A Carmageddon: Reincarnation, avagy a Stainless Games (az eredeti fejlesztők csapata) visszatérése a gyökerekhez nem indult éppen zökkenőmentesen. A Kickstarter-kampány után éveket kellett várni, a PC-s változat több fázison is átesett, aztán az egyik pillanatról a másikra bekövetkezett tényleges megjelenés 2015-ben nem lett túl fényes. A vásárlók a grafika mellett az irányításra is panaszkodtak, utóbbi billentyűzettel elég sok problémát vonzott be, míg kontrollerrel már el lehetett evickélni a sokféle pályán elhelyezett arénákban és utakon. Ezen okból kifolyólag értelemszerű, hogy a magára egy évet várató, megváltozott alcímű feldolgozástól többet is vártunk, noha árazása szerint a Max Damage erősen a középkategóriában foglalt helyet, elvégre 11 990 forintért HD-verziók, komplett kiadások, gyengébb AAA-s címek mellett akár jobban sikerült, kisebb csapatok fejlesztéseit is bezsákolhatjuk a Store kínálatából.
Gázt neki
Ha valaki soha nem játszott Carmageddonnal, az se ijedjen meg, hiszen a program egy betanító szakasszal indít, ráadásul a mechanika sincsen túlbonyolítva. A városi, sivatagos, tengerparti vagy éppen jeges helyszíneken a minél több pontért és ezzel együtt a rengeteg elüthető járókelőért megy a harc, na meg persze a versenyen elért első helyezésért. Közben extrákat vehetünk fel (upgrade pontok, különféle fegyverek, instant javítások), megszívathatjuk ellenlábasainkat, sőt egy-egy jól irányzott lökéssel a szembeforgalomba vagy a semmi közepére irányíthatjuk opponenseinket.
A kampányban összesen 16 fejezetre elosztva kapunk több mint 60 missziót, amik változatosan kerülnek terítékre. Egyszer annyi a cél, hogy gyorsabban fussuk le az adott számú kört, máskor a véletlenszerűen megjelenő checkpointokat kell elérni, de előfordul, hogy a hasonlóképpen célkeresztbe állított járókelők és a vadállomány megritkítása a fő feladatunk. Mivel pedig a térképek időnként szintekre tagoltak, az is előfordul, hogy az ezekhez való trükkösebb eljutást is meg kell fejtenünk, avagy ki kell ismernünk a pályák kialakítását: melyik rámpa hova vezet, merre vannak az átjárok és emeleti felvezetők.
A harchoz azon kívül, hogy gépünk is jó fegyver lehet egy-egy becsapódással, durvább karambollal, mindenféle extra lehetőség társul, amiket útközben vehetünk fel. Nagyokat ugorhatunk, begyorsíthatunk, olajat ereszthetünk, kilőhetünk tömegpusztításra alkalmas lövedékeket, de olyan képességekre is szert tehetünk, minthogy fagyasztás, a járókelők megtáncoltatása (és ilyenkor mindenki perdül, dizsizik, még a tehenek és medvék is ropják, ami valljuk be, vicces látvány). Nem beszélve olyan speciális skillekről, mint az, amikor egy gombnyomással leszakíthatjuk az előttünk sétálgatók lábát, fejét, netán egyszerűen cafatokra téphetjük őket.
Nem utolsó sorban a garázsba belépve több ágon is fejleszthetjük a verdákat az upgrade pontokkal, aminek hála erősebb motort, páncélzatot és alapfegyverzetet kapnak a kasztnik, sőt új járgányokat is megnyithatunk. A különböző futamok elején egyből jelzi a rendszer, melyik ellenlábasunkat érdemes likvidálni azért, hogy elcsórhassuk járműparkunk legújabb darabját, szóval erre is érdemes alaposan odafigyelni.
Húscafatos armageddon
A Stainless Games egy az egyben átültette a Reincarnations tartalmát a PS4 és XOne konzolokra, ráadásul a kontrolleres irányításnak hála, ha nem is tökéletes vezetési élményt kapunk, jobban működik a rendszer, mint a billentyűzetes és egeres verziónál. Emellett javult a fizika is, jobban roncsolódnak a pacikat kordában tartó fémtestek. Persze néha így is vannak gondok, az egy év (meg a korábbi változatok) alatt eszközölt javítások nem bizonyultak elegendőnek a tényleges fejlesztéshez. Kicsit olyan érzésünk lehet, ahogy elmerülünk a Max Damage-ben (de ugyanezt éreztük tavaly is), mintha megállt volna az idő. Az egész reinkarnáció a gyermekkori, fiatalkori emlékekre épít, azokon túl szinte nem is próbál lépni. Az aszfalton is olyan sokszor a verdák mozgása, mintha jégen csúszkálnánk, ez pedig a trükkösebb pályákon okozhat elég sok problémát, miközben a gépi ellenfelek szinte direkt minket szívatnak a cél teljesítése közben. Másrészről viszont a Carmageddon-nosztalgia így is él, a mászkáló emberek elütése hozza a megszokott élményt (vannak újak is, a felhozatal ráadásul nem ismeri a politikai korrektség fogalmát), a hallelújázás közben elragadott tehenek keservesen bőgnek, a táncra perdült áldozatok nagy bőszen ropják az orrunk előtt, ami ad egy vicces ízt az összképnek.
Emellett ott a multiplayer is, ami mondjuk az indulás után a PC-s verzióhoz hasonlatosan nem problémamentes, ráadásul itt a járókelők is hiányoznak, csak a versenyzés, checkpointozás és a másik lezúzása tartozik a főbb missziókhoz, és ez hosszú távon nem annyira izgalmas. A visszajátszás funkciója a különböző kameramódokkal üdvözölendő, a free mód is szórakoztató, a látvány viszont erősen megragadt az előző generáció elején, még ha néha (sivatagban, hatalmas repülő csészealjjal a háttérben; netán a tengerparton) egészen jól is mutat. Tulajdonképpen elmondható, hogy a Carmageddon: Max Damage a nosztalgiázóknak okozhat néhány kellemes órát, de bőven nem tökéletes. A hosszú, tartalmas kampány a szépen adagolt újdonságok mellett is unalmassá tud válni, a teljes mechanika és a látvány egyaránt messze van a manapság elárt szinttől, viszont az árazásnak hála senkinek sem lesznek hatalmas elvárásai, ha beruház a játékra. A rajongók emiatt tehetnek vele egy próbát, egyébként meg érdemes várni egy nagyobb (legalább féláras) akcióra, mert nagyjából annyit ér igazából a produkció, ami sok szempontból olyan, mintha a fejlesztők a lelkesedés ellenére átaludták volna az elmúlt tíz évet.
A játék PS4-es verzióját a fejlesztők jóvoltából kaptuk meg, köszönjük! A tervek szerint ez a verzió később PC-re is megjelenik, ráadásul a Reincarnation vásárlói ingyen meg fogják kapni.
