Aki észnél volt a kilencvenes években, és találkozott az első PlayStationnel, szinte biztos összefutott Crashsel is. Ő volt a Sony saját kabalája, mint Mario a Nintendónak vagy Sonic a SEGA-nak. Csak idővel egy ostoba üzleti döntés eredményeképp a franchise jogai az Activisionhöz kerültek, amely kiadó hogy, hogy nem, eddig ücsörgött rajtuk, hogy szegény Crash és kompániája legfeljebb a Skylanderek társaságában vigasztalódhasson egy kicsit. A száműzetésnek azonban vége. Nem, sajnos a Crash-sorozat nem folytatódik, de a cuki bandikut (nem róka!) PS1-re kiadott első három kalandja megkapta a maga teljes értékű felújítását. Ez annyit tesz, hogy a játékmenet, zene, hangulat maradt a régi, egyedül a grafikus motort cserélték. Az új engine olyan élethű formában prezentálja a Crash-játékok színpompás világát, hogy az egy-egy olcsóbb animációs film minőségével vetekszik – ez azonban nem feledteti el a tényt, miszerint baromira megöregedtünk.
DARK BANDICOOT
Terjed a neten egy új mém, miszerint a Crash-széria tulajdonképpen egy cukisított Dark Souls. És valóban; amíg gyerekként volt időm és türelmem átverekedni magam a sokszor kínzóan nehéz ugrálós szakaszokon, addig felnőtt fejjel a Crash-trilógia pokolian nehéznek tűnik. A játékok egyébként 2,5D-s platformerek: a grafika 3D, hőseink (a címadó Crashsen túl rágcsálónk kishúgával, Cocóval is játszhatunk a szintek többségén) azonban egyetlen irányba futva szaladnak át a pályákon, általában előre vagy valamelyik oldalra, sőt néha akár a képernyő felé, miközben üldözi őket valami veszélyes fenevad vagy egy guruló szikla. Eközben a platformerekre jellemző ugrálás és precíz gombnyomkodás elengedhetetlen; olyannyira, hogy egy hiba instant pusztulást hoz, ami kifejezetten furcsa összképet eredményez az aranyos körítéssel és a nyugis zenével. Hiába, anno ez még rendben volt, de az első Crash 21 esztendeje jelent meg, és azóta azért csökkent a játékosok ingerküszöbe. Az irányítás a játékok korának megfelelően nehézkes, szokni kell, ahogy a kamerakezeléssel is muszáj megbarátkozni. Hogy ez jó-e vagy sem, mindenki döntse el maga – én úgy vélem, dicséretes, hogy nem nyúltak a fejlesztők a játékmenethez. És ezzel nem vagyok egyedül: a cikk írásának pillanatában hatalmas anyagi sikernek tűnik a játék, az Egyesült Királyságban például épp vezeti az eladási listákat.
ÚJSZÜLÖTTEKNEK
Noha esélyes, hogy ez a cikk alapvetően azoknak az érdeklődését kelti fel, akik már várták az N. Sane Trilogyt, az újoncoknak is elmagyarázom, miről van szó. A Naughty Dog (igen, róluk van szó, vagy azt hittétek, rögtön Nathan Drake-kel indultak neki a játékiparnak?) által fejlesztett Crash-trilógia, avagy a Crash Bandicoot, a Crash Bandicoot 2: Cortex Strikes Back, valamint a Crash Bandicoot 3: Warped került a lemezre (vagy digitális kód mögé). A játékok között a főmenüben választhatunk, és bár a grafika most már mindegyikben teljesen ugyanolyan, a játékmenetük azért mutat eltéréseket. Az első Crash még relatíve egyszerű, a pályák lineárisak és a vizuális oldalon túl nem sok változatosságot fedezni fel rajtuk. A második és harmadik rész ezzel szemben sorra megnyitható kis világokba kalauzol el, ahol több, tetszőleges sorrendben teljesíthető pálya legyűrése árán juthatunk el az adott góc bossáig. Ha minden rosszfiút kipucoltunk, jöhet a végső harc – sok szerencsét, szükségetek lesz rá. Érdekesség, de ahogy a sorozat fejlődött, az irányítás is úgy vált folyékonyabbá, ezt az átmenetet pedig az N. Sane Trilogyban is érezni. Ugyanakkor szerintem az új motorra való átállás itt-ott bekavarhatott a pályageometriába, mert pl. a második etap jégvilága vagy a harmadik rész járműves szakaszai annak idején könnyebben vezérelhetőek voltak. De lehet, hogy csak az én emlékezetem csal…
KÖTELEZŐ
Az, legalábbis ha rajongó vagy. A Crash-csomag megéri az árát, tele van tartalommal, a felújítás minősége pedig főhajtást érdemel. Ugyanakkor készüljetek fel rá, hogy ha annak idején szerettétek Crash kalandjait, ma már esélyes, hogy frusztrálónak érzitek majd azokat. Ez azonban nem a játékok hibája; az történt, hogy hozzám hasonlóan megöregedtetek. Na, megyek is, elkészült a tejbepapi!
