A Darkest Dungeon első része nem csak a kritikusok, de a sötét, gótikus hangulatú dungeon crawlerek rajongóinak körében is hatalmas sikert aratott anno. A debütálást később számtalan, kisebb-nagyobb kiegészítő követte, melyek új karakterekkel, borzalmakkal és bejárásra váró kazamatákkal töltötték fel a tartalomban amúgy sem szűkölködő alapjátékot. A folytatás terén azonban már nem érte be annyival a Red Hook Studios, hogy feljavította, csiszolta kicsit az elődöt – az alapokat ugyan megtartotta, de mert változtatni annak érdekében, hogy egy szinte teljesen új játékot kapjunk. A második epizód 2021 óta volt elérhető korai hozzáférésben (erről bodak írt is anno egy Early Access teszt keretében), most pedig berobogott végre a teljes verzió, hogy a remény utolsó szikráját cipelve menthessük meg a világot a rá leselkedő veszélyektől.
Meglógtam a postakocsival
A számításaink hibásak voltak, hiszen csak késleltetni tudtuk az elkerülhetetlen gonosz ébredését és a világ pusztulásást. A Föld egy furcsa és félelmetes, eddig nem ismert tengelyen forog, világunk pedig a múlt kudarcainak a pusztaságává vált. Mégis… félelem nélkül kell kilovagolnunk ebből a helyzetből, kezünkben a remény utolsó szikrájával. Egyszer már bátrak voltunk, szóval itt ideje az ideje újból annak lennünk, mivel minden rajtunk múlik.
A legszembetűnőbb változtatás az első részhez képest, hogy most már nem csak egy birtokon és az alatta elterülő járatokban kell tevékenykednünk és kalandoznunk, hőseink ugyanis egy postakocsira pattanva járhatják be a Hegyhez vezető, viszontagságos és veszélyes utakat. Minden egyes „túra” elején 12 karakter közül tudunk válogatni és összeállítani egy négyfős, sokszínű partit, akikkel aztán a halálukig fogunk küzdeni. Az illusztris társaságban akad egy-két ismerős karakter az első részből, de azért új arccal is fogunk találkozni bőven. Minden terület kezdő- és végpontját egy keszekusza úthálózat köti össze, az egyes elágazásoknál pedig dönthetünk, hogy mely irányba kívánjuk folytatni utunkat. Persze így is úgy is az ismeretlenbe ugrunk fejest, hiszen nem tudhatjuk, milyen kihívásokat rejt az adott útszakasz. Ha pedig már szóba kerültek a kihívások, ezen a téren ismét nem okoztak csalódást a készítők: rengeteg új kazamata, szörny és harc kapott helyet a programban, illetve vannak oltárok is, ahol hőseink előtörténetét ismerhetjük meg jobban, ezzel feloldva új képességeket. A kaland során persze rozoga szekerünk is egyre ramatyabb állapotba kerül, így ha elveszítjük a kerekeit vagy nullára csökken a védelme, kénytelenek leszünk megállni és megjavítani. Békés, útmenti szerelgetésben azonban ne nagyon reménykedjünk, mivel még a nagygenerált is harc közben kell elvégeznünk, és csak győzelem esetén folytathatjuk az utazást.
Úttalan utakon
A Darkest Dungeon 2-ben nem igazán létezik a “szerencsés első kör”, ne is álmodjunk tehát arról, hogy könnyű lesz a Hegy felé tartó utunk – sőt, nagyon ritkán fogjuk csak azt érezni, hogy minden a terveink szerint alakul. Az esetek többségében a rossz helyzetekből kell kihoznunk a legkevésbé rosszat, de aki játszott az előddel, annak ez bizonyára nem újdonság. A harcrendszer maradt a régiben, tehát továbbra is körökre osztott, gondolkodást és megfelelő stratégiát igénylő összecsapások várnak ránk. Legyen szó hétköznapi banditákról vagy a világunkat fenyegető rémségekről, mind-mind egyedi stratégiát és megoldást kívánnak, cserébe hihetetlen sikerélményt tud okozni, ha rájövünk a megfelelő taktikára.
