Hosszú sorok kígyóznak a Modern Warfare 3 megjelenése alkalmából tartott éjféli akción. Tizenéves fiatalok, harmincas szülők és egyetemisták együtt várják, hogy felemelkedjen a távolból már kivehetetlen üzlet fémkapuja, hogy végre boldog tulajdonosai lehessenek a Call of Duty széria isten tudja hányadik részének. Mire ez a felhajtás, ráadásul minden évben? Tényleg ilyen jó ez a Modern Warfare 3 nevű izé, vagy akkor is eladtak volna 10 millió példányt, ha egy téglát tesznek a dobozba, s ráírják, hogy CoD? Valószínűleg igen, de szerencsére nekünk sem építőanyagot kellett kicsomagolnunk hazaérve, hanem egy igazán jól sikerült folytatást, amibe csak itt-ott tudtunk belekötni. 

A COD-sorozat sikere a 4. részt követően kapott hihetetlen löketet, talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2007-ben megjelent Modern Warfare a mai akciójátékok alapjait fektette le. Egyszemélyes játékmódja hihetetlen hangulatos volt, mindemellett remek sztorival büszkélkedhetett, multijában pedig olyan forradalmi újdonságok láncolták le a játékosokat, mint a perkek, vagy a folyamatos sikerélményt biztosító pontrendszer. A készítők pedig  jól látták, mitől olyan népszerű a játék. 2007 után rendre érkeztek az újabbnál újabb részek, hol a második világháborúba, hol a ’70-es évek hidegháborús környezetébe ültetve a cselekményt. De a modern hadviseléssel sosem lehetett felvenni a versenyt, s a harmadik Modern Warfare alcímmel ellátott rész eladásai be is bizonyították ezt.

Utoljára hív a kötelesség

Talán sokan eretnekségnek tartják, amit most leírok, de számomra igenis fontos, hogy akár még egy olyan alapvetően többszereplős játéknak is, mint a CoD, milyen a sztori módja. Tudom-tudom, senki nem azért állt hajnalig sorban a megjelenés éjszakáján, hogy aztán hazamenjen, és egy jót sztorizgasson a kampányban, de nálam más a helyzet. Szerencsére a Call of Duty játékok esetében még sosem kellett csalatkoznom ezen a téren, még a feketebárányként emlegetett Black Ops kampánya is kifejezetten tetszett. Ennek elég egyszerű okai vannak, kezdjük rögtön az legkézenfekvőbbel. Köztudott, hogy az egyszemélyes mód önmagában egy hatalmas adrenalinlöket. Az elsőtől egészen az utolsó percig megállíthatatlanul peregnek az események, azt sem tudjuk, hogy hova kapjuk a fejünket, annyi a látnivaló. Így van ez a MW3 esetében is, aminek egyszemélyes módját elég csak elindítanunk, és máris kihagyhatjuk a reggeli kávét egy egész héten át. A fejünk felett robbannak darabokra a Wall Street hatalmas felhőkarcolói, befordul a sarkon egy orosz páncélos, majd egy harci helikopter vesz tűz alá minket, s ezt követően azonnal rájövünk, hogy a játékért kiadott minden fillérünk egy jól átgondolt befektetés volt. Az első óra után már az állunk a földön szedi a porcicákat, a szemünk egy pillanatra sem csukódik le, az agyunk pedig szinte képtelen feldolgozni azt az intenzív élménybombát, amit a játék a fejünkhöz vág a monitoron keresztül. 

