Szinte biztos vagyok benne, hogy a szerkesztőségben én kedvelem legjobban a toronyvédelem műfajt, így azt is tudom, hogy sokaknak lassú, statikus és unalmas. Néhanapján nekem is (erre még visszatérünk a Radar alattban…). Persze van rá módszer, hogy a készítők feldobják a zsánert, például, ha a tornyok mellett irányíthatunk egy hőst, akivel besegíthetünk a támadó-írtásba. Ezt a felállást csavarta meg a Half Human Games, erősen ARPG-sítve az élményt.
Toronyiránt!
Itt nem egy kisebb és fix pályán rakunk le tornyokat a lassan gyűlő erőforrásokból, hogy valami központi épületet védjünk, hanem egy hatalmas pályán vándorolva, hősünkkel, Dwerve-vel, magunk köré húzhatunk fel néhány tornyot, az adott területen váratlanul felbukkanó ellenfelek ellen. Ez általában úgy fest, hogy békésen sétálunk a célunk felé, amikor mögöttünk hirtelen elzárja valami az utat, majd előbukkan a földből egy vagy több ellenfél-fészek. Ilyenkor van pár másodpercünk, hogy felmérjük a terepet, és elhelyezzünk néhány tornyot, vagy csapdát a támadók útjába.
Ebből ered a kihívás. Egyrészt, mert egy jó darabig csak 3 tornyunk lehet egyszerre, így jól ki kell számolni, hogy hova és mit rakunk. Másrészt, mert azokat hamar szétverhetik az ellenfelek. Ilyenkor mindössze 1-2 másodpercet kell várnunk, amíg lerakhatunk egy újat, de addig menekülnünk kell a beömlő ellenfelek elől. Persze hősünk sem teljesen védtelen, eleinte bumerángjával sebezheti a támadókat, amíg elég távol vannak, ha pedig fel kell venni a nyúlcipőt, egy kisebb boostot adhatunk, amivel átronthatunk bárkin (csak éppen lassan töltődik vissza, szóval eléggé egyirányú jegy). Később persze fejlődünk, új felszerelésünk lesz, tornyokból és csapdákból pedig jó pár újat kapunk, amiket fejleszthetünk is. Ilyen szempontból már tradicionálisabb a játék.
De azért akadnak még szokatlanabb elemek, például a kisebb környezeti rejtvények a kapcsolókra szabva. Persze akció-kaland műfajban már előfordulnak, de a toronyvédelemre nem igazán jellemzőek. A lopakodós részek meg pláne nem. Ráadásul utóbbiak elég keményen büntetik a hibákat: ha felfedeznek minket, a szokásos ellenféladag sokszorosa zúdulhat ránk – mégis van, ahol érdemesebb bunyóval továbbjutni. Ami a torony-szekciót illeti, jobb elfelejteni a klasszikus TD-reflexeket. A csaták rövidek, kaotikusak, és eleinte könnyen belehalhatunk egy apróbb hibába is a túlerő miatt. Ellensúlyként az automatikus mentés hihetetlenül jólelkű, így mindig csak az adott csatát kell megismételni, immár felkészültebben, és – normál nehézségen – feltöltött életerővel. A bunyók egyébként kissé kiegyensúlyozatlanok, én legalábbis sokkal többször haltam bele sima összecsapásokba, mint a látványos és kimondottan szórakoztató bossharcokba.
Rés a bástyán
Bár a grafika ebben a műfajban nem sokat számít, de elég kellemes, a karakterek különösen jól festenek, még pixelesen is. A hangeffektek ellátták a feladatukat, ahogy a zene is, bár utóbbit viszonylag hamar leváltottam. A történet sem tartalmaz túl sok sokkolóan váratlan fordulatot, de mindig előáll valami okkal arra, hogy haladjunk szépen előre, a következő pálya felé, és akad benne pár érdekes karakter is, hősünkön és a zsákjában bujkáló cuki szőrös lényen kívül – aki segít elkerülni a monologizálást.
Sajnos azonban egy elég komoly hibába is beleszaladtam. Kézi mentés nincs, így amikor egy komolyabb gyűjtögetés teljesítése után a játék nem nyitott ki egy kaput a továbblépéshez, az egész küldetést kezdhettem elölről, ami közel fél óra veszteséget jelentett. Sebaj, gondoltam, ez az előzetes verziók „varázsa”, az 1.0 már biztos nem lesz ilyen. Nyilván mindenki sejti a csattanót: ugyanaz történt. Na, ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy adok még néhány hetet a készítőknek a bugvadászatra (akik komolyan is veszik azt, elvégre csak az első 24 órában 3 frissítés jött ki).
És ezt tanácsolom mindenki másnak is. A Dwerve érdekes és különleges, kedvelhető karakterekkel, tisztes külsőségekkel, megérdemli a figyelmet mindazoktól, akiknek ez a hibrid megoldás felkeltette az érdeklődését. Bizonytalanoknak pedig ott az ingyenes Dwerve: Prologue, hogy kiderítsék, mennyire jön be nekik a játékmenet.