A vidék borzalmai továbbra is próbára teszik hőseink akaraterejét és mentális képességeit, azaz megmaradt az első részben már jól ismert épelméjüség-mutató, na meg persze az ezzel járó, véletlenszerű negatív hatások. Ha pedig mindez nem lenne elég, új mechanikaként üdvözölhetjük a karaktereink közötti kapcsolatrendszert, így most már arra is oda kell figyelnünk a csaták és a döntések során, hogy milyen ellentétek húzódnak meg csapatunkon belül. Amennyiben hagyjuk elmérgesedni a viszályokat, azok később újabb negatív hatásokkal fogják nehezíteni a sorsunkat – elsősorban persze a harcok nyújtanak így nagyobb kihívást. Útjaink során időről időre megpihenünk a fogadóban, ahol fejleszthetjük (és javíthatjuk) a kocsinkat és a csapatunk képességeit, kezelhetjük a fóbiákat, de akár a vitákat is elsimíthatjuk egy-egy kör whiskyvel.
Ha netán úgy alakulna, hogy díszes kompániánk összes tagja elhullik egy csata során, akkor sem kell kétségbe esnünk, a körök során ugyanis gyertyákat gyűjtünk, melyeket a Remény oltáránál tudunk elkölteni, méghozzá új tárgyakra, karakterekre, valamint a hozzájuk (és a postakocsihoz) köthető passzív fejlesztésekre. Ez a sajátos mechanika megadja a folyamatos fejlődés érzetét, így az újabb és újabb próbálkozásaink során mindig egy kicsivel másabb élményben lehet részünk.
Az utolsó szikra
A Darkest Dungeon 2 egy szinte végletekig polírozott alkotás, éppen ezért nagyon nehéz benne érdemi hibát találni. Személy szerint egyetlen olyan dolgot tudnék felhozni, ami némi szájhúzásra adott okot, ez pedig a postakocsival való közlekedés. A dolog úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a W,A,S,D gombokkal tudjuk gyorsítani, lassítani, illetve jobbra-balra navigálni szekerünket, a kivitelezés azonban nem lett túl élvezetes, ráadásul kifejezetten természetellenesnek hat így az irányítás. És bár nagy baj nem származik abból, ha elengedjük a gyeplőt, de kimondottan béna hatást tud kelteni, ahogy a program ide-oda lökdösi kocsinkat, plusz a kameranézet is képes érdekes szögeket produkálni ilyen esetekben. Éppen ezért én egy kicsivel jobban élveztem az első rész birtokának bejárását, mint a kocsikázást.
Ahogy az első rész esetében, úgy most sem fogják magára hagyni a játékot a fejlesztők: már az 1.0-ás verzió megjelenése előtte bejelentették, hogy további javítások, egyensúlyt érintő finomhangolások, valamint új karakterek (plusz a hozzájuk tartozó kinézetek), szörnyek és mod támogatás várható a későbbiekben. Mindezeken felül még az előd tulajdonosainak is kedveskednek egy kis ajándékkal, ők ugyanis extra kedvezménnyel zsákolhatják be a folytatást – persze csak a megjelenést követő rövid időszakban. Ennél jobban talán nem is indulhatna a május, hiszen a Darkest Dungeon 2 egy közel tökéletes indie játék lett, ami a rougelite elemeknek köszönhetően több mint 20 órányi szórakozást is biztosíthat a műfaj szerelmeseinek. Az első rész kedvelőinek lényegében kötelező darab, de azoknak is bátran tudom ajánlani, akiket az esetleg elriasztott magától, mivel merőben más élmény nyújt. Egy olyan élményt, amit (sajnos) nem minden hónapban kapunk meg.
