Dragon Ball-os játékokból van már annyi, hogy egy jól felszerelt gyűjtő asztalt vagy szekrényt faraghatna a borítókból, a Dragon Ball Xenoverse azonban mégis komoly irányváltást képvisel a „hagyományos” kontrollerpusztító vonalhoz képest. A fejlesztők ugyanis nem csak a játékmenet frontján egyszerűsítettek a hardcore püföléshez képest, de mertek egyedi történetet is kreálni az egészhez, egy olyat, amiben az általunk készített karakter menti meg a harcedzett hősök életét. Ez elsőre (sőt, sokadjára is) kicsit groteszken hat: milyen már az, hogy Songoku egyedül képtelen lenne elkövetni azokat a hőstetteket, amiken rajongók milliói nőttek fel az animét nézve? Magyarázat persze van: időutazás, összekuszált idővonalak, túlzottan erős ellenfelek. A sztori így működik, hihető, de csak épphogy. Ha nem képezné az időutazás szerves részét a DB-világnak (a jövőbeli Trunksnak köszönhetően), akkor most erős homlokráncolásba kezdenék.
BUNYÓ VAGY ONLINE SZEREPJÁTÉK?
A Xenoverse különös hibrid, átmenet a kékvérű bunyós játékok és a PC-n már tizenöt éve a csapból is folyó online multiplayer élmények között. Van a történeti szál, amelyek közt azonban tonnányi elfoglaltság vár a harcosunkra: karakterfejlődés, képességvásárlás, tárgyak és kiegészítők menedzselése, mellékküldetések és mentorok hajkurászása. Mintha egy MMO-t írtam volna le, ugye? A Xenoverse a hub-rendszerre épít, tehát aktív online kapcsolat esetén másokat is láthatsz a fantasztikus nevű Toki Toki City-ben, innen indulhatsz magányos, vagy multis küldetésekre. A játék harcrendszere kevésbé épít a precíz kombókra, inkább a különféle támadások lágy összekapcsolása a lényeg: kezdesz egy nekirohanással, majd az 5-6 ütéses kombót egy látványosabb közelharci vagy ki-alapú befejezéssel búcsúztathatod, ha minden jól ment. A Dragon Ball szívét képező Kamehame-ha persze itt is visszaköszön, meg úgy általában minden fő támadás – ezeket a híresebb karakterektől magad is eltanulhatod.
GRINDELJ MINDHALÁLIG
De nem fenékig tejfel az élet: grindelned, azt kell majd. Sokat, bizony. Ha egy misszió túl nehéznek bizonyul, akkor érdemes bevállalni pár mellékküldetést, vagy lenyomni megint valamelyik előző fejezetet. Pont, mint egy MMO-ban. Az egyes megbízások nagyjából 6-15 percen át kötnek le, és jó sok van belőlük.
A világ rendjét nem fogja felforgatni a Dragon Ball Xenoverse, de a PC-s változatnak, biztos, ami biztos, alaposan megadták a módját. A kontroller-támogatás alap (sőt, szinte kötelező, ha normálisan akarsz játszani), az öregebb vasak is egészen jól futtatják a játékot, a cel-shaded stílus miatt pedig még minimumon is teljesen normális látványvilág fogad. Csutkára tolva mindent persze egy egészen más élményt kapsz, az pedig már közelebb áll az előre renderelt animék látványához, a Naruto-játékokhoz hasonlóan. A zenék, karakterek, helyszínek mind stabilan hozzák a DB-hangulatot, a harcrendszer pedig kiismerhető, tervezhető, és még multiplayer módokban is jól szuperál. Mindezt az garantálja, hogy még az egyszemélyes módban is gyakran kapsz társakat – annál kevés felejthetetlenebb élmény létezik, mint amikor belekombózol Songoku Kamehame-hajába.
ÉLET A 9000-es ERŐSZINTEN TÚL
Nem hibák nélküli a játék, egy tucat óra után elkezdenek az agyadra menni az apróságai. Például az, hogy egy gyors menüből sokkal jobban meg lehetett volna oldani a küldetés-tárgyak-mellékküldetés közti átmeneteket, ezért kár volt egy várost felépíteni. Pláne, ha már hatvanadjára járod be ugyanazt az utat. Ám amikor végre megérkezel a csatákba, az élmény kárpótol: autentikus hangok, effektek, támadások, és egy profin, jól összerakott harcrendszer vár. A választható fajok eléggé eltérnek egymástól annyira, hogy akár egy második, harmadik végigjátszás is beleférjen az egészbe, szóval a tartalomra sem lehet panasz.
