Ezek a srácok nem aprózzák el! Minden történelmi eseményt és napjaink konfliktusait igyekeznek adaptálni játékaikban. Ezen tucat-FPS-ek számomra teljesen egyformák, csak más helyszínen és környezetben játszódnak, esetlegesen a fegyverek között akad eltérés. Már megelevenítették a mogadishui eseményeket, ahol a rangerek bőrébe bújhattunk, nem maradhatott ki a második világháború a normandiai partraszállással, és különleges osztagosként leszámolhattunk a kolumbiai kokainbárók főnökével is. A további számos fiktív történet mellett most az afrikai problémákat orvosolhatjuk francia idegenlégiósként.

Franciaként Afrikában

Az alapsztori abból áll, hogy Nyugat-Afrikában, azon belül is Elefántcsontparton váratlanul polgárháború robban ki. A kormánycsapatok felkészületlenségükből kifolyólag visszavonulót fújtak, a nemzetközi békefenntartók sem tudták megfelelően kezelni a kialakult háborús eseményeket, minek hatására a felkelők elegendő fegyvert és muníciót zsákmányoltak. A helyzetet tovább rontja az a tény, hogy a lázadók nagyobb mennyiségű nukleáris hulladékhoz is hozzájutottak, így nem zárható ki a tömegpusztító fegyver bevetésének lehetősége sem. A béke megteremtése nem tűr halasztást, így a Dzsibutiban állomásozó francia idegenlégió 13. féldandárját vezénylik át a helyzet orvoslására. Az általunk irányított Claude Boulet tizedessel kell példát statuálni, és eközben egyre feljebb lépni a ranglétrán.

E háborús történetet kétféle nehézségi szinten zavarhatjuk le. És hogy miért használom a „zavarhatjuk le” kifejezést? Mert a mindösszesen nyolc pályát számláló játékot kettő és három óra között játszhatjuk végig. Csak a „hard” szint nyújt egyfajta kihívást, de az is csak elsőre, a teljesen scriptelt történetvezetés miatt (mindig minden ellenség ugyanott szobrozik, vagy ugyanonnét ugrik elő). A nyolc pálya is valójában csak hat, mert kettő kétszer szerepel, csak más lesz a feladatunk. A fantáziadús küldetések között olyanokat találunk, mint az üzemanyagkészletek megsemmisítése, reptéri MIG-ek felrobbantása, mesterlövészek semlegesítése vagy akár egy erődítménybe való beszivárgás, tisztogatás és a későbbi támadás elhárítása (ez utóbbi két pálya). A második végigjátszás egy teljesen más élményt nyújtott, egyfajta „Rambo-hatást” keltett. Néha találkozni tökéletes katonákkal (itt nem Van Damme-ra és Dolph Lundgrenre gondolok...), akik elpusztíthatatlanok, de nem a fejlesztők állítanak kihívás elé, hanem sokkal inkább a játék motorja. Ezek a hibák humorforrásoknak sem utolsók. Ha már szóba került a hangulat, megjegyezném, hogy a készítők néhány poént is beleszőttek a történetbe (pl. kávédaráló a homokban) - nem sokat, de legalább oldják a feszültséget (amit főleg a játék hibái gerjesztenek).

A játékmenetre az átlagos jelző a legmegfelelőbb, de a fejlesztők néhány scriptelt szituációval próbálják pörgősebbé tenni, így a gyors rajtaütésekkel elkerülhetjük az esetleges páncélozott járművek riasztását. Fegyverarzenálunk a következő: Rambo-kés, Colt, SPAS, FAMAS, AK47 (gránátvetős kivitelben is), MP5, PSG1, FRF2, MGL14, RPG7, LARC, AATmodF1 (annyira dobál, hogy nem lehet vele célozni). A szárazföldi VAB és AMX10RC járművek mellett Gazella és Puma helikopterek is képviselik magukat, igaz vezetni nem lehet őket (a VAB géppuskafészkébe egyszer bepattanhatunk).

Code Of Humor

A légiós projekt megvalósítását vizsgálva az vehető észre, hogy a kis költségvetés nagyobb része elment a valódi fegyverek és járművek modellezésére, valamint a műholdfelvételek alapján tervezett pályákra. Az utóbbi állítás számomra elég fura, mivel a pályák nem olyan nagyok, hogy ilyesmire lett volna szükség.

