A lengyel Techland a Call of Juarez- és a Dead Island-szériákkal népes rajongótábort épített ki maga köré, a 2015-ös Dying Light pedig csak tovább növelte a kiadó népszerűségét. Pláne, hogy még évekkel később is sikerült támogatni a játékot, kibővítve annak kampányát és lehetőségeit, miközben a folytatásra is fény derült, ami minden téren vaskosabbnak és izgalmasabbnak tűnt az előzménynél. Más kérdés, hogy mindennek az árnyékában egy sokak által várt, még 2013-ban bejelentett cím tűnt el a feledés homályába, a Hellraid, ami középkori/fantasy környezetben kínált belső nézetes akciót, egész pofás látvány és hangulat társaságában. 2014-ben személyesen is láttam a gamescomon, vártam is, de végül teljesen feledésbe merült, és csak mostanra sikerült némi életet verni a koncepcióba, hogy az a Dying Light részeként, egy DLC formájában jelenhessen meg. Ám sajnos már csak töredékét kínálva annak, amire eredetileg képes lett volna.
Arcade okkultizmus
Merthogy eleve, a Hellraid nem a Dying Light menüjéből érhető el, hanem az alapjátékból, hogy Harranban átélve a zombiapokalipszist, a központi otthonunkban üzemeljük be a játéktermi automatát, amely nyíltan hirdeti, hogy pokoli szórakozást ígér, amiért cserébe csak a lelkünket akarja. Amennyiben engedünk a kísértésnek, mehet az 1-4 fős hentelés, ami egy kazamata mélyén valósul meg, hogy három tárgyat megszerezve, ajtókat nyitogatva eljussunk a központi verem legmélyére, ahol aztán megküzdhetünk a bossszal.
45-60 percnyi arénaharc
Amennyiben bármi mást várnál, csalódnod kell. Nyoma sincs a 2013-ban leleplezett játék korai verzióiból ismert narratívának, a nyílt terepnek, a különböző helyszíneknek: itt bizony a sötét járatok mélyén tisztogatjuk a minimálisan eltérő területeket, amiken zombik és csontvázak, valamint varázslók özönlenek elő az árnyékok közül, hogy a nagyjából változatos és színkódos fegyverfelhozatallal elintézzük őket. Karakterünk a Hellraid-sávon fejlődik, így néhány kör után eleve jobb fegyverekkel indulhat, majd egy jó kis szettet vihet át az alapjátékba, de igazából ennyi az egész tartalom, aminek kétszer-háromszor neki lehet rohanni a fantasy stílus és a csontvázak, valamint a boss miatt, azonban más meglepetést sajnos nem nyújt a DLC.
Jó, persze, a kiegészítő 10 euró, 3500 forintért pedig ne várjunk csodát, de a korai gameplayeket és trailereket elnézve azért csak marad egy fájó hiányérzet az emberben, mikor rájön, hogy az eredeti koncepcióból nagyjából csak az aréna-mód maradt meg, pedig egy egészen szórakoztató játék sejlett fel a háttérben. Én ezt így egy picit kevésnek is érzem, ez a tartalom minden téren karcsú, miközben nem is túl változatos, ráadásul a zombik között meg mernék esküdni, hogy Dying Light- vagy Dead Island-modelleket ismertem fel, ami pláne azt az érzetet kelti, hogy itt nem is volt szándék arra, hogy az eredeti Hellraid eltűnése miatt szomorkodók kapjanak valami tényleges szeletet abból a játékból. Bár a DLC-vel el lehet ütni az időt, valami megmaradt a hangulatból, sajnos ennél még akkor is jobban jártunk volna, ha az akkoriban mutogatott, nagyjából 20 perces demót kapjuk meg.
