Általában nem szoktam megnézni sem a filmek, sem a játékok beharangozó/bemutató videóját, ez pedig különösen igaz, ha a horror műfajról van szó. Egyszerűen rettegek a vizuális spoilerektől, nem akarom tudni, mire számítsak, mondhatni, az első pixeltől az utolsóig magam szeretem felfedezni a terepet. Ez a hozzáállás viszonylag ritkán szokott balul elsülni, mivel a képek és a leírás alapján nagyrészt sikerül belőnöm, hogy érdekel-e az adott alkotás. A Bramble: The Mountain King esetében viszont egyáltalán nem sikerült meggyőzniük a fotóknak és az ismertetőszövegnek arról, hogy itt bizony horrorról van szó. A gyerekeket ugyanis jobbára nem az ijesztgetéssel kötjük össze, (kivéve, ha hajnali háromkor nevetgélnek vagy sírnak) így még akkor is meglehetősen szkeptikus voltam, amikor az első indítást követően a program felhívta a figyelmemet a durva és felkavaró grafikai elemekre. Azonban gyorsan beláttam, hogy hatalmasat tévedtem…
Gyerekhorror, nem gyerekeknek
Egy kisfiút, név szerint Olle-t irányítva vágunk bele életünk talán egyik legsokkolóbb kalandjába, aki épp a nővérét keresi. A sötét és rémisztő erdőben bolyongva hamar rálelünk az elkószált lányra, így a testvérpár immáron biztonságban, móka és kacagás kíséretében folytatja tovább kalandját az ismeretlenbe. Idővel kivilágosodik, a látvány pedig nem is lehetne idillibb: zöldellő erdő, virágok, tündérek és kedves apró kis gnómok színesítik rögtönzött kirándulásunkat. A nyugalom azonban nem tart sokáig, hisz’ a mesékben is elmondják: semmi jó nem vár arra a gyermekre, aki nem fogad szót, és megszökik otthonról. Lillemort éppen ezért elragadja egy hatalmas troll, megmentéséhez pedig árkon-bokron, boszorkányokon, koboldokon és egyéb mitológiai lényeken át vezet az út.
A fényhozó kalandja
Olle egyébként bátor kisfiú, kitartóan halad előre, ehhez pedig nagy segítségére van egy világító kő, melynek fénye nemcsak a sötétséget űzi el, hanem a gonoszt is. A játék aranyos, gyermeki feladatokon keresztül mutatja be, mik lesznek azok a gombok és mozdulatok, amikkel később az életünkért fogunk küzdeni: lopakodás, ugrás, mászás és némi dobálózás kapott helyet a repertoárban, mindezt meseszerű és szemkápráztató környezetben. Kicsit el is szomorodtam, hogy egy pillanatra sem térhetünk le a nekünk kijelölt ösvényről, a kameraállás pedig fix, így a felfedezésnek szinte teljes egészében búcsút inthetünk.
Mivel egy körülbelül 8-9 éves kisfiút irányítunk, nem remélhetünk mindenféle akrobatikus mozdulatokat, Olle viszont néha még korához képest is kifejezetten esetlen: felettébb bosszantó tud lenni, amikor a világért sem akar megkapaszkodni, felmászni, megfelelő távon ugrani vagy rendesen elrugaszkodni dolgokról. A játék talán egyetlen hibája ebben a körülményes irányításban rejlik, ami nemcsak az ügyességi részeknél zavaró, hanem a szimpla tárgyfelvételeknél is. Szinte pixel pontosan el kell találnunk a szöget és az irányt, ha valamivel interakcióba szeretnénk kerülni, így többször is előfordult, hogy bőszen kerestem a megfelelő utat, miközben ott volt előttem, csak épp nem tudtam egyből arra haladni.
A groteszk mese forgatókönyvét egyébként sem árt gyorsan kiismerni, mert minden ballépésünkért morbid halál a „jutalmunk”. Az elsőbe belefutni kicsit traumatikus élmény volt, mivel egyáltalán nem számítottam rá, de semmi probléma, hiszen az ötvenedik alkalom is ugyanolyan megrázó maradt. Nem csupán a látvány, de a hangok sem hagynak cserben minket a kaland során: borzongató aláfestő zenék és effektek gondoskodnak arról, hogy véletlenül se felejtsük el, ez bizony nem egy tündérrege. A terrorból persze az ellenfeleink is alaposan kiveszik részüket, mert bár a játék elején leginkább csak menekülünk előlük, a cél felé haladva már egyre többször kell velük felvennünk a kesztyűt, méghozzá kreatív, de néha kicsit túlnyújtott csaták keretében.
A karakterek nem kaptak szinkront, akad viszont egy narrátor, aki a megfelelő helyeken megszólalva interaktív mesekönyvvé változtat minden egyes képkockát. Az utunkba kerülő feladatok szórakoztatóak és kellően változatosak, ha pedig elég szemfülesek vagyunk, még különböző szobrokat is összegyűjthetünk. A Bramble: The Mountain King tehát egy igényes, ugyanakkor rövid alkotás (4-6 óra), ami olcsó és kiszámítható jumpscare-ek helyett nyomasztó hangulatával és képi világával hozza ránk a frászt. Útravalónak pedig csak ennyit mondanék: sose felejtsük el, hogy a népi mondavilág ijesztőbb és kegyetlenebb tud lenni bármelyik mai rémtörténetnél.
