Az eredeti PlayStationt idéző ál-retró. Ha valaki néhány éve azt állítja, hogy hamarosan ez lesz az indie horrorjátékok egyik legmeghatározóbb trendje, valószínűleg furcsa pillantásokat vetettem volna rá, a tények jelenlegi állása viszont erősen erre utal. Ez elsősorban olyan az itch.io-n hódító indie alkotásoknak köszönhető, mint Puppet Combo instant szívrohamszimulátorai, a Haunted PS1 demólemezek, game jamek és a DreadXP kiadó antológiái. Elképesztő mennyiségű kreatív elme kezdett azzal kísérletezni, hogy mit lehetne még kihozni abból, ha az első PlayStation játékainak esztétikáját veszik alapul, az eredmény pedig egyes esetekben egészen döbbenetes.
Gyakorlatilag, ami most az indie FPS-ek mezőnyének a '90-es évekre hajazó boomer shooter, az a túlélőhorroroknak a kamu PS1-es horrorjáték. A limitált látótér, a furcsának ható, torz, korai 3D-s modellek, a többnyire nehézkes vagy komplikált irányítás, a minimalista, lo-fi, mégis nyomasztó hanganyag olyan hangulatot teremtenek már alapból, melyre bámulatos hatékonysággal lehet építkezni. Persze az azért nem mindegy, hogy pontosan mit húznak fel rá.
Frekvenciavadászat
Itt van például a Chasing Static, egy szellemvadászos indie horror, melyet az első Silent Hill, illetve szürrealista horrorfilmek (pl. David Lynch munkássága) inspiráltak. Hősünk Chris, aki apja temetését követően autózna haza Wales eldugott szegletéből, ám egy útszéli kávézóban egyszerre néz farkasszemet a természetfelettivel és néhai (mint kiderül, nem túlságosan szerető vagy gondoskodó) édesapja munkásságával. Egy elszabadult anomália kellős közepén találjuk magunkat, körülöttünk védőöltözetes tudósok különböző módokon megcsonkított tetemei, furcsa zajok, foltokban fekete-zöldes ektoplazma, valamint a jelen, a múlt és a jövő véletlenszerű váltakozása. Menekülni azonban nem tudunk, amíg egy minket rádión keresztül segítő tudósnő utasításai alapján helyre nem állítjuk a környék három pontján elhelyezett jelblokkolókat, melyek képesek kiszűrni a túlvilági erők frekvenciáit.
Ehhez elsődleges eszközünk egy speciális radar, amivel érzékelhetjük a túlvilági erők forrását, vagy épp emlékfoszlányokat. Utóbbibakba belépve megismerhetjük a környék múltját és az anomália elszabadulásának körülményeit, vagy kulcsfontosságú tárgyakat találhatunk ahhoz, hogy aktiváljuk a blokkolókat. Az egyes helyszíneket lényegében számunkra tetszőleges sorrendben járhatjuk be minimális megszorításokkal, a teljes kaland pedig alig két óra alatt végigjátszható.
Csak enyhe libabőr
A rövid játékidő akár előnyére is válhatna egy kellően hatékony horrorjátéknak, a Chasing Static röpke stáblistájának legördülését követően azonban túlzások nélkül hiányérzetem támadt, mintha abban a tömör játékidőből is sokkal többet ki lehetett volna hozni. A legfőbb problémám talán a kimondottan horrorisztikus elemek hiánya. A Chasing Static hangulata és néha felbukkanó ijesztgetései nagyon hatásosak tudnak lenni (különösen a kis falucska fogadója egy remekül eltalált helyszín), és nem is bánom, ha egy horrorjáték elegánsabb megoldásokkal hozza rám a frászt az olcsó jump scare helyett. Az apró neszekre, furcsa zajokra épülő játékmenet viszont esetünkben egyáltalán nincs kellően kihasználva.
A Chasing Static így lényegében egy kalandjáték elemekkel megtűzdelt sétaszimulátor. Ugyan futottam össze kísértettel, ami követni kezdett, a közelébe érve pedig hasonlóan torzult a képernyő, mintha Slender Man készült volna megsimogatni a csápjaival, ha utol is ért, nem történt semmi, mintha csak kimaradt volna valami a játék kódjából. A játékmenet mindössze annyiból áll, hogy oda-vissza kajtatunk a kissé túlméretezett helyszíneken a kulcsfontosságú tárgyak után. Ha egy már meglátogatott területre lépünk be, a játék mondjuk legalább segítőkészen tudatja velünk, hogy ott még hagytunk-e hátra valami fontos tárgyat, a főbb helyszínek között pedig telefonvonalak révén gyorsutazhatunk is.
Hiába azonban a több befejezés és az első végigjátszás után megnyíló Restless Dreams mód, amiben annyi a különbség, hogy a kültéri, éjszakai helyszínek nappalira váltanak, ám szürke, sűrű ködbe borulnak, hogy kicsit még jobban emlékeztessenek Silent Hill-re. A Chasing Static két órája után úgy éreztem, hogy szép volt, jó volt, néhány helyszínt és karaktert kimondottan jól eltaláltak a készítők, de újabb végigjátszásra nem biztos, hogy beneveznék. Őszi estékre, halloweeni alapozáshoz tökéletes lehet, főleg, hogy az árcímkéje sem lett eltúlozva (jelenleg kicsivel több mint 10 euró), de nagyon könnyen többet ki lehetett volna hozni ebből a koncepcióból.
