Egy üdítően szokatlan világ, a jelentős nézőbázissal rendelkező valóságshow-k mellett döntöttek a tervezők, ugyanakkor -- egyfajta hozományként -- újfajta lehetőségeket csempésztek a karaktertulajdonságok változtathatóságának rendszerébe. Mindehhez egy, látszólag az ellenfelek likvidálásához egyáltalán nem illeszkedő fogalom modellezése adja az alapot, ami nem más, mint a Stílus. Első ránézésre pusztán a beépített ruházkodási- és mozgásminták tűnhetnek fel, és főként az, hogy ezekkel mókás megjelenést tudunk majd magunknak kölcsönözni, nem beszélve a hozzájuk kapcsolódó bónuszrendszerről. Azonban ez a bizonyos trash-reality keret nemcsak tökéletesen beleolvad a többjátékos partik ügymenetébe, de talán még gördülékenyebbé is teszi a történések sodrását. Ahogyan észrevettem, ezzel a kis „másolt műfaj” ötlettel sikerült egyszerre élvezhetőbbé és hihetőbbé tenni a tévéműsorokhoz hasonló hirtelen vágásokat, kameraváltásokat, ráadásul a „holtidőben” a többiek ténykedésének figyelemmel kísérése is új értelmet nyert.
„A stílus maga az ember”
A játék során végig halljuk a kommentátor megjegyzéseit, miszerint a legeslegfontosabbak a nézettségi adatok. Művészien kivitelezett fegyverharcra motiváló beszólások áradnak a hangszórókból, mindemellett sohasem nézhetünk ki slamposan -- már ha nem ez a kiszemelt stílusirányzatunk. Ezen tanácsokra bizony érdemes hallgatni, mivel így a belőtt hajunkkal nem csak magunkhoz tudjuk édesgetni a nézősereget, hanem még a „szponzori” bevételünket is meg fogja emelni, ha az arénák területén trendkövető ruházatban lépünk fel, éppen úgy, ahogyan a vérontások kifinomult módszerei is gyarapítják a zsebünkbe folyt kreditek számát. Az előbbi mondat leginkább menet közben fog kitisztulni, ugyanis szinte minden, hétköznapitól eltérő megmozdulásunkat méltatja a gép, ezzel is buzdítva minket, hogy ne csak a testtájak szerint célozzunk, hanem mindezt tegyük stílusosan. Ezt segíti többek között a szerverek kellően részletes statisztikája, amit a felhasználókról vezetnek a meccsek közben, kibővítve az ölési sorozatok hosszából eredeztethető jutalmazásokat -- így történhet meg például, hogy a saját halálunk megbosszulása a végén extra pontokat ér.
Az ily módon megszerzett vagyonunkat a piactéren tudjuk elkölteni fegyverek és kiegészítőik garmadájára, halomnyi öltözékre, és különféle készségek megszerzésére. Szép számmal található mindenből alternatíva, mégis talán a legérdekesebb a karakterünk különféle képességeinek fejlesztése, és az egyéb mozdulatsorok elsajátítása. Előbbiek rendkívül hasznos eszközöket adnak kezünkbe, többek között távirányítós kis drónokkal vadászhatunk, telepíthető fegyverekkel védhetjük magunkat, sőt még tüzérségi támogatást is kérhetünk. Egyedül a stimuláló- és gyógyító csodaszerek lettek alulkalibrálva: még a leggyengébb pisztolyból is elegendő néhány jól célzott lövés, viszont csak magasabb szinten leszünk képesek sok százléknyi életet pofozni önmagunkba, illetve berserkerként végigrohanni a pályákon (az újoncok között). Ettől eltekintve jól használható taktikai elemek ezek, szemben a másik, stílusérzékenyebb területtel: a gúnyolódó karakteranimációkkal. Miután megtanultunk néhány spéci lépést, igaz nem túl sportszerűen, de gyakorlatilag a lábunk alól eltett ellenfeleket szégyeníthetjük meg. Másra nem is nagyon használhatóak ezek, hiszen a kavargó golyózápor közben nem tudjuk kihasználni a csókhintést vagy netán a pucsítós fenékrázást -- talán éppen emiatt a program bőkezűen jutalmazza a jókor elsütött vonaglásokat. Biztos vagyok benne, hogy a csipkelődésekre fogékonyak számára sok kacagtató percet fog mindez okozni, a többieknek pedig nem marad más, mint a hathatós fejlövésekre gyúrni, hogy legalább az hozza a plusz krediteket.
Élet, járadék?
Azért a részben újító, részben „másokét felhasználó” elgondolásokon kívül a történelmi alapok előtti tisztelgés is megmaradt, noha ennek már annyira nem fogunk örülni így 2012-ben. Szomorúságunk egyik oka, hogy a korábban még örömtelien gazdag kínálat itt jócskán leapadt, konkrétan két, klisés játékmód közül választhatunk (Team Deathmatch és Domination), amiket féltucat pályán próbálgathatunk gyors unalomba fulladásig. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az arénák felépítése kifejezetten ötletesre sikerült, és a húsz főt számláló csatározások közben az átlagoshoz képest megnövelt sebzésértéknek köszönhetően az akut lefolyású akciók akár még élvezetesek is lehetnének, ha...
Ha nem lenne pár összképet elrondító tényező. Ilyenek az apróbb, de idegesítő bugok, a régi filmekben látható robotokra hasonlító, darabos animációk, az öt-hat mondattal operáló kommentátor -- de mégis az egyetlen, elmérgesedett tüske bennem az, hogy nagyon sok pénzre lesz szükségünk hatékonyságunk növeléséhez. Az átlagos játékosok a csaták után befolyt összegből aligha tudnák az összes fegyvert, ruhát, képességet megvásárolni, így viszont a harcokban és a pályákat követő stílusmustrában kicsit hátrányban lesznek. Amúgy is, a rutinosabb ellenfelektől bezsebelhető, feltuningolt fegyverek állandó mézesmadzagként arra ösztökélik az embert, hogy költsön a feljavításokra -- vagy bevállalja a számszerűsített hendikepet --, az pedig már csak hab a tortán, hogy a ruházat annyira trendkövető, hogy napok alatt kimegy a divatból. Kompenzálásként valódi forintokért kérhető megváltás a fejlettségi szintekhez tartozó kötöttségtől, és így minden maximumra járatott eszköz elérhetővé válhat, még a stíluspontok csökkenése is lelassul. Emiatt az egyébként ingyenesnek hirdetett játék fizetős megoldása gyökeresen megváltoztatja a megszenvedett jutalmak és a pénz hatalma közti erkölcsi sorrendet.
Könnyes múltigéző
Érdekes volt látni, hogy a megjelenítésre jellemző problémák, vagy éppenséggel a két gombnyomást igénylő újratárazás funkció a fejlesztők első, idő előtt leselejtezett játékából ismerős. A Parabellum című FPS hamvaiból próbálták életre kelteni az újszerű élményt kínáló kvázi valóságshow-jukat, azonban nem esnék túlzásba, ha azt állítanám, hogy a régi programjukból gondos mesterlövészként magukkal vitték az ott kilőtt ötlethüvelyeket, azután a siker hajtotta fanatikusok szeme előtt mindenképp kiemelt jelentőséggel bíró értékek után nyúltak: hírnév, pénz, stílus. A Bullet Run tehát egyedül a felhalmozott karaktertuningoló készletek és a valóságshow-s környezet miatt emelhető ki, azonban kár, hogy a készítőknek sem sikerült belőniük a pénzügyi egyensúlyt.
