Egy anime- és egy mangaszéria, novellák és regények, valamint számtalan spinoff-játék: amennyiben a siker mutatóját kell megtalálni, akkor ezek elég jó indikátorai annak, ha valamire rákap a nép. És a Danganronpára rákaptak... Japánban, hiszen honnan máshonnan származhatna egy olyan játék, amiben kizárólag tinik a főszereplők (és több mint egy tucat van belőlük), a helyszín egy iskola, a főgonosz pedig egy beszélő plüssmaci?
ISKOLA A HATÁRON
Aki a bevezető után nem szaladt világgá, jól tette, a Danganronpa ugyanis az elmúlt pár év egyik legerősebb és legnépszerűbb visual novelje – a műfaj épp most éri az aranykorát, mind általánosságban szólva, mind a PC-t, mint platformot nézve, ami megint egy dolognak köszönhető: a Steamnek és a Zöldút programnak. Azzal ugyanis átszakadt a gát, a millió amatőr próbálkozás sikerét látva egyre több neves külföldi kiadó dönt úgy, hogy az addig vagy Japánban, vagy obskúrus platformokon veszteglett darabokat tolnak ki a nagyközönség elé, ékes angol felirattal, jó / rossz esetben pedig akár angol szinkronnal is megtámogatva.
Bár van ugyan nevesített főszereplő, de a mellé rakott társakból több mint egy tucat van. Egy kapocs van köztük: mind ugyanabba a misztikus, kizárólag elit tanulókat felvonultató középiskolába, a Hope's Peak akadémiába járnak. Az akadémiába nem lehet csak úgy jelentkezni, oda úgy választanak ki, mint a Roxfortba, és általában csak akkor, ha valaki a létező legjobb teljesítményt nyújtja az általa választott szakmában. Az akadémiába jár az ország legjobb baseballjátékosa, a legrettegettebb motoros banda vezére, a legjobb fanfictionöket gyártó rajongója, és a főszereplői feladatokat betöltő Makoto Naegi is, aki egyetlen területen jó: a szerencsében, ugyanis úgy csöppen az iskolapadba, hogy kihúzzák a nevét egy sorsoláson.
Ez önmagában persze annyira nem lenne izgalmas, csakhogy a suliba való belépést követően Makoto elájul, és 14 másik iskolatárs közelében ébred fel, egy kihalt folyosón, ahol minden ablakot hatalmas fémlemezek takarnak le. Senki se tudja, hogy kerültek oda, de az biztos, hogy egykönnyen nem szabadulnak: az iskolát vezető, beszélő plüssmaciként ábrázolt Monokuma szó szerint halálos játszmába tereli a nebulókat. Kiszabadulni a rögtönzött börtönből ugyanis csak úgy lehet, ha az ember megöl valakit, és közben nem bukik le.
EGY BECSÜLETBELI ÜGY
De hogy lehet megúszni egy vagy akár több gyilkosságot is egy labirintusszerű, és nem éppen tágas börtönben? Ez az, amit már magadnak kell kiderítened, vagy épp átélned – a Danganronpában a csavar az, hogy komolyan merít a Phoenix Wright-szériából. Minden fejezetben elhalálozik valaki, így a gyilkosságot követően nyomokat kell gyűjteni, vallomásokat kell szerezni, majd ha megvan a feltételezett tettes, már csak rá kell bizonyítani a tettet. Ez persze egyáltalán nem egyszerű, a felvonultatott szereplők vagy patológiai hazudozók, vagy egyszerű halandók – mivel mindegyikükkel folyamatosan lehet és kell is tartani a kapcsolatot, ezért ha valamelyikük elhalálozik, az komoly csapást jelent.
De hát az élet ilyen: könyörtelen, kegyetlen és hosszú, ahogy azt a Danganronpa 30 órás sztorija is bizonyítja, amelynél keresve se találni jobbat műfajában, főleg ezen a platformon – pedig már ott van a horizonton a hasonlóan alapműnek számító Steins; Gate steames változata is, így ilyen felhozatal miatt panaszkodni nem lehet. Főleg, ha a törvény egy plüssmaci.
