DriveClub teszt

Autós játékot készteni viszonylag egyszerű feladatnak tűnik, hisz miután eldöntöttük, hogy realisztikusra vagy szórakoztatóra vesszük a figurát, már csak egy halom kocsit és pályát kell lemodelleznünk. Ezen felül nem árt egy klassz többjátékos mód beépítése sem, ám ha kellően ügyesek vagyunk, kisvártatva a kezeink között tudhatunk egy olyan programot, amit súlyos tízezrekért is simán megvesznek a lóerőkre éhes játékosok. Ráadásul a négykerekűek berregtetése az épp újnak számító konzolok erejének fitogtatására is kiváló módszer, elvégre a fényes kasztnik és dimbes-dombos helyszínek világában a grafikusok bonyolult animációk és a rejtélyes völgy jelenségének leküzdése nélkül is látványos, elégedett hümmögéseket generáló vizuális megoldásokkal rukkolhatnak elő. Kiváló példa minderre a pár oldallal arrébb bemutatott Forza Horizon 2, és sajnos szomorú kivétel a PS4-re kiadott DriveClub, ami a körülötte csapott felhajtás ellenére közel sem dorombol annyira, mint reméltük.

ESTE VAN, IRÁNY A KLUB!

A DriveClub egy izgalmas felütéssel indít, miszerint a játékosok versenyklubokba tömörülve nemcsak egymással, hanem más pilóták alkotta konkurens csoportokkal is megmérettethetnek, hogy az online világranglistán minél magasabb pozíciót elérve követeljenek tiszteletet a saját klubjuknak. Ebből talán már kitalálhattátok, hogy a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a multiplayer-komponensre, mely tulajdonképpen a DriveClub lelke. Sofőrünk ugyan szintekre bontott fejlődési rendszerben lesz egyre jobb és jobb, ami a gyakorlatban új autók megnyitását jelenti, magányos sikereink azonban mit sem érnek, ha a klub, amihez tartozunk, nem képes előre törni, ugyanis utóbbi szintén a megnyert versenyek függvényében fejlődik, és ennek megfelelően további verdákat tesz vezethetővé. Tehetséges versenyzőnek lenni tehát csak fél siker: a játék tartalmának feloldásához rendszeresen játszó társakra is szükségünk lesz, akik szintén jól kell vezessenek, máskülönben a csapatunk a ranglétra aljára süllyed, megpecsételve ezzel szerencsétlen kasztniharcosunk karrierjét.

Az ötlet tehát valami olyasmi lehetett, hogy a DriveClubot megvásárló játékosok majd jól rábeszélik a haverjaikat a program beszerzésére, és így folyamatosan a köztudatban tartják azt, valahogy úgy, ahogy egy MMO esetében szokás. Az egyéves csúszás során azonban a fejlesztést végző Evolution Studios elnézhetett pár kanyart, ugyanis a végeredmény csak nyomokban emlékeztet a fent vázolt koncepcióra. Valóban vannak klubjaink, és tényleg versenyeztethetjük őket, mindez viszont kimerül pár unalmas kihívás teljesítésében, melyeket még csak nem is kötelező elvállalnunk. A ranglista pedig az egyes pilóták által összeszedett pontok összege alapján alakul, azaz végső soron mindegy, hogy mennyit játszunk együtt vagy külön-külön, aláásva így azt a közösségi élményt, amit oly sokszor hangoztatott a Sony és az Evolution a DriveClub különféle bemutatói alkalmával. Ráadásul a klubok felépítése is kifejezetten puritán, gyakorlatilag semmit nem lehet beállítani bennünk, még a logónk és a klubfestésünk is a lemezen található minták alapján alakul, amit a Forza-sorozat megannyi testre szabási lehetősége után nehezen lehet megmagyarázni. Összesen ráadásul csak hat pilóta lehet egy klub tagja, és egyszerre nem csatlakozhatunk több csapathoz sem, szóval egy teljes 12-fős rajtrács kitöltése maximum egy másik klub bevonásával lehetséges. Ami egyébként a multiplayert illeti, végül is rendben van, igaz, ha nem klubkihívást, hanem nyitott versenyt akarunk játszani, akkor csak a játék által legenerált események egyikéhez csatlakozhatunk, amik hosszú percekig számolnak vissza, várva, hogy felteljen a lobbi. Ha pedig épp senki sem akar velünk versenyezni, buktuk a játékot, amit talán elnéznénk, ha a DriveClub nem épp a közös száguldozás ígéretével próbálna levenni bennünket a lábunkról.

CSILLAGOK KÖZÖTT

A már említett karriermód sem lett éppen tökéletes. Egy viszonylag rövid bajnokságsorozatot játszhatunk le a DriveClubban, amely során a továbbjutást az eventek során megszerzett csillagok jelentik. Az első helyezés itt maximum a kuparanglistán való szereplésünket befolyásolja, sokkal fontosabb tehát, hogy a játék által megszabott feladatokat teljesítve újabb és újabb csillagokat zsebeljünk be. Általában olyasmikről van szó, mint hogy végezzünk az első két vagy három pilóta között, érjünk el egy bizonyos maximális sebességet a verseny során, vagy épp kellően rövid idő alatt teljesítsük a futamot. Az Evolution tervezői nem vették túl szigorúra a figurát, ha a továbbjutásról van szó, ugyanis viszonylag sok csillagot magunk mögött hagyva is eljuthatunk a játék végét jelentő Legend bajnokságig, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy erre nem a merő jóakarat vitte rá a készítőket, hanem az a tény, hogy némely kihívás szinte a lehetetlennel egyenértékű. Főleg az időversenyek esetében éreztük azt, hogy túlzásba estek az Evolutionnél, ugyanis hacsak nem 100 százalékig az ideális ívet követtük, természetesen padlógázzal, aligha szerezhettük meg a „fél perc alatt érj körbe” csillagocskát.

