Hogy az első két Call of Duty a 2000-es évek első felében kellett a világháborús zsánernek és a multiplayer fejlődésének, az egyértelmű, ahogy az is, hogy a 2007-es Modern Warfare-rel az Infinity Ward meglépte azt a szükséges lépést, amivel a sorozat nemcsak fejlődött, de tovább is lépett egy olyan kilátástalan zsákutcából, ami nem vezet sehova. Ezeket az érdemeit senki sem vitatja sem a sorozatnál, sem a fejlesztőknél. Azt azonban, hogy mi történt az azóta eltelt másfél évtizedben, hogy hova jutott a Call of Duty, azt lehet, sőt kell is vitatni, és ehhez a legújabb Modern Warfare 3 a legjobb apropó, bár én már a tavalyi második részre sem adtam volna 60 százaléknál többet.
Modern Warzone 3
A Modern Warfare 3 kampánya a Modern Warfare 2 eseményei után játszódik, legfontosabb történeti szála pedig az, hogy 2023 novemberében egy orosz katonai magáncég, a Konni Group támadást indít a kasztoviai Verdanszkban található Zordaya börtönkomplexum ellen. Ott megtalálják és kiszabadítják parancsnokukat, Vlagyimir Makarovot, majd órákkal később a Konni megtámad egy urziksztáni kikötőt, ahol Farah Karim, Alex Keller és az Urzikstan Felszabadító Erők néhány amerikai gyártmányú rakéta biztosítását tervezték. John Price, miután tudomást szerzett Makarov szökéséről, egy elhagyott atomerőműhöz megy, hogy megakadályozza Makarovot abban, hogy hátrahagyott nukleáris anyagot szerezzen, a helyszínen azonban kiderül, hogy az üzem valójában vegyi anyagok maradványait biztosítja, amikkel Makarov halálos vegyi fegyvert készít.
Ez a kiindulási pont, amit követően a folyamatok aztán beindulnak, és a Modern Warfare 3 már le is leplezi az egyik legfontosabb és legnagyobb újítását, ami az Open Combat Missions névre hallgat, és aminél lényegében megoldódik a régóta támadott CoD-elem, avagy a csőpályás missziók korlátozottsága. Egészen pontosan bedobnak minket egy adott pontra, ahol aztán megkapjuk a küldetés lényegét, hogy mit kell elérnünk, viszont számos irányból és formában nekiállhatunk a teljesítésnek, és közben különböző eszközöket, utánpótlást is szerezhetünk, sőt akár még járgányra is pattanhatunk. Papíron ez jól hangzik, sőt elsőre érdekes páncélt, vagy olyan fegyvereket, légi csapásokat szerezni, amiket a többjátékos módokban szokhattunk meg, idővel azonban rájövünk, hogy egyfelől teljesen lelketlen és üres az egész, másfelől olyan, mintha a Warzone-ból vágtak volna ki egy bevetést, hogy azt aztán egyszemélyes módban, kifejezetten a mesterséges intelligencia ellen játsszuk le.
Mondanám, hogy kit érdekel a kampány, mikor ott a multi, amibe már eleve rengeteg órát öltem az elmúlt évtizedben, és amit kifejezetten szeretek, ha jól össze van rakva – pláne, hogy a Modern Warfare 3 multija is jól össze van rakva. Csakhogy itt is akad egy bibi: azért érződik jól összerakottnak, mert nem új pályákat kapunk, hanem az eredeti Modern Warfare 2 felhozatalát, felújítva, amit meg ugye a 2020-as Remasterednél sikerült lespórolni. És akkor most, a teljes játék részeként megkapjuk, teljes áron, ami igen jó üzleti érzékre vall, legalábbis az Activision részéről. De hogy mondjak jobbat: igazából a Zombies is egy Warzone lett (miközben a terület maga ugyanaz az Urzikstan, ami a Warzone-ba is bekerül), avagy a három fejezetre osztott játékban itt is kapunk egy nyílt világot, ahova ledobják a csapatot, miközben a zombik mindenfelé ott mászkálnak. A feladatot pedig a csapat választja meg, mivel a meglehetősen nagy térképen számos szerződés található, ezeket elfogadva állhatunk neki a feladat teljesítésének, ami lehet egy erősebb mutáns legyőzése, egy járgány biztosítása, vagy éppen különböző tojások/spórák elpusztítása. Közben ugyanúgy vásárolhatunk a falakról fegyvert, szerezhetünk extra eszközöket, illetve a lelőtt zombik után maradhatnak megszokott hatások (atombomba, ami elpusztítja az élőhalottakat, vagy éppen insta kill az azonnali halálért, dupla szorzó és a többi). Ha pedig a feladatokat teljesítettük, ki is kell menekíteni a csapatot. Ilyenkor behívunk egy helikoptert, az leszáll, nekünk meg életben kell maradni a felszállásig.
