pályák teljesítése mellett az elemi kombinációk önálló felfedezése nyújtja az igazi sikerélményt. A huszadszori újrakezdéssel járó frusztráció azonban így is elkerülhetetlen, és bár a játék menüjében szerepel egy könnyebb nehézségi fokozat, az azzal kapott extra mentési pontok és energiafröccsök sem garantálhatják a sikert.
Ám félreértés ne essék: mindez csak az esetek elenyésző hányadában negatívum. Az Element4l lételeme maga a kőkemény kihívás – már csak azért is, mert anélkül a játék tizenhat pályája villámgyorsan teljesíthető lenne. Így azonban legalább öt-hat óra szükséges a szintek kipipálásához, ráadásul a haladók számára ajánlott versenymód könnyen megsokszorozhatja a játékidőt. Ennek során a hozzánk hasonló szintű kollégák online „szellemeivel” kell megmérkőznünk az elsőségért, a legelvetemültebb alakváltók pedig megcélozhatják az egyes pályák top tízes listáit (talán mondanom sem kell, hihetetlen időkkel). Egy dolgot azonban profiként se felejtsetek el: az ötödik elem nem más, mint a türelem,
