És pontosan ebben segít minden kedves lánctalpcsikorgás-függőnek a Combat Mission: Red Thunder. Mondjuk a retróhangulatot maga a grafika is jó vastagon aláhúzza: persze azért nem 1945-ig ugrunk vissza, de nagyjából a 2000-es évekre jellemző szint fogad minket az indítás után. Ami engem személy szerint egyáltalán nem zavar, mivel az egyes járművek, fegyverek tökéletesen felismerhetők, és az, hogy milyen ablaka van mondjuk az erdei házikónak (plusz 200 pont az elfoglalásáért, helló), már kevésbé csigáz fel. Viszont én boomer vagyok, aki meg most fiatal, annak ugye kell a csillivilli. Na, az itt nincs.
Mi az, ami viszont van? Nos, először is már most akad kettő darab DLC: a Battle Pack 1 (elsősorban a késői, 1944-es lengyelországi harcokra koncentrálva) és a magyar szálat is felvonultató, szintén a keleti front 19944 szeptemberétől a háború végéig zajló eseményeit feldolgozó Fire and Rubble. Az alapjáték és a két kiegészítő alsó hangon is több száz órányi játékélményt ad, mindkét oldalt (az angolszász szövetségesek és persze a Wehrmacht) jó alaposan kivesézve. Ennek mondjuk ára is van: a Steam-en jelenleg éppen 92,45 euróba (~34 000 forint) kerül a komplett csomag: azért valljuk be, ez egyáltalán nem kevés.
Ugyanakkor az sem kevés, amit maga a játék (számomra legalábbis) nyújtani képes – mármint a megboldogult 20-as éveim felidézése (kissé antik grafika, de erről már ugye értekeztem fentebb) mellett. A negatívumok sorát erősíti a halálosan elszabott kezelőfelületet is, ám ezzel szerencsére túl vagyunk a legkellemetlenebb részeken. Picit bővebben kifejtve: a kevéssé szemnek optimalizált (ejj, be finom voltam) tájat még csak-csak megemésztettem, mert maga a játékélmény és a járművek korrekt lemodellezése bőven kárpótolt miatta. De az, hogy 2023-ban nem tudjuk egy egérkattintással és kurzormozdulattal megoldani a csoportos kijelölést, hát az kicsapta a biztosítékot. Nem mondom, megvan a maga logikája, de erősen sajátos, és néhány órácskát bizony bele kell fektetni a megértésébe, begyakorlásába.
Most, hogy túlvagyunk a feketelevesen, lássuk, hogy mik a meglehetősen borsos árú Combat Mission: Red Thunder pozitívumai. Nos, nagyjából minden más. A Battlefront neve eleve biztosíték a hardcore második világháborús stratégáknak arra, hogy rendben vannak a játék mechanikái. Ebből kifolyólag talán nem meglepő, hogy bizony rendben vanak. Minden ott van, ahol kell, és minden ott fog megharapni, ahol szükséges. Az első néhány tucat óra tapasztalatai alapján szépen kiegyensúlyozottnak tűnnek a játékban használható fegyverek, járművek, alegységek. Szerencsére csodafegyver sincs, hiszen a megfelelő taktikával és az adott terep sajátosságait kihasználva még a rettegett Tigris vagy az ISz-2-es is megsemmisíthető (hátulról ugyebár semmi sem lövedékálló). Nagyon ritka az az eset, amikor bejön a klasszikus „szemből lerohanok mindent” taktika – nekem jó, ha egyszer sikerült ez a bravúr a megfelelő veszteségarányok mellett. Szóval nem árt gondolkodni, tervezni, méghozzá sokat és állandóan.
Segítséget jelenthet a szintén korrekt módon kiegyensúlyozott nehézségi fokozatok használata. Teszteltem: ugyanaz a csata tényleg egészen más kihívásokat ad egytollú indiánként és szupertapasztaltra beállított fokozaton. Természetesen a skála tetejét elsőre senkinek nem ajánlom, főleg a már emlegetett UI kiismerés nyújtotta kalandok miatt. Ahogyan kell, vannak előre definiált, híres vagy „csak” érdekes csaták, hadjáratok, na és persze kútfőből is összerakhatunk lényegében bármit, így például „A Bázakerettyei Áttörés, 1944. december” is gond nélkül kivitelezhető. Mondjuk a körönkénti, e-mailben átküldözgetett mentésekkel operáló PBEM-módot így, 2023-ban már nem igazán tudtam hova tenni, de hagyományőrzésnek remek.
A csaták során nagyjából zászlóalj-harccsoport szinten kell hadvezért játszanunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a csata elindítása előtt gondosan elhelyezett egységeinkre úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra. Oké, hadjáratok esetén lehet fejlesztgetni, pótolgatni a kitűzött célpontok elfoglalásáért járó pontokkal, de az ütközet alatt már abból kell gazdálkodnunk, ami van, meg amit esetleg erősítésként kapunk. Egy-egy jól elhelyezett megfigyelő, egy jól rejtett géppuska, egy nyiladékban álcázott páncéltörő ágyú az egész csata sorsát döntheti el adott esetben. Ilyenekből pedig nincs túl sok, úgyhogy tessék óvatosan harcászkodni!
Tudomány és művészet ez, amit a Combat Mission: Red Thunder alaposan be is mutat a játékosoknak. Ha van eszed, még tanulsz is belőle. Ha nem lenne rémisztően borsos az ára (legalábbis „káeurópai” szemmel nézve), mindenkinek merném ajánlani. De aki valóban a korszak és a stílus szerelmese, az úgyis megveszi – és milyen jól teszi.