Meddig mehet ez így tovább?
Jó, a kampánynak van egy-két jobb pillanata, bár semmi extra, de a multiplayer minden téren jól működik. A régi pályák ma is ugyanúgy megállják a helyüket, sőt átlagban csak úgy árad belőlük a klasszikus Call of Duty-multi hangulata. Nem hiába, itt az IW még csak elindult a lejtőn, de a csapat kicsivel korábban éppen a csúcson állt, így ezt még alig lehetett érezni. A Terminal vagy az Underpass ugyanolyan jó móka, mint 14 évvel ezelőtt, gyors run & gun érzéssel. Persze, itt is simán van, hogy egy-egy csipás befekszik a pálya végébe, és onnan lövöldözget, de azért a többség még mindig lerohanja az ellenséget, egy-egy területen állóháborúba kerülve, ami szerintem a legjobb az egészben. Mindemellett azért a Zombies is szórakoztató a maga módján, mert a zombiapokalipszisnek jól áll, hogy egy nagyobb területen mindenfelé az élőhalottak grasszálnak, csak hát ugye ha Warzone-ozni akarnék, azt indítanám el, így egy kicsit zavar néha, hogy itt is ugyanazok az elemek köszönnek vissza. Ebből is leginkább az látszódik, hogy a Sledgehammer Games (és a Treyarch, valamint a besegítő összes többi csapat) nem sokat dolgozott a projekten, ami végül teljes áron került piacra.
Persze, ez nemcsak a fejlesztők hibája, de az övék is. A legnagyobb felelősség a kiadóé, hiszen már felmerültek olyan pletykák, hogy a Modern Warfare 3 a szokásos fejlesztési idő fele alatt készült el, bár ezt most pont a Sledgehammer cáfolta meg, ha hihetünk a legújabb nyilatkozatoknak. De ha ezt nem számítjuk, lényegében akkor is így van: az Activision fejesei (Bobby, te vagy az?) döntöttek úgy, hogy három éve a multi kimarad a Modern Warfare 2 Remasterednél, ahogy azt is ők döntötték el/engedélyezték, hogy most pontosan ezek a kihagyott pályák jelentik a multiplayert, miközben a kampány és a Zombies gerincét a szintén többjátékos Warzone jelenti, egy- vagy néhány játékos élményre butítva. Közel 30 000 és 40 000 forintért! Mondhatnánk, hogy “jó, de legalább a multi jó, van Warzone, és egyébként a Zombies sem olyan rossz”, de ne mondjunk már hülyeségeket és ne védelmezzük azokat, akik a rablást legalizálják. Ha szimplán az élményt nézem, 50-60 százalék körül adhatnék a játékra, de akkor figyelmen kívül hagynám, hogy az Activision most a résztvevő stúdiókkal olyan mélyre süllyedt, mint eddig talán egyik vállalat sem.
Az új Modern Warfare-trilógiára eleve semmi szükség nem volt, semmi sem indokolta a megszületését, miközben jó pénzért a Remastered-változatokat is meg lehetett vásárolni. Eddig is egy ötlettelen, a pavlovi reflexekre ható üzleti lépés volt ez az egész. De a trilógia lezárása tényleg szó szerint olyan pofátlanság, amit egyszerűen már nem lehet és nem szabad szó nélkül hagyni. A videójáték-ipar legaljára sikerült eljutni ezzel az epizóddal, és bármennyire is ölelget a nosztalgia, bármennyire puszilgatja a lelkem a Terminal map, beintek egy nagyot, és azt mondom, hogy 35 százaléknál nem ér többet az, amit most itt a csapatok letettek az asztalra, a kiadó pedig nem érdemel egy forintot sem a játékosok pénztárcájából. De a legjobb tényleg a százalékok elhagyása lenne, mert a felháborodásom nem számszerűsíthető, és akkor szimplán csak leírhatnám azt, amivel most is zárom a soraim: egyszerűen nem ajánlom a Call of Duty: Modern Warfare 3-at, mert ez a gamerek arcon köpése és kirablása, semmi más.
