Nem véletlen a kérdés, hiszen a DoA-széria egyik közismert jellemzője az, hogy a benne helyet kapott hölgyek igen kerek idomokkal rendelkeznek, sőt a melleik külön fizikai megjelenítést kaptak, amik miatt a keblek, hogy is mondjam finoman, szóval külön életet élnek, rezegnek, minden mozdulatnál izegnek-mozognak. Nehéz őket kordában tartani, na. A sorozat részben ennek is köszönheti a hírnevét, meg az idővel belépő speciális kosztümöknek, amik között a bikinitől kezdve a szexi, alig valamit takaró, csipkés hálóingig minden előfordult már – ezek a külön megvásárolható ruhák különböző szezonbérleteket kaptak, több játék árát is el lehetett rájuk verni. És akkor arról még nem is meséltem, hogy az Xtreme címmel ellátott mellékág már nem is takargatta az egyértelműt: ebben csak a lányok kaptak szerepet, akik fürdőztek, napoztak, különböző elfoglaltságokkal teljesítették be eyecandy szerepüket egy trópusi szigeten, ahol a játékos feladata nem volt más, mint hogy élvezze a látványt. Szóval nem éppen PC játéksorozatról beszélünk, alapvetően verekedős mivolta mellett nagyon is épít a nemiségre, mondhatni szexista, sőt egyelőre LMBTQ-karakterrel sem rendelkezik – rájár a rúd, mondhatom. Akit azonban mindez nem zavar, nos, az eddig remekül szórakozott a szériával, elvégre a harcrendszere már kezdőként is használható, profiként szintén izgalmas, a játékmenet pedig részben tánc, részben verekedés, avagy ha ráérzel, remek kikapcsolódást nyújthat. Az utolsó sorszámozott epizód immáron hét éve, hogy megjelent, azóta történt egy és más a zsánerben, emellett a Last Round kosztümös balhéit sem nagyon illett újra eljátszani, így mindenki kíváncsian várta az újdonságokkal is rendelkező következő lépcsőfokot… a mellfizika evolúciójában.
Valami van, de nem az igazi
Maradi és elmaradott dolog vagy sem, bevallom, hogy először mindig a sztorimódnak állok neki, hiszen számomra az alapoz meg a jófajta kis verekedésnek, aminél megismerem a szereplőket, az új lehetőségeket, aztán vagy megnézem magamnak a tutorialt, vagy nem. Éppen ezért élvezem általában a NetherRealm játékait, és ezért volt eleinte akkora csalódás az utolsó Street Fighter. Elsőre a DoA6 amúgy mindent megtesz a játékosért, hiszen ott virít a Story felirat a menü legtetején, belépve pedig egy szerteágazó „történetfa” kerül a játékos elé, csak aztán marad hoppon, aki egy izgalmas, összeszedett cselekményre vágyna. A hatodik epizód kampánya ugyanis elég fura madár, vagyis annak egy felszeletelt, megkopasztott változata, aminél a tollak szanaszét lettek dobálva, neked meg az a feladatod, hogy egyesével összeszedd és értelmezd az összest. Van nyolc fejezet, azon belül több mint 20 sor, amiken egy vagy akár öt-hat szegmenst is találhatsz. Átlagosan. Ezek lehetnek kisebb átvezetők, normál 1v1 harcok a gép ellen, amik elmesélik a teljes sztorit. Egyet megnézel vagy teljesítesz, aztán nyílnak meg az újabbak. Csak éppen teljesen összevissza, egyszer a következő, egyszer az előző sorokban, az aktuális karakterrel vagy éppen mással, és azt veszed észre, hogy három fejezeten belül le és fel ugrálsz, azt nézve, mi következhet mi után.
De még csak nem is az a legnagyobb baj ezzel, hogy kaotikusnak tűnik a módszer, amibe bárki belezavarodhat, hanem a tagoltság, ami elveszi a sztori élét és élményét. Az utolsó két Mortal Kombat és az Injustice 2 ezen a téren megmutatta, mi mindent lehet és érdemes összehozni a műfajban, a DoA6 azonban teljesen figyelmen kívül hagyja az elmúlt évek fejlődéseit, a remek felvezetést, karakterbemutatást, elmesélést, inkább koncepció nélkül anekdotázik, ugrálva az időben, a helyszínek között, mint egy nem annyira szomjas nagypapa, aki karácsony estéjén a régi nagy dolgokról mesél az unokáknak, akik a vöröslő orrát bámulva azon gondolkoznak, hogy ha egy gyufát odatartanának, az meggyulladna-e. Ilyen formában pedig a sztori bár létezik, viszonylag tartalmas, csak éppen nem tartja fenn a figyelmet és az érdeklődést, amin a kétdimenziós karakterek, és a néha kifejezetten kínos párbeszédek sem javítanak. Amikor az egyik azt kérdezi a másiktól, hogy „Hé, szóval erős vagy?”, mire a másik, „Persze, hogy az vagyok!”… nos, majdnem sírtam, de nem örömömben.
