A gond csak az, hogy a bugsnaxek nem léteznek, legfeljebb a gyerekmesékben és mindenféle összeesküvés-elméleti oldalon. De minden tisztességes Grumpus (két lábon járó, nagyjából intelligens rozmárféleség?) tudja, hogy ezek a történetek teljesen légből kapottak. Kivéve persze főhősünket, aki újságírói karrierjét hasonló, alaptalan legendákra áldozta, ezért ki is akarják rúgni. Kapóra jön neki egy ismert felfedező meghívása egy titokzatos szigetre, ahol állítólag bugsnaxből van a kerítés.
Finger-lickin good
Azt hiszem, minimális spoilernek sem számít, hogy a bugsnaxek léteznek. Ez már megérkezésünkkor (és a játék összes reklámjából) kiderül. Valamint lassanként az is, hogy egyáltalán mik azok: részben rovarszerű kinézetű és viselkedésű csemegék, az egészen egyszerű epertől a hotdogon át a banános fagylaltkehelyig. Intelligenciájuk nagyjából annyira elég, hogy vagy megijednek tőlünk, vagy ránk támadnak, és szeretik a nevüket ismételgetni, mint a pokémonok. Ja, és aki megeszi őket, annak egy testrésze átalakul az étel mintájára. Igen, ez elsőre kicsit sok lehet, de a képek alapján talán érthetőbb.
Ha ez nem lenne elég probléma, a minket meghívó felfedező eltűnt, a csapattagok összevesztek és szétszéledtek, így ránk hárul a feladat, hogy mindenkit visszahozzunk a táborba meginterjúvolni – hátha úgy végül a vezetőt is megtaláljuk. Ehhez sorra nyílnak meg a helyszínek, mindegyiken tucatnyi, változatos finomsággal, és általában 1-2 táborlakóval. Akiknek persze előbb teljesíteni kell néhány kívánságát, és vajon mi mást is kívánnának (többnyire), mint ételt. A vadászat közepesen macerás elfoglaltság, vannak olyan rovacsorák amiket könnyedén csapdába csalhatunk, vannak, amiket egymás ellen kell kijátszanunk, és akad, amivel éppen semmit nem tudunk kezdeni. Egyrészt mert változó, hogy melyikük milyen napszakban és időjárásban jelenik meg, másrészt megesik, hogy valamelyiket csak a későbbiekben beszerzett eszközökkel foghatjuk meg.
Taste the Rainbow
Bár a szükséges módszerek változatosak, de azért nem igazán bonyolultak, ha nem akarunk mind a 100 bugsnaxből legalább egy példányt. Ha el is akadtam itt-ott, inkább csak azért történt, mert fejben túlbonyolítottam a dolgokat, holott a legtöbb megoldás egyszerű, még ha a kivitelezésük (például lángoló és jeges lények összeugrasztása) nem is mindig az. Nekünk semmi bajunk nem eshet, ha kigyulladunk vagy megfagyunk, sőt a szakadékokból is visszapattanunk vagy legalábbis -töltődünk. Így akár azt is hihetnénk, hogy ez afféle kicsiknek szánt vagy éppen családi játék, de azért nem feltétlen ajánlanám mondjuk 12 éven aluliaknak. Nem mintha igazán ijesztő lenne bármi is (talán néha, egy kicsit), de a hangulat esetenként legalábbis furcsa. Végtére is a táborozók nyersen, sőt élve fogyasztják a bugsnaxekat, ami minden húsevőségem ellenére kissé kényelmetlen érzés volt.
I’m Lovin’ It
A Bugsnax összetevői már sokkal kellemesebbek. 3D-s, rajzfilmes grafika, tényleg nagyon kedvelhető kis rovarokkal. Fülbemászó zene, teljes (persze angol nyelvű) szinkron, remek karakterábrázolással. Nem túl nagy kihívások az alaptörténethez, de ahhoz elég mellékküldetéssel, hogy megduplázhassuk a 6-10 óra játékidőt. Azt azért nem állítanám, hogy a 7000 forintos árát (legalábbis PC-n, mert PS Plus mellett ingyen lesz) megéri annak, aki nem szeretett bele a játékba a képek és videók alapján, de egy leárazás alkalmával érdemes lehet belekóstolni (bocs!).