És itt most vissza kell kanyarodnunk a klubok és a pilótaprofil külön fejlődésének problémájához. Ugyanis ha a klubunk többi tagja nem nyüstöli eleget a DriveClubot, a csapatunk nem az ideális tempóban lépdeli a szinteket, azaz egy csomó erős autó nem oldódik fel a karriermódban sem, ezzel tovább nehezítve az egyszemélyes babérok learatását. Ennél a pontnál pedig felborul a játék online és offline komponense közötti egyensúly, ami nem lenne gond, ha mondjuk egymás karrierjébe be tudnának segíteni a klubtársak. Mivel azonban erre nincs mód, a balansz hiánya bosszantó játékmechanikai bukfencet eredményez, ami a konkurens versenyjátékokat látva megint csak érthetetlen. Nem akarunk folyton a Forzával példálózni, de érdekes, hogy abban a sorozatban évek óta sikerül kiegyensúlyozni az egyén és a közösség viszonyát, csakúgy, mint egy Need for Speedben vagy Gridben, hogy mást ne mondjunk. Ehhez képest az Evolution Studiosnál mintha csak elfelejtették volna, hogy miféle játékot is akarnak készíteni. Szomorú.

A FÉK VAJON MI?

Ez a megállapítás pedig nemcsak a DriveClub strukturális felépítésére igaz, hanem az általa nyújtott vezetési élményre is, ami miatt szintén csak csóválni tudjuk a fejünket. Talán feltűnt, hogy a cikkben eddig egy szót sem írtam a különböző autókról – nos, ennek oka az, hogy gyakorlatilag alig érezni köztük a különbséget, mindössze a gyorsulás és a végsebesség szempontjából érdemes megnézni, hogy milyen verda volánja mögé ülünk be. Ferrari? RUF? Aston Martin? Igazából mindegy, csak menjen, mint a golyó. A valós fizika és a DriveClub világa között mindennek a tetejébe komoly különbségek találhatók, lévén a kocsik pillanatragasztóval átkent szappantartóként viselkednek a pályán: tapadnak, mintha valami szupernehéz fémből készítették volna őket, de közben csúsznak is, olyannyira, hogy egy sima kanyar bevétele is komoly nehézséget okoz nekik. Mivel törésmodell nincs a DriveClubban, hamar azon kapjuk magunkat, úgy megyünk, mint a villám, azaz hol egy falba, hol egy másik autóba csapódunk. A mesterséges intelligencia pedig pont ugyanígy viselkedik, csak épp míg az MI pilótákat nem bünteti meg a játék a rosszalkodás miatt, addig bennünket rendszeresen ütközési bírsággal sújt, ami azt jelenti, hogy pár kritikus másodpercig nem tudunk gyorsulni adni. Ha pedig már a büntetéseknél tartunk, felfoghatatlan, hogy a pálya melletti vékony kavicságyra hajtva miért kezd el háromtól visszafelé számolni a játék, szinte várva, hogy alaphelyzetbe tegye a gépet a pályán. Az a vékony sáv még az út része, a legszigorúbb pályabírók sem szoktak homlokot ráncolni miatta. Nem úgy, mint a DriveClubban. Agyrém.

HA ÉN EZT A KLUBBAN ELMESÉLEM…

Persze azért a DriveClubnak sem minden tulajdonsága akasztja fenn a tapasztalt szobapilóták szemöldökét. A pályák és a vezethető autók száma például kellően magasnak és változatosnak mondható, és még a technológiai értelemben vett tálalás sem gyalázat, igaz, a grafika jóindulattal sem nevezhető next-gennek (a 1080p / 30 fps kombó PS3-on sem volt elérhetetlen), hogy az irritáló hangokról és a siket, magát a Prodigy elfeledett tagjának képzelő DJ által összeválogatott liftzenéről már ne is beszéljünk. Az összkép maga viszont korrekt és ez a lényeg. A DriveClub legnagyobb baja egyébként sem a kiegyensúlyozatlan játékmenet, vagy a béna, eszelősen arcade fizikai modell, hanem hogy fájdalmas csalódást kelt a vásárlóban. Az előzetes videók, képek és információk alapján ez a játék a PlayStation-család új üdvöskéje kéne legyen, amely ki tudja tölteni a Sony platformján tátongó űrt a szimulátorok és az arcade játékok között. Ehhez képest kaptunk egy itt-ott félkész, kevés hangulattal és sok amatőr hibával, hiányossággal megtűzdelt autós programot, ami teljesen jó szórakozást nyújthat egy unalmas őszi estén, viszont sem a konkurencia, sem a durván magas PS4-es árak ellenében nem képes helytállni. Nem értjük, miért volt a DriveClub olyan nehéz szülés a fantasztikus WRC-játékokkal már bizonyított Evolutionnek, az viszont biztos, hogy ezekben a srácokban ennél több rejlik.