Mindig a földönkívüliektől, az inváziós seregektől, meg a különféle vírusoktól félünk, míg viszonylag kevés olyan jövőkép szerepel a kínálatban, amely borús lehetőségként fedi fel előttünk a ránk telepedő vívmányaink okozta elnyomást és elkeseredett harcot. A Daemon X Machina azonban pont ezzel operál, vagyis egy planéták közötti ütközéssel, aminek hála felszabadul valamiféle különleges energia, a mesterséges intelligencia pedig az emberiség életére tör. Hála az égnek némi extra nafta bizonyos halandóknak is jutott, akik innentől mechekbe bújva védelmezik a többieket, avagy így alakul ki a játékban látott harc a pilóták és kasztnik, illetve az Arms of Immortals között.
Robotom, robotom!
Szóval kialakítunk egy karaktert, ő lesz a kezdő pilóta, aztán robotba pattanva először még csak szimpla tankokat és drónokat lődözünk a talaj felett keringve, az égen suhanva. Mert a mech természetesen repül, mindkét mancsába fegyver helyezhető (a golyószórótól kezdve a lézerig és lángszóróig – de természetesen kardot és pajzsot is ragadhat), a vállára rakétaindító szerelhető, így a végére már egészen pofás gyilkológép alakul ki, amibe pattanva egyre érdekesebb tájakon akasztjuk össze a bajszunkat az opponensekkel. Színes, mesés területek nyílnak meg, miközben a kampányban haladunk, ráadásul más mechek, óriásrobotok, hatalmas űrhajók vagy egyéb gépezetek támadnak ránk, amiknél bizonyos esetekben nagyon észnél kell lenni, mert pillanatok alatt alánk piríthatnak.
Bár a legfontosabb feladat általában az életben maradás, meg természetesen a célpontok likvidálása, van olyan is, hogy valamit vagy valakit védelmezni kell, esetleg fel kell térképezni egy támaszpontot. Az elhullott mechekből darabkákat csíphetünk le, így kerül a hangárba újabb fajta láb, kéz, törzs, fej, fegyver, valamint az opponensek a töltényutánpótlásról is gondoskodnak, avagy érdemes az áldozatok után repülni, hogy minden fontos összetevőt belootoljunk. Lényegében ennyi az alap mechanika, amit egyedül és online co-opban is kiélvezhetünk, a kampányon végighaladva, vagy éppen a szabad missziókat megcélozva a további kihívások kedvéért. Feladatból egyébként van bőven, bár a tartalomba sok más szempontból sem lehet belekötni.
Barbie is megirigyelné
Az összeszedett testrészeken túl a saját mérnökeink is nekiállhatnak bizonyos fejlesztéseknek, nekünk csak a megrendelést kell leadni a költségek rendezésén túl, de a boltba is ellátogathatunk további felszerelésért. Onnantól pedig, hogy elkezdenek gyűlni az összetevők, látvány és szimpátia, meg persze képességek szerint rakhatjuk össze saját álomkasztninkat, amit utána festegethetünk, matricázhatunk, különféle fegyverekkel és eszközökkel díszíthetjük fel, így 5-10 órát követően egészen brutális arzenállal léphetünk fel a rendbontókkal szemben.
Egyébként pedig maga a játék is nagyon élvezetes, jó repkedni és harcolni, a zenék változatosak, egyszer kellemes, máskor brutális gitártémák csendülnek fel, a hangulat pedig teljesen rendben van. A szinkrontól mentes kiírások és a gyengébb átvezetők azért kizökkentik a játékost az élményből, illetve csak tetten érhető, hogy eredetileg gyengébb hardverre készült a program, de stílusa így is hoz egy igazán különleges formulát (ezt az atmoszférát nem nagyon lehet szavakba önteni), így a téma és a Macross- vagy Gundam-szériák kedvelőinek kifejezetten ajánlott lehet a Marvelous alkotása. Nem úttörő, a legtöbb elemét már láttuk, de nagyon adja magát, nagyon jól lehet vele szórakozni, kimondottan jól össze van rakva, illetve tartalom terén sem kell szégyenkeznie. Mi más kellhet még?
