Nagyon nehéz dolgom van, ugyanis egy szűkös oldalban kellene összefoglalnom a világ legjobb kalandjátékát, egyúttal illene azt is elmesélnem, hogy miként sikerült a program Double Fine-ék által elkövetett HD-restaurálása. A Day of the Tentacle (DOTT) a LucasArts boszorkánykonyhájának esszenciája volt, amely felforgatta a kilencvenes éveket. A SCUMM motorral készült programok legjobbja egyszerre szolgálta a régi rajongókat (elvégre a C64-en és PC-n is szép köröket futó Maniac Mansion második része volt), és csont nélkül illeszkedett a LucasArts-univerzumba, legyen szó a tömkelegnyi Star Wars- és Monkey Island utalásról, vagy a korábbi SCUMM-játékok tökéletesre csiszolt felületéről és játékmechanikáiról.
CSÁP CSÁP, TELI CSÁP
Mi van akkor, ha két Földgolyóra szakadt csáp közül az egyik véletlenül szupererőre (értsd két karra) tesz szert? Nyilván világuralmat óhajt, ezt azonban főbérlőik, az őrült Edison família, és az ő régi barátaik sem hagyhatják annyiban. A megoldás az időutazás, hogy idejekorán lelombozzuk csápunk lelkesedését, azonban a téridő megbolygatása nem problémamentes. Barátaink szétszóródnak a korok között, Bernard, az ész a jelenkorban ragad, Hoagie, a nagyszájú roadie a múltba keveredik, Laverne, a csacska nővértanonc pedig a jövőbe repül. Hogy, hogy nem, a játék helyszíneként szolgáló kúria historikus idősíkjában épp az alkotmányt próbálják megszülni az USA első honatyái, a jövőben pedig már a csápok uralkodnak az emberek felett. A DOTT története csak látszólag bugyuta, a rajzfilmes gegek mögött trilliónyi szatirikus és társadalomkritikus kommentár húzódik meg. De a legjobb muri az egészben, hogy a logikára és kombinációs készségre építő játékmenet is teljes mértékben a három idősíkban rejlő lehetőségekre lett felépítve. A DOTT fejtörői logikusak, a megoldások pedig egyszerre viccesek és felemelőek. Ilyen a közel perfekt kalandjáték, melyet akár a kezdőknek is bátran lehet ajánlani. A haladóknak meg… Nos, nagyon nehéz így megítélni a játékot, mert a stílus érettebb rajongói közül sokan eleve a DOTT-on nőttek fel, nekik pedig már fejből fog menni egy csomó megoldás…
FELEMÁS FELDOLGOZÁS
Sajnos a HD-feldolgozás legnagyobb problémája magából a felújításból fakad. A Chuck Jones iskolára hajazó hátterek és a karakteranimációk már az eredeti verzióban is frenetikusan néztek ki, a friss DOTT értelmezés pedig nem igazán tesz hozzá semmit az originál SCUMM-verzióhoz. Azaz csak minimálisat; a háttereket mintha vektorozás után húzták volna nagyobb méretűre, amihez egy minimális Photoshop ecsetelgetés társult. A karakterek jól néznek ki, de egy szem extra animációs fázist nem kaptak szegénykék, így a mozgásuk picit darabos a látvány egészét tekintve, amit az én gyomrom speciel már a Monkey-remasztik esetében sem tudott bevenni. (Pláne a Monkey 3 rajzfilmes látványa után.) A zene maradt MIDI, de talán egy picit komolyabb hangszereléssel bírnak a dallamok, mint régen a SoundBlaster 16-os időkben. A felhasználói interfész sem feltétlenül az előnyére változott, de hunyjunk szemet, és ezt tudjuk be a konzolos áramvonalasításnak! A fejlesztői kommentárért viszont óriási pacsi Schafer apóéknak, hiszen rengeteg bennfentes infót tudhatunk meg a játék kulisszatitkairól egy kedélyes társaság tolmácsolásában.
Hiába lenne ildomos 100-at adnom a játékra, a feldolgozás felemás mivoltát nem tudom maradéktalanul elfogadni. Akinek meg ez nem tetszik, az nyugodtan küldje a szerkesztőségre a lila csápot!
