Na jó, ez a lead talán egy kicsit túlságosan is zanzásított volt, úgyhogy tegyünk pár lépést hátra, és nézzünk a dolgok mélyére − kezdjük rögtön a kiadóval, az Astragonnal, amely itthon egyáltalán nem ismeretlen, hiszen a német brigád az egyik felelőse annak, hogy a hazai szoftvereladások listája miért áll javarészt olyan játékokból, melyekre a nagy tömeg rá sem néz. Nevezetesen szimulátorokból, és nem az izgalmasabb fajtából: az Astragon követte el az utcaseprő, a hajós és többek között a vontatókocsis szimulátort, megpróbálva még jó korán meglovagolni a Farming Simulator által felkorbácsolt hullámokat, kifejezetten sikeresen. Éppen ezért sem volt annyira meglepő, hogy egy idő után olyan témákhoz is hozzányúlnak, amihez más nem, ám a Coast Guard minden lett, csak épp nem tradicionális.
DAVID NYOMÁBAN
Ennek igazából egyetlen fő, nyomos oka van: az, hogy a legkisebb mértékben sem hasonlítható a korábbi Astragon játékokhoz, például mert nem is szimulátor, hanem... hanem valami katyvasz. A szimulációt elvileg az képviseli, hogy a főszereplő hajók lomhák, elképesztően lassan és nehézkesen fordulnak, küzdenek a szépen mozgó hullámokkal... és gyakorlatilag ennyi, itt véget is ér a sor, minden más ugyanis napjaink legnépszerűbb játékaiból lett összeollózva, de a lehető legnémetesebben. Így hívhatják a szereplőket úgy, mint Fatima, Coleman, Larry LaBouche vagy Finn Asdair, ezért néznek ki és mozognak úgy, mint az emberi viselkedést imitálni próbáló, motorikus képességekkel alig rendelkező robotok, és ezért mondhatnak olyan parádés mondatokat, minthogy "Meg kell mentenem szerelmem, Fatimát a hajónk gépészét", nehogy a célközönség ne tudja, ki az a Fatima főszereplőnk és a játék életében.
Ez a másik nagy különbség a többi Astragon játékhoz képest: van főszereplő (sőt, társak is), és még történet is... de inkább ne lenne. A Coast Guard ugyanis egész egyszerűen nem tudja, mi akar lenni valójában, úgyhogy a "sztoriban" van rettentő blőd világkritika (Jaj, de gonoszok azok az olajvállalatok!), amnéziás főszereplő, az óceánt folyton elolajosító és azt felgyújtó (!) főgonosz, belső nézetes részek, logikai feladványok, vallatások (!), CSI-szerű nyomozás és laborvizsgálatok (!), mindez gyakorlatilag egyetlen hajóra préselve, mintha ugye a parti őrség maga lenne az államapparátus egésze. Pont mint az életben!
BAYWATCH NIGHTS
Úgyhogy senki se lepődjön meg, ha az egyik percben még vízmintát vesz, a következőben meg egy leginkább ogréhoz hasonlító emberi lényt faggat a vallatószobában, hogy aztán pár perccel később már egy halász engedélyét és személyes adatait ellenőrizze egy adatbázisban, mert ugye az illegális halászatnál borzalmasabb dolog a világon nincs.
Ám az egész valamiért mégis működik: nem csupán azért, mert a Coast Guard kifejezetten tetszetős tud lenni (a maga kategóriájában), hanem mert annyira blőd, a színészi és az írói munka annyira igénytelen és színvonaltalan, a teendők annyira körülményesek, lassúak és suták, hogy egyszerűen nem lehet rá haragudni, főleg nem azért a 20 euróért, amit elkérnek érte: egy vígjáték pontosan ennyit ér.