A grafika elfogadható, az effektek átlagosak, így ezúttal – némi iróniával - most nem lesz szükség az AGEIA PhysX társkártyára - bár találkoztam egy hihetetlen effekttel vagy mi a szösszel. Felröppenő madárraj illúzióját próbálták kelteni, de inkább ne tették volna; amint megláttam, tíz éves lettem és a Comodore64-em előtt találtam magam. Botrányos fekete, péksüteményszerű, függőlegesen felrepülő madarakról van szó - már ezért megéri kipróbálni...

A beragadó, lemerevedett katonák nem az egyedüli bugképviselők. Találkozhatunk még az ajtókon átrohanó társaikkal, de akadnak, akik a fáziskésés hívei és csak pár másodperccel az elhalálozást követően fekszenek ki (ez az egyik legmókásabb dolog), egyébként némely objektumon mi is nyugodtan áthaladhatunk.Valamilyen fizika is képviselteti magát egy közepes rongybaba-effektus mellett, de nem az igazi az összhang. A tornyokból kilőtt ellenfél szinte mindig le akar esni, de az építmény nem engedi (lóg rajta keresztül - borzasztó). Az animációk néha „sántítanak” és komikusak, mint amilyen a bunkerekből tigrisbukfenccel előtörő fegyveres őslakosok mozgáskultúrája. Természetesen mészárlásainkat követően a testek szép lassan köddé válnak; valahogy nem realisztikusak a dolgok, de azért mindenből próbáltak nyújtani egy kicsit a lengyelek (de az a kicsi sem tökéletes).

A mesterséges intelligenciának sem a mesterei a srácok. Az ellenfelek nem reagálnak, ha messziről melléjük lő az ember, ebből következik, hogy lopakodnunk sem kell, mert ha nem vagyunk a látótérben, ránk se bagóznak. Ha észrevettek, sokszor még shotgunnal sem képesek eltalálni, így ne várjunk olyan meglepetéseket és bekerítéseket, mint a F.E.A.R.-ben.

Elefántcsontparti nyelvjárás és magyar szavak

Hangok terén sem hibátlan ezen alkotás. A fegyverek, járművek és robbanások zajkeltései majdnem elfogadhatók, leszámítva egy-két érdekes fegyverdörrenést, melyeket hallva kétségeim támadtak (továbbá a halálközeli állapotban produkált lihegés minősége is megkérdőjelezhető). A fejlesztők azzal próbálták feldobni és élethűbbé varázsolni a játékélményt, hogy az elefántcsontparti állampolgárok saját nyelvűkön szólalnak meg. Ez pozitív lenne, ha nem mindig ugyan olyan hangerőn (és ugyan azt a mondatot) üvöltenének a fülünkbe, még az öt házzal arrébb elhelyezkedő karakterek is (az elején párszor fejvesztve menekültem, mire kiderült, hogy nincs is senki a közelben). A zenével nem lesz gondunk, mivel csak a menüben szól, és az passzol is a katonáskodáshoz. A multiplayerrel még kevesebb a gond, ugyanis egyáltalán nincs. Ez már nem fért bele az alacsony költségvetésbe, vagy lehet, hogy a fejlesztők rendelkeznek önkritikával és úgy gondolták, ezzel senki nem akar majd multizni (hát nem is tudom...).

Mivel a játék hazánkban hivatalos magyarosítással jelent meg, néhány gondolatot ezzel kapcsolatosan is megosztanék veletek. Nem sok szöveg van a játékban, a töltőképernyőn lévő helyzetjelentést leszámítva. Játék közben kapunk néhány üzenetet a feladatainkról, és néhány párbeszéd is elhangzik (a térképen is olvashatjuk az aktuális feladatokat). Tartalmilag jó és helyes a fordítás, stilisztikai szempontból nézve pedig választékos szóhasználat mellett értelmes és egész mondatokat tartalmaz. Bár néhol az ű és ő betűk kalapos alteregói vannak jelen, de ezt leszámítva egész ügyes, elgépelés-mentes verziót kapunk.

Mission Complete

Attól függetlenül, hogy ez egy budget kategóriás játék, lehet, hogy sok negatívumot és hibát róttam fel a számlájára. De úgy gondolom, hogy manapság, ha már pénzt ad ki az ember valamire, nem árt, ha tudja, hogy mire számíthat. Számomra valahol szórakoztató volt a Code of Honor, és a rövid időtartama miatt többször is végigjátszottam mindkét szinten.

Az értékelésnél viszont bajban vagyok, mivel a mai nagyágyúk mellett a játék a rövidségével és a kivitelezésével közepes körülit érdemelne. Ellenben, ha az árkategóriát nézem a magyar nyelvű megjelenéssel és néhány ügyes megoldással együtt, már egy négyest is megajánlanék neki. Az összértéket így valahol a kettő között kell meghatároznom.