Még fel sem ocsúdunk az első képsorok után, már jön a következő jelenet, amiben egy orosz tengeralattjárót kell elfoglalnunk, majd a fegyverrendszer átállítása után motorcsónakkal kell menekülni, miközben minden felrobban körülöttünk. A hangulat ezúttal is döbbenetes, és ez még csak a bevezetése a történetnek, amit csak eztán követnek az igazán ütős részek. Harci robotot irányítunk, hogy megmentsük Soapot, az első rész főhősét, fedező támogatást nyújtunk egy AC-130-as fedélzetéről a Párizs utcáin menekülő tengerészgyalogos társainknak, partraszállunk Németországban, mesterlövészkedünk Prága közepén, és metrót üldözünk London alatt. A ritmus egy perce sem lassul, hihetetlen, de tény, hogy ennyi Call of Duty rész után is tud újat mutatni a sorozat. A történet főbb eseményei két szálon futnak, melyek egyikében ezúttal is Captain Price és kis létszámú csapata (Soap és Nikolai) áll a középpontban. Price és Soap még mindig fáradhatatlanul keresik Makarovot, akinek köszönhetően tulajdonképpen kirobbant a harmadik világháború. A másik vonalon egy kőkemény kommandós, egy deltás bőrében tetszeleghetünk, valamint talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a történet harmadánál csatlakozik egy új szereplő is, Yuri, aki egy új szemszögből mutatja be a trilógia egyes jeleneteit – múltat és jelent egyaránt. Lesz dráma, izgalom, és még több dráma. Egy fordulatos, szinte egy pillanatra sem lankadó kampányt kapunk, aminek 5-6 órás végigjátszását még az olyan bosszantó események se tudják tönkretenni, mint a folyamatosan újratermelődő ellenségek, vagy a nehezebb fokozaton ölünkbe hulló gránáteső.

Na igen, habár a negatív elemeket sem mellőzi az egyszemélyes mód, ezek mégsem olyan zavaróak, hogy huzamosabb ideig a kedvünket vegyék. A csőszerű játékmenet most sem zavaró, a scriptelt és különféle átvezető jelenetek pedig nem szakítják darabokra a hangulatot, hiszen mindig csak annyi időre kerül ki a kezünkből az irányítás, amennyit még könnyűszerrel elvisel a játékos. A látványos, de persze életszerűtlen jelenetek egyáltalán nem bántják a szemünket, a fejünk felett 30 méterre elhúzó vadászgépek, és az alattunk széteső utasszállító repülőgép láttán nem kötözködünk, szenvedélyesen habzsoljuk az egészet. Még az sem zavaró, hogy ugyanazokból a jelenetekből építik fel a történetet, mint amiket évek óta látunk részről részre. Mindent összevetve egy igazán jól sikerült, élvezetes kampányt kaptunk, amire ez alkalommal is méltán lehet büszke a Sledgehammer/Infinity Ward páros.  

Egy tartós párkapcsolat titkai

A kampány mellett a Modern Warfare 2. részében debütált Spec Ops mód is helyet kapott a játékban, méghozzá kibővített formában. A Spec Ops két főbb részre osztható, amelyben az első az úgynevezett Mission mód, amiben kétfős kooperatív küldetések várják a játékost. Ebben a játékmódban 16 pályát kapunk, amelyekben jól ismert módszereket követve kell vállvetve küzdenünk egy bizonyos cél elérése érdekében. Minél jobban teljesítünk, azaz minél kevesebb találat ér minket, és minél gyorsabban oldjuk meg az adott feladatot, úgy gyűjthetjük be a küldetések mellett megjelenő csillagokat, melyekből missziónként három darab várja a türelmes és meghátrálást hírből sem ismerő játékosokat. A hibátlan kivitelezés alapfeltétele elsősorban a kiváló pályaismeret és a társunkkal való kommunikáció, ha e kettő megvan, akár hosszú órákra leköthetjük magunkat ebben az aprócska almenüben. A másik Spec Ops játékmód Survival névre hallgat, ami lényegében nem más, mint a jól ismert zombi- és horda módok keveréke, amiben a két játékos célja a folyamatos hullámokban érkező ellenfelek megállítása. Természetesen ezek az ellenfelek egyre nagyobb és erősebb hullámokban érkeznek, jobb fegyverekkel, kutyákkal, harci helikopterekkel az oldalukon, na és persze ott vannak a tetőtől talpig páncélba bújtatott katonák is, akiknek köszönhetően csak ideig-óráig tudunk talpon maradni. Dicséretes, hogy a Spec Ops mód egy saját fejlődési rendszerrel lett ellátva, aminek köszönhetően egyre komolyabb fegyverekhez és perkekhez juthatunk, amelyek teljesen elkülönülnek a multiplayer résztől. Külön tapasztalati pontot kapunk az itt elért eredményeinkért, szinteket lépünk, extrákat nyitunk meg, azaz egy kisebb karácsonyi ajándékáradat vár majd minket, ezeknek a kicsomagolása pedig ugyanolyan nagy élmény, mint a többszereplős mód extráinak a gyűjtögetése. Na és persze nem csak tapasztalati pontot, hanem pénzt is bezsebelhetünk minden egyes leölt ellenfél után, amit aztán új fegyverekre, robbanószerekre, delta kommandósokra, rögzített gépágyukra, s még számtalan dologra költhetünk az adott mérkőzésen belül.

