Szóval az van, hogy már eleve a nosztalgia vezetett, amikor rácsaptam erre a stratégiai játékra: MicroProse! Kamaszkorom ezer wattos neonfényekkel világító legendája, Sid Meierrel a szivárványszín nyeregben! Civilization, X-COM, F-15 Strike Eagle, Railroad Tycoon. Aha, csak az éppen 30 éve volt. Ráadásul figyelmeztető jel lehetett volna, hogy az eredeti Carrier Command 1988-as, az meg még régebbi dátum. Márpedig a második rész, mely a teljesen halott állapotból 2019-ben életre csókolt MicroProse brand egyik első alkotása, kifejezetten a retró hullámra ült fel. A szó szoros (látványvilág) és átvitt értelmében is, hiszen a játékban egy robotizált repülőgép-hordozót kell irányítani. Azaz nem is azt: már azt is nehéz meghatározni, hogy mi az a szuperhajó, ami alattunk szeli a hullámokat: van rajta repülőfedélzet (innen indulnak a felderítő és csapásmérő drónok), de van valami dokk is, mint a Wasp- és America-osztályú amerikai hajókon, innen pedig a kommandósokat és cuccaikat szállító hajócskák startolhatnak. Ja és vannak széééép nagy ágyúink is, szóval izé. Nagy, te pedig egyedül vagy és kevés a lőszer. Erre majd később fogsz rájönni, de tényleg kevéske. Ellenben van egy csomó szék a hajóhídon, ahol maga az irányítósdi történik: eléggé fura látvány a tök üres terem, tele csúcstechnikával, és veled.
Kapitány a hídon!
És fura maga a grafika is: blast from the Past, hamár. Szóval minimalista, nevezzük így és tényleg a '90-es évek eleje köszön vissza. Ami nem baj, van, aki kifejezetten az ilyet kedveli, és hát, ha már visszarepített a MicroProse néhány évtizedet, én is mekkora királynak éreztem magam anno az M1 Tank Platoonnal, színesben! Szóval minimálra kell számítani – cserébe a szívás, na, az maximális. Ezt viszont kifejezetten szerettem: végre egy olyan játék, ami a hagyományos, azaz gondolkodós, tévedős, megszívós és újrakezdős eljárást domborítja ki. Pedig a sztori kőegyszerű: van egy ellenséges lázadó/tenorista/gonosztevő/bármimás entitás, amely lenyúlt egy ilyen csodahajót és mire mi a helyszínre, azaz bolygóra érkezünk, addig a szigeteket is elfoglalta. Na, azokból van egy rakatnyi, s ezek elfoglalása a célunk, hiszen klasszikus erőforráslefoglalós-területellenőrzős munkával lehet a főellent legyakni. Rossz hír: mindenhez sziget kell, a lőszerhez, az üzemanyaghoz, az utánpótlást a hajónkhoz cipelő bárkákhoz, mindenhez.
Ezeket a szigeteket természetesen védik. Nem véletlenül, hiszen az ezeken lévő felderítő rendszerek vagy gyárak jelentik azt a hátteret, ami kell a harcászkodáshoz. Na, éppen ezért kell ezeket szépen elfoglalni, ami nem egyszerű. Ideális esetben, először a várható ellenállást szépen felderíted, mondjuk, egy Albatossszal a levegőből, majd elsőként a hadihajókat, aztán a repülőgépeket, a légvédelmet és végül az ágyúkat és a szárazföldi egységeket lövöd miszlikbe, azzal, amivel éppen rendelkezel. Mondjuk, mondani és felsorolni könnyű, de egyszerre kézben tartani a légi, a tengeri és esetleg éppen egy partraszállós szárazföldi műveletet, nos, marhára nem az. Én is meglehetősen szenvedek vele, pedig a fórumok szerint online, másokkal együtt játszva az igazi. Nos, én attól még marha messze vagyok, de talán lesz elég kitartásom és időm (ez utóbbi lesz az elképzelésem gyenge pontja) ahhoz, hogy úgy felszívjam magam tapasztalatilag, hogy beszálljak egy partiba. Annyira azért mégsem vagyok öreg, meg tudom csinálni…
