Patton Oswaltnak, a színészkedéssel is próbálkozó amerikai standuposnak van egy egészen zseniális jelenete egy horrorfilmről, amit úgy hívnak: Deathbed, The Bed That Eats People. Azaz az emberevő ágy, és nem, nem Oswalt tolta túl az anyagot, tényleg van egy ilyen 1977-es horror, ami tényleg arról szól, hogy egy ágyat megszáll egy démon, hogy aztán elkezdje felzabálni a rámászó embereket, nőket, férfiakat egyaránt. És igazából nem is ennek a filmnek a létezése az, amin Oswalt is élcelődik, hanem hogy mi a rosszabb. Az, hogy az írója örömmel fejezte be a forgatókönyvet, vagy volt olyan pont, amikor kétségei támadtak a témát illetően, de túljutott rajtuk? Valami ilyesmi járt a fejemben a Cabela's African Adventure kapcsán, aminek a leírás szerint „vadonatúj, izgalmas története” van, de ezt addig a pontig lehet komolyan venni, mikor egy amerikai fickó megpróbál brit akcentussal beszélni a fekete kontinensen, előadva a titokzatos, pénzzel kitömött arisztokratát, aki „meg akarja védeni a helyieket”, és ennek érdekében neked, a vadásznak le kellene ölnöd pár grandiózus állatot, hogy béke honoljon a szavannán. Amit persze annyira lehet komolyan venni (és annyira igaz), mint amennyire vadászós játéknak minősíthető az African Adventures. Tipp: semennyire.
CSAK A JÓ MELEG AFRIKA
A Cabela's játékokról ugyanis fontos tudni, hogy két nagy családba oszthatók: a hagyományos, szimulátornak nevezhető vérbeli vadászós címekre, és a céllövöldékre. Meglepetés: az African Adventures az utóbbi kategóriát erősíti, illetve erősítette, hiszen eredetileg egy generációval korábbi konzolokra jelent meg, méghozzá két évvel ezelőtt, és valami megmagyarázhatatlan okból (nyilván az új epizód hiánya miatt) döntött úgy az Activision, hogy kihozza a mostani gépekre is.
Nem kellett volna, két fő okból. Egyrészt mert az African Adventures már a kiadásakor is csapnivaló volt, másrészt a polcon töltött évek alatt a világon senki sem nézett rá vagy nyúlt hozzá, úgyhogy pont úgy működik, pont úgy néz ki, mint eredetileg, azóta viszont „történt egy s más”. Például felfedezték az emberek, hogy létezik a PlayStation 2 korszaknál szebb grafika is, és valahogy más érzés a realizmus hiányával nem törődni akkor, mikor egy űrlénybe vagy valami hasonló kreatúrába kell egy egész tárat belelőni, mintha ugyanezt mondjuk egy bivallyal vagy egy hiénával csinálná az ember.
Tudniillik itt mindenki eszi az ólmot, de olyan mennyiségben, aminek maximum csak a lőszergyártók örülnek. Itt még egy zebrába is annyit kell lőni, mint amennyi munícióval megindultak Berlin felé a szövetségesek, és ezek még csak a „sima” állatok, a történet bizonyos pontjain ugyanis jönnek a bossharcok, az állatmonstrumok, akiket jól le kell gyilkolni az afrikai béke kivívása érdekében.
FÜLLEDT EROTIKA
Lőttél már kafferbivalyba 80-90 golyót, hogy aztán az állat pont olyan ráérősen cammogjon tovább, mintha csak inni menne a folyóhoz? Na, itt fogsz. Talán ezek az összecsapások jelentik az African Adventures mélypontját, mert egyszerűen szánalmasan néznek ki, és teljesen komolytalanná teszik az egészet. Pedig ez a Cabela's-játék betölthetné az űrt, amit az Afrikában zajló videojátékok terén lehet tapasztalni, de ilyen játékmenettel igazából tök mindegy, hogy a szavannán, a hátsókertben, vagy mondjuk a Marson kell állatokra „vadászni”" Mert oké, hogy ez nem szimulátor, de lövöldének is annyira gyenge, hogy már a Gears of War-éra előtt is csak a leértékelt, sérült áruk polcára merte volna bárki is kirakni, és nem egy másfél éves konzol kínálatába, közel teljes áron. Úgyhogy az Activisionnel ellentétben inkább felejtsük el, hogy ez egyáltalán megtörtént: se szavannák, se fekete nők, a párduc, oroszlán, gorilla és makákó pedig inkább pihenjen.
