Amikor 2013-ban, hatalmas elvárások és ígéretek gyűrűjében elstartolt a SimCity, talán senki se gondolta volna, hogy egy epizód is elég lesz ahhoz, hogy Hindenburgként álljon a földbe ne csak a több évtizedes múlttal rendelkező sorozat, de szinte teljes monopolhelyzete után a műfaj is az AAA-kiadók szintjén. A kötelező offline kapcsolat és a zsebkendő méretű játéktér börtönébe zárt kísérlet eredménye rögtön látszódott, az azonban nem, hogy merre tovább, mind a SimCity, mind a városépítős műfajok stílusában, míg a grand stratégiákra szakosodott Paradox egy évvel később elő nem állt azzal a Cities: Skylines-szal, amely mindent megígért, amitől a SimCity tudatosan elzárkózott: offline játékot, modtámogatást, és szinte korlátlan városépítést. Ebből pedig gyorsan valóság lett, az elsöprő sikert aratott debütálásából közel egy évtized alatt pedig egy olyan hagyaték, amit azóta se tudott megközelíteni senki, így a műfaj következő nagy evolúciós lépcsőfokát a második résznek kell elérnie.
HONATYÁK
A Cities: Skylines 2 ugyanakkor nem meglepő módon sokkal inkább egy iteráció, sem mint egy a műfajt az alapoktól újragondoló, forradalmi újításokkal teli innovátor, elvégre ezt a feladatot alapvetőn a Cities: Skylines látta el, hogy aztán nyolc évnyi fejlődéssel tökéletesítse mindazt, amit csak tudott. Így itt inkább az alapok újjáépítésén, valamint az elemek finomhangolásán van a hangsúly. Ennek megfelelően a kezdet, és igazából a városépítés folyamata gyakorlatilag megegyezik mindazzal, amit már korábban láthattunk: a rendelkezésre álló, alapvetően felépítésben és kicsit az éghajlatban is egymástól eltérő területek egyikének kiválasztását követően a kezdeti, nem éppen aprócska parcella benépesítése, megalapozva a későbbi fejlődésnek, hogy a kezdeti faluból idővel egy világraszóló megapolisz váljon.
Ez pedig, ahogy mindig, a főbb építőelemek lerakásával kezdődik, azaz gondoskodni kell az áramellátásról, az ivóvízről, a szennyvíz elvezetéséről, és persze az első lakóterületek kialakításáról. A Cities: Skylines 2-ben ehhez ismét zónákat kell használni, a repertoár pedig ismerős lehet: az egyszintes, aprócska lakóövezetet a közepesebb népsűrűségű lakóházak egészítik ki, melyek mellé idővel hatalmas társasházak és persze felhőkarcolók is csatlakozhatnak, melyek köré ipari- és irodai területek is felhúzhatók. A nagy újítás ezen a téren igazából az, hogy többé már nem terhel a közműhálózat kialakításának mikromenedzselése: az autópályákat leszámítva minden úttípus automatikusan hozza magával a víz-szennyvíz-áram szentháromságot, méghozzá a föld alá bújtatva, amely nem csak egy tetszetősebb városképet eredményez, de kellő szabadságot is biztosít, hiszen a felszínen már nem foglalnak el értékes földterületeket a villanyoszlopok, és azok nem hálózzák be a várost pókhálószerűen. Ráadásul az energiatermelés terén már a start is hatalmas rugalmasságot biztosít az importálás lehetősége által. Minden kezdőcella olyan külvilági kapcsolattal rendelkezik, melyre csatlakozva a szabadpiacról szerezhető be az energia, megspórolva ezzel a szén- vagy szélerőművek kialakítását, amely egy helyszűkében lévő városnak életmentő, de rendkívül költséges lehet. Célszerűbb a folyamatot inkább visszafelé kihasználni, a megtermelt fölös energia- és vízkészlet exportálásával juttatva létfontosságú bevételhez a várost.