Beszállok az internetbe

Az viszont biztos, hogy a Modern Warfare 2 húszmilliós eladásait nem a remek egyszemélyes módnak vagy a Spec Opsnak köszönhette, hanem a multijának, amire a legújabb rész esetében is kiemelt figyelmet fordítottak a készítők. Alapvetően még mindig ugyanazt a villámgyors, hihetetlenül élvezetes játékélményt kapjuk, mint az előző részek esetében. A jutalmazási rendszer pillanatok alatt a székbe ragasztja a játékost, még most is hihetetlen mennyiségű kihívás és kibontható extra akad a játékban, és a függőség titka az, hogy ezek a bónuszok még akkor is hullanak a nyakunkba, ha nem igazán erőltetjük meg magunkat. Még mindig rengeteg tapasztalati pontot kapunk a legáltalánosabb mozdulatokért is, mint például, ha guggolva vagy hason fekve lelövünk X-számú ellenfelet, vagy ha egyszerűen csak túlélünk egy villanógránátot. A sikerélményt folyamatosan biztosító Call of Duty sorozat egy percig sem érezteti velünk, hogy bénák vagyunk, inkább idegeskedünk a társainkon, mint saját magunkon. Persze a multi nem csak játék és mese, akadnak nehezen elérhető kihívások is, amelyek teljesítéséért most is különleges emblémák és kitűzők járnak, és nem szabad elfeledkeznünk a fegyverek egyenkénti fejlesztgetéséről sem, minden egyes gyilkolással egyre több kiegészítést és irányzékot tehetünk majd fel a mordályainkra a fejlődésünk során. Jó hír, hogy kikerült a játékból a Black Opsban bemutatott pénzrendszer, illetve már nem lehetséges rohanásból azonnal fekvő pozícióba vágódni - hihetetlenül idegesítő volt az egész. Gyakorlatilag visszatért a Modern Warfare 2 multija, amit a legtöbb játékos – köztük mi is - megkönnyebbülve konstatált. 

Emellett a játék többszereplős módja számos kisebb változáson is átesett. Először is megjelentek az úgynevezett kasztok, amelyekből hármat különböztet meg a játék. Ezeket a kasztokat minden egyéni fegyverlistánk esetében a saját szánk íze szerint alakíthatóak. Ugyanitt beállíthatjuk, hogy milyen elsődleges és másodlagos fegyvereket vigyünk magunkkal, hogy milyen perkekkel induljunk, illetve választhatunk, hogy tapadós gránát vagy dobókés legyen az arzenálunkban. A kasztok megjelenése alapvetően annyit változtat a játékon, hogy a játékosok mostantól külön csoportokba sorolva kapják a kill-streak jutalmaikat, azokat a mérkőzések során bevethető képességeket, amiket egy-egy megszakítás nélküli gyilkolászással gyűjthetünk be és aktiválhatunk (bombázók, AC-130-as, irányított rakéta, stb.).

A kasztok közül az első az Assault-csomag. Ide kerülnek azok a kill-streakek, amelyeket eddig is mindenki előszeretettel használt: rakéták, rögzített gépágyúk, harci helikopterek, csupa támadó eszköz. A második kaszt Support névre hallgat, itt már többnyire olyan támogató eszközöket kapunk, mint például a felderítőgép, vagy a golyóálló mellény ledobása a többi játékos számára. Ezen kaszt különlegessége, hogy itt nem számít, ha két trófea begyűjtése közt meghalunk, kill-streak listánk nem szakad meg. Ennek köszönhetően végre azok is részesülhetnek a kill-streak rendszer örömeiben, akik nem vérprofi játékosok. A harmadik osztály neve Specialist, és ezt valószínűleg már csak a legprofibb játékosok fogják választani, ugyanis ezt a kasztot csak a 20. szintet elérve nyithatjuk meg. Itt már nem bevethető képességeket, hanem perkeket aktiválhatnak maguknak a játékosok, és a szerencsés/ügyes egyének akár 10-15 perket is magukra akaszthatnak egy-egy mérkőzés folyamán – ennek az előnyeit pedig aligha kell ecsetelni bárkinek. 

