Egy gonosz erő megállíthatatlanul söpör végig a világon, a Pusztítás Istene képében, akit úgy tűnik, már senki sem képes megfékezni. Azonban, mikor már azt gondolnánk, hogy minden elveszett, egy sehonnai zombi toppan be, azt állítva, hogy semmi ok az aggodalomra, ő már rég legyőzte a fenyegetést. De mégis mikor és hogyan? Erre ad választ a Disgaea 6: Defiance of Destiny története.
Zed nem mondható kifejezetten kiemelkedő harcosnak, csupán egy mogorva egyed a rengeteg oszladozó élőhalott között. Super Reincarnation képessége azonban mégis kiemeli a mozgó tetemek tengeréből, mellyel képes újra és újra feltámadni, bármennyiszer is cafatokra tépik élete kazettája síron túli B oldalának szalagját. Ez az egyik oka, hogy rengeteg kudarc után sem tántorodott el céljától, hogy legyőzze a Pusztítás Istenét, legendás diadalához azonban hosszú és rögös út vezet, mely során ugyancsak oszladozó négylábú partnere mellé szép lassan számos új karakter csatlakozik.
Az első szembetűnő újdonság, hogy a Disgaea-sorozat hagyományaival szakítva az új részben már nemcsak a környezet 3D-s, hanem a karakterek is azok. Az eredményt csúnyának semmiképp sem mondanám, viszont összességében nem gondolom, hogy olyan jó döntés volt a váltás. Ebben a formában a szereplők is kicsit pixelesek, könnyebben beleolvadnak a 3D-s környezetbe, és egyszerűen nem mutatnak olyan jól, mint a 2D-s modellek, bár biztos lesz, aki idővel megbarátkozik vele.
Az új látvány, sztori és szereplők mellé dukált pár új funkció is, mint a korábban említett Super Reincarnation. Ez nem csupán egy mondvacsinált indok Zed visszatérésének megmagyarázására, hanem egy lehetőség szintjének nullázására, úgy, hogy közben erejét megtartsa, a folyamat részeként kapott Karmát pedig kénye-kedve szerint eloszthatjuk státuszpontjai között.
Egy másik említésre méltó újítás a saját harcstílusunk szerint paraméterezve automatizálható összecsapáspk jelenléte, amik tapasztalati pontok farmolására jól jöhetnek, de ezt leszámítva nem igazán volt indokolt a beépítésük. A játék egyik alappilléreként, ha valaki tetszését nem nyeri el a harcrendszer, akkor élből nem fog beruházni rá, amennyiben pedig szereti, valószínűleg inkább kiélvez minden küzdelmet, minthogy átadja a gyeplőt az MI-nak. Ettől függetlenül, mint lehetőség, jó, csak nincs sok értelme.
Egyes részein persze azért jó látni, hogy a sorozat mitsem változott. Szerencsére a Disgaea 6: Defiance of Destiny keretében is megmaradtak a gyönyörű, rajzolt elemek, a remek szinkronhangok, a hangulatos zenék, a vicces párbeszédek és időnként abszurd helyzetek, ahogy a színes szereplőgárda is maradt, csak ezúttal kissé más körítéssel tálalva.
A Disgaea 6: Defiance of Destiny lényegében hozza azt, amit elvárnánk tőle, azonban semmilyen tekintetben sem viszi előrébb a sorozatot. Bár tartogat apróbb újításokat, azonban ezek közel sem jelentősek, a karakterek 3D-sre cserélése pedig elég megosztó lépés. Összességében egy korrekt SRPG-élmény, amivel az ember garantáltan hosszú időt kitölthet a hűvös szobában (pláne, ha hozzánk is eljut a PS4-verzió), vagy akár az úton, esetleg a kertben heverészve. Aki az előző részeket szerette, annak ez is biztosan elnyeri majd a tetszését, főleg, ha nem számít formabontó újításokra.