IMPORT-EXPORT
A pénzre ugyanis mindenképp szükség lesz, a kezdethez biztosított kezdőtőke ugyanis sok mindenre nem elég, a költségek pedig az idő előrehaladtával, a város növekedésével nem feltétlenül arányosan nőnek. A Cities: Skylines 2 ezen a téren is újít, mert ugyan most is az elsődleges mozgatórugója a népesség, az ottlakók számának növelése, azonban e mellett honorál minden újabb és újabb zónáért, útfelületért, fontosabb épületért is. Az így szerzett tapasztalati pontot az újragondolt fejlődési rendszer keretein belül lehet kihasználni. Bizonyos, a város méretéhez kötött mérföldkövek elérése több extrát is biztosít: egyszeri, jelentősebb összegű anyagi támogatást, új épületkategóriák és típusok elérhetőségét, egy-egy negyedre kivethető szabályozási lehetőséget, és a mindennél értékesebb fejlesztési pontot, melyet egy több kategóriára osztott képességfán lehet elkölteni. Az első résszel szemben ez hatalmas rugalmasságot biztosít, hiszen nem adott, kis túlzással kizárólag a lakosság méretét figyelembe vevő szintek elérésével nyit meg egy-egy kritikus fontosságú játékelemet, hanem a városatyára bízza, mely kategóriában és pontosan mit is szeretne megszerezni. Így lehet alternatív energiatermelőkhöz jutni, magasabb szintű oktatási épületeket megnyitni, vagy épp komplexebb úttípusokat elérhetővé tenni – attól függően, mire van igazán nagy szükség. Habár a képességfák valamennyire lineárisak, a pontok szabad elköltése a specializációt is támogatja, amellyel ki lehet használni az adott térkép előnyeit.
Ez elsősorban az iparban és az ehhez kapcsolódó környezetszennyezésben igazán hangsúlyos. Utóbbihoz természetesen a közművek is hozzá tudnak járulni, hiszen a kezdetben a leghatékonyabb energiatermelést jelentő szénerőmű komoly légszennyezést tud okozni, ugyanakkor ha ennek telepítése jó helyre történt, az általa okozott kár tompítható – a Cities: Skylines 2-ben az időjárás, elsősorban a szél már nem egy statikus jelenség, hanem egy olyan természeti erő, amely a szmogfelhőt ki tudja fújni a városból, élhetőbb környezetet biztosítva. Erre pedig a specializált ipar is képes a maga módján, amely szinte már a kezdetben is elérhető, és lehetővé teszi a nyersanyagok kiaknázását, feldolgozását és azok értékesítését. A búzaföldek, a kőtermelő, a favágó mind-mind hasznosítani tudja a nyersanyagokat, a közel ipartelepen létrejövő cégek pedig ezeket értékesíthetik tovább, amiből profitálnak ők, profitál a város, és profitálnak a helyiek is, együtt alkotva egy közös, jó tervezéssel kifejezetten értékes körforgást. A portéka ugyanakkor nem csak a városon belül értékesíthető, de azon kívül is, költséges, de annál hatékonyabb módokon. Az egyik ilyen a vasúthálózat kialakítása, amely nem csak utasokat, de jelentősebb mennyiségű rakományt is célba tud juttatni; ennél egy szinttel drágább és nagyobb helyigényű a vízi szállítmányozás, melyhez hatalmas teherkikötőre, és értelemszerűen elég sok vízfelületre van szükség; az abszolút csúcsot a repülőgépek jelentik, egy reptér egy kisebb város területét foglalja el, cserébe viszont a térkép bármely pontjára el tud jutni, és a turizmust is fel tudja pörgetni, amely rengeteg látogatóval, és sok befolyó adóval jár.