A kasztok mellett kaptunk egy új játékmódot is, ami Kill Confirmed néven fut. Ebben a játékmódban a játékosok elhalálozás esetén dögcédulákat dobnak a földre, melyeknek begyűjtéséért külön harc folyik a mérkőzésen belül. Láttunk már ilyet más játékokban is (elég csak az Unrealra gondolni), de végeredményben egy jól működő, érdekes rendszert üdvözölhetünk általa, ami tovább színesíti az amúgy is változatos játékmenetet. 

Mindent összevetve a többszereplős játékmód kapcsán elmondhatjuk, hogy a fent említett változások kifejezetten jót tettek a játékélménynek, hiszen ezeknek köszönhetően talán fikarcnyival kevesebb lett a Call of Dutyra mindig is jellemző énközpontúság. Kicsit előtérbe került a csapatjáték, egy csipetnyit kevesebbszer idegeskednek a játékosok, ha valaki „ellopja” előlük a drága kill-streaket jelentő trófeát, és még az is előfordul, hogy valaki értelmes dolgot mond a mikrofonba. Persze csodákra még nem kell számítani, de végre megmozdulni látszik itt is valami.

Szigorúbban nézve

A fent leírt sorok közt igyekeztünk kerülni a Modern Warfare 3 hibáit és hiányosságait, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne mit felrónunk a készítőknek. Az első és legszembeötlőbb hibája a játéknak az, hogy a játékot hajtó grafikus motor felett egyszerűen elszállt az idő. Félre ne értsetek minket, a játék még most is jól néz ki, néhol egészen elképesztő látvány tárul a szemünk elé, de helyenként már fel-feltűnnek az évek csúnya barázdái, amiket most egy éles vésővel tovább mélyített a Battlefield 3 és annak Frostbite 2-es motorja. Mivel legtöbbször tökéletesen megkoreografált jelenetek hátán úszunk a történetben, gyakran észre se vesszük, hogy milyen durván becsapnak minket. Kis odafigyeléssel viszont már feltűnik, hogy ugyanazok az animációs mozdulatsorok mozgatják az ellenfeleket és társainkat, mint amiket már 2007-ben is láthattunk. Ugyanazok a robbanások, ugyanaz a hang, ugyanaz az érzés, mintha nem is telt volna el 4 év az első Modern Warfare óta. Talán durva kijelentés, de néha úgy éreztük, hogy ez csupán egy újabb kiegészítő lemez, amit egy nagyobb patch formájában is megkaphattunk volna. 

A másik dolog, ami miatt kötözködni támad kedve az embernek, az a 12 fős multi, ami a Battlefield 3 64-fős csatáihoz képest szinte megmosolyogtatónak tűnik. A CoD persze egy teljesen másfajta többszereplős játékot nyújt, mint konkurense, ezért aztán nem tisztességes összehasonlítani vele, de az bizonyos, hogy idén már jóval kevesebb érvet tudunk felsorakoztatni a CoD mellett, mint a két évvel ezelőtti rész esetében, s ebben nagy szerepe volt ennek a „hiányosságnak” is. Sokszor úgy éreztük, hogy komoly keretek közé vagyunk szorítva, mindig ugyanaz a két, 14 éves ultraprofi lő minket pofán 10 percen át, akik már a 16. másodpercet követően is 25 fraggel jártak előttünk. Sokat szenvedtünk a szerverkeresővel is, ami nagyon lassan tudott csak bejuttatni minket egy-egy meccsre, a ki-be lépkedő játékosok miatt pedig idegesítően akadozott az amúgy gyors játékmenet.  

Találkozunk jövőre

Mindezek ellenére a játék működik, mindhárom pillére stabil alapokon áll. Az egyszemélyes mód még mindig a legszórakoztatóbb kampány, amit akciójátékban kaphatunk, a Spec ops mód pedig kétséget kizáróan az egyik legjobb kooperatív küldetésrendszer, amit valaha láttunk. Na és persze ott a multi, ahol a folyamatosan érkező jutalmak most is pillanatok alatt maguk alá temetik a játékosokat, ami alól nagyon nehezen tudunk majd kiszabadulni. Az új játékmódok jók, a kasztok megjelenése kifejezetten üdítően hat a játékélményre, az akció pedig még mindig képes a monitor elé szegezni még a legelvetemültebb Battlefield-veteránokat is. Most már csak egy kicsit több kéne mindenből, s akkor jövőre sem lesz baj az értékeléssel.