Adjunk neki!
Mindegy, tegyük fel, hogy a sztori nem is mindenkit érdekel, meg eleve felesleges hercehurca az egész, szóval ugorjunk neki az elejétől, hogy mi mindent tartalmaz az új epizód. Amit muszáj elsőként megjegyezni, hogy bár a részletek között rengeteg elnagyolt összetevőt, elemet fedezhetünk fel, főleg a terepen, de összességében nézve az éjszakai sikátor, a sziget, az erdei vízforrás vagy éppen a viharban hánykolódó hajó is remekül néz ki. Sőt, a karakterek arca valami bámulatos, nagyjából a Black Desert Online szereplőit juttatták az eszembe. A ruhák szakadnak, a harcosok testén sérülések jelennek meg, a férfikarakterek bőre csatakos a víztől, ahogy izmaik megfeszülnek, a hölgyek keblei között pedig lecsorog egy-egy izzadságcsepp, ahogy egyre többet harcolnak. Vizuálisan tehát nincsenek nagy gondok, bár mondom, a részletekre azért jobban oda lehetett volna figyelni, mert egy-egy helyszínen hatalmas kontraszt van a terep kevésbé fontos részei és a kiemelt háttérelem vagy a karakterek megvalósítása között. Nem mellesleg a bőrnadrágok feszülnek, a szoknyák fel-fellebbennek, kivillannak a bugyik és combfixek, harisnyák, rezdülnek a cicik, avagy az eyecandy maradt, bár mintha az alkotók egy icipicit visszavettek volna abból, hogy ezt helyezzék előtérbe. Látványos, de nem annyira. Na, annyira azért igen, hogy kedves kikacsintásként a hajónál egy csáp ragadja meg áldozatát, ezzel majdnem a tentacle hentai irányába tolva a történéseket, de az eset végül megmarad a jóízlés határán belül.
A helyszínek egyébként sok esetben interaktívnak mutatkoznak, így a trópusi szigeten lévő óriási tojásokból őslények repülnek ki, magukkal ragadva áldozataikat; a városi építkezés összeomlik a harcosok alatt; de a csatatér úttorlaszain is keresztül lehet csapni az ellenfelet, ha úgy adódik. Sőt, egy-egy esetben a hangoskodó közönség is beleszól a küzdelembe, avagy a kiütött és elkapott opponenst visszahajítják további arcátrendezésre. A legfontosabb újítás azonban a Fatal-méter, ami két szinten töltődik, segítségével pedig egyetlen gombnyomással egy irtó erős támadást vihetünk be, sőt védekezésre is használható, hogy aztán egy ellentámadással juttassuk földre a meglepett harcostársat. Vannak kombók a profibbaknak, egy-egy esetben egészen oda kell figyelni az ujjmozgásra, de aki csak úgy nyomkodja a gombokat, az is érvényesülhet az elkapós, ütős, rúgós, táncszerű mozdulatsorok közepette.
Multi és egyebek
Persze a sztori mellett van betanulás, Arcade (egy karakterrel végig az adott létszámú gárdán), Survival (egy életerővel ugyanez), idő elleni mód, sőt kihívásokat is teljesíthetünk a különböző jutalmakért, amik végül általában egy-egy megnyitható extra ruhához vezetnek. Fontos adalék persze a multiplayer is, aminél lehet rangokat és köszönéseket beállítani, választhatunk egy fő karaktert, a ranked meccseken pedig oda kell figyelni, ha nem akarjuk a port nyaldosni. Nálam amúgy volt mindenféle ellenfél, tudtam érvényesülni, pedig egy világkupára soha nem neveznék be, szóval bátran lehet próbálkozni.
És ha már szóba kerültek a ruhák. Természetesen van bőven, amit meg lehet nyitni, de most még messze nem olyan széles a választék, mint mondjuk, az elődnél. Season Pass persze már van (erről az extra szövegdobozban olvashatsz), nem is akármilyen áron, azonban a DoA6 önmagában is nagyon élvezetes, pont, mint eddig. Hiányossága leginkább a sztorimód tagoltsága, és az, hogy húsznál is többet számláló felhozatalában lényegében csak két teljesen új karaktert kínál Diego és NICO személyében, ami elég kevés. Reméljük, ez még bővül a későbbiekben. Hogy mi lesz legközelebb? Remélhetőleg nem a tevepata élethű megformázására (bár azzal sincs baj), hanem inkább az új karakterekre kerül majd a hangsúly.