BÉKÁVÉ
Ahhoz, hogy mindez a gyakorlatban is így legyen, megfelelő infrastruktúrára van szükség, amely két részre bontható: tömegközlekedésre, valamint jó úthálózatra. Előbbi a Cities: Skylines-ból öröklődik tovább, és magán viseli a remek Cities in Motion ismertetőjegyeit, azaz úgy kínál gazdag és komplex lehetőségeket, hogy a legkevésbé sem nyom agyon a tervezés és a kivitelezés nehézségeivel. Gerincét a buszhálózat adja, melyhez mindössze egy buszállomásra, valamint megállókra van szükség - ezeket elég csak láncba fűzni, és ezzel útvonalat létrehozni, amely jelentősen csökkentheti a város autóterhelését. Ennél már kötöttebb, de lényegesen környezetbarátabb a villamos, amely hasonló elven működik, ahogy a kategóriákkal drágább metró is, amely sokkal kisebb helyigénnyel rendelkezik. Ezek közös jellemzője ugyanakkor az, hogy anélkül vezethető be bármelyik rendszer, hogy át kellene túrni az egész várost, köszönhetően a minden eddiginél több lehetőséget rejtő, komplexebb, mégis felhasználóbarát úttervezésnek és kivitelezésnek, amely számtalan új eszközzel gondoskodik a flexibilitásról. Az egyik ilyen a rácsmód, mellyel komplett várostömbök hozhatók létre relatíve automatikusan; a párhuzamos móddal úgy pakolhatók le útpárok, hogy azok akár hegyek között is tekereghetnek, mégis megőrzik szimmetriájukat; hasonlóan a kreativitásnak ágyaz meg az utak egymásra ágyazásának lehetősége megemelt útfelületekkel, alagutakkal. A leghasznosabb mégis a lecserélés lehetősége, mellyel már korábban lerakott útfelületek cserélhetők ki akár többsávosra, vagy épp pakolható rájuk sín a villamossal való kompatibilitáshoz, anélkül, hogy ehhez komolyabb átalakításokra, esetlegesen a környező épületek elpusztítására lenne szükség. A rendszer ugyanakkor közel sem tökéletes, sokszor hajlamos a lehető legfurcsábban kezelni az eltérő szögben álló felületeket, és a magaslatok kezelése is komolyabb megszokást igényel, a temérdek terraformálási eszköz ellenére.
A megfelelő úthálózat kialakítása azonban a város működtetésének egyik fontos eleme, hiszen a forgalom komoly fejfájást tud okozni, pedig ezen a téren is rengeteg látványos fejlődés tapasztalható meg: a felszín felett az, hogy a forgalom lassabb, organikusabb, életszerűbb, mint valaha, alatta pedig a működésének megváltoztatása. A járművek már nem csak a legrövidebb út alapján közlekednek, hanem figyelembe veszik a rendelkezésre álló alternatív útvonalakat, azok kapacitását és terhelését, valamint az esetleges költségeket is. Hiszen most is számos módon lehet kontrollálni a város pénzügyeit: az egyik leghatékonyabb még mindig a kerületek kialakítása, ahol fizetőssé tehető a parkolás, korlátozható a sebesség, vagy a lakosság az energiával való spórolásra is kötelezhető. A bevételre pedig szükség van, a főbb szolgáltatások – az egészségügy, a rendőrség, a tűzoltóság, az oktatás, az utak karbantartása – költsége lélegzetelállítóan magas lehet, és könnyen deficitbe tudják taszítani a költségvetést, amin nem feltétlen segít az sem, hogy a kormány a város méretétől és a gazdasági hátterétől függően állandó anyagi támogatást biztosít. Ráadásul az első résztől eltérően szinte az összes szolgáltatóépület fejleszthető, új, sokszor nagyobb helyigényű toldalékokkal bővítve ki hatósugarát, hatékonyságát, vagy akár új funkció biztosítását, így már nem kell városonként akár egy tucatnál is több szolgáltatóépületet lerakni, hanem elég csak ennél lényegesen kevesebbet felhúzni, és azokat istápolni a város méretének, illetve az egyéb igényeknek megfelelően. Ezért is kulcsfontosságú a kivetett adók folyamatos finomhangolása, a szolgáltatásra szánt összegek rendszeres felülvizsgálata, valamint az egyéb bevételi források – például az export – csúcsra járatása.
A műfajéról pedig a Cities: Skylines 2 maga gondoskodik: már jelen állapotában is finomhangoltabb, csiszoltabb, mint elődje volt, de közel egy évtizednyi tapasztalattal ez persze annyira nem meglepő. Habár funkcionalitásban és tartalomban több hiányosság is tapasztalható az előd DLC-vel felpumpált verziójához képest, és jelenleg súlyos teljesítménybeli gondokkal is küzd, egyértelmű, hogy hosszútávon a Cities: Skylines nem csak kidolgozottságban, de tartalomban is fel tudja venni a versenyt elődjével, és már nem lesz kérdéses, hogy ő a definitív városépítős játék - mert már most is az.
