Mikor megvettem a PSVR-t, és arcomon fülig érő mosollyal hazavittem, még nem igazán tudtam eldönteni, hogy melyik játékkal is kezdjem az ismerkedést. Egy kedves barátom ekkor nyomta a kezembe a PlayStation VR Worldsöt, amit a mai napig is a legjobb belépőnek tartok a virtuális valóság világába, hiszen tökéletesen mutatja be, hogy mire is képes az eszköz. Ugyanebben a játékgyűjteményben kapott helyett a zseniális London Heist, mely egy gyémántrablás rövidke történetét prezentálta, elképesztően látványos módon: lövöldözés, autós üldözés, majd egy profi finálé – csak azt sajnáltam, hogy nyúlfarknyi rövidségű lett. Azonban 2017-ben már bejelentésre került, hogy az izgalmas gengsztertörténetet megalkotó SIE London Studio (The Getaway, Wonderbook) dolgozik a folytatáson, mely immár teljes értékű, AAA kategóriás címként fog érkezni. Majd mikor annak rendje s módja szerint be is futott a megjelenés napján, összeszedtem a Guy Ritchie filmekből ellesett minden tudásom, és gyorsan belevetettem magam a londoni alvilág szövevényes bugyraiba.
London, bébi!
Főszereplőnk Ryan Marks, aki apjának halálhíre miatt speciálisan képzett katonaként egy isten háta mögötti porfészekből tér vissza a sült halról, Tom Jonesról, délutáni teáról, rossz kajáról, még rosszabb időről és arról a bizonyos Marry Poppinsról ismert Londonba. Itt már várja őt két másik testvére és édesanyja, aki viszont elmondja, hogy míg Ryan a világ másik végén vadászott a terroristákra, a nem túl legális családi bizniszben nem mentek olyan simán a dolgok. Ennek az üzleti mélypontnak hamar tapasztalhatjuk is a következményeit, amikor összeakasztjuk a bajszunk egy helyi műkedvelő gengszterrel, majd tett tettet követ, és egyszer csak azon kapjunk magunkat, hogy a seregnél szerzett összes tapasztalatunkra szükségünk lesz, mert a fél londoni alvilág holtan akar látni. A sztoriban lesz árulástól kezdve kettős ügynökökön át a vérbosszúig minden, ám ezúttal a SIE London Studio nem a Blöff, a Spíler vagy a Torta-féle gengsztermozikat vette alapul, hanem sokkal inkább a látványos, B kategóriás hollywoodi akciófilmeket.
Ezt kihangsúlyozandó, választhatunk Normal (nehezebb) és Cinematic (könnyebb) mód között – vigyázzunk, utóbbiban pár trófea elérhetetlen! –, illetve bekapcsolhatunk irányzékot is a fegyvereinkhez, ha pontosabban szeretnénk célozni. Támogatott a DualShock 4, de sokkal jobban járunk, ha Move kontrollerekkel állunk neki a játéknak. Nagyon tetszett, hogy két kézzel is rámarkolhatunk a gépkarabélyokra, ami így egészen olyan érzetet kelt, mintha Aim Controller lenne nálunk. Ha kifogytunk, akkor másik kézzel a mellkasunkhoz nyúlva kivehetünk egy újabb tárat, amit viszont be is kell töltenünk, ezzel is ráerősítve a valósághűségre. A játék kb. 70%-a abból áll, hogy szórjuk az ólmot, 20%-a abból, hogy spéci kütyüinkkel zárakat törünk fel és hatástalanítunk, a maradék 10% közben pedig tátjuk a szánkat az egyre látványosabb jeleneteken. Utóbbiakban parádézik a Blood & Truth: tömény izgalom, csupán pillanatokra megpihenő történet és olyan kiváló VR-élmény, amihez hasonlót eddig még biztosan nem láttatok! Ritkán állítok ilyesmit, pedig higgyétek el, hogy majd’ az összes VR-cím megfordult már nálam, de amit Ryan egy hosszabb délután során kipörgethető sztorija kínál, az példaértékű a mostani felhozatalban. Ennyire profi gunplayt a VR színtéren talán a Superhotban láttam utoljára, viszont itt sokkal többet ad hozzá a beleéléshez az életszagú cselekmény, és a remekül lemodellezett angliai főváros. Hála az égnek, a készítők igyekeztek megmaradni a realitás talaján, és bár a Fortuna Hotel & Casino ablakából kiugrást, majd több emeletnyi zuhanás után egy ereszcsatornában megkapaszkodást bármelyik Uncharted elirigyelhetné, azért főként a valószerűbb, földhözragadtabb megmozdulások dominálnak – azokból pedig lesz jó néhány!
Robbanásig feltöltve
Eszméletlen laza mozdulatokat hajthatunk végre a pisztoly megpörgetésétől kezdve a levegőben történő tárcserén (!) át a visszadobott gránátig, de azt is örömmel fogadtam, hogy a pályákon mennyi interakcióra van lehetőségünk: akár autósüldözés közben is nekiállhatunk babrálni az autórádióval, vagy csak kutathatjuk a gyűjthető tárgyakat (a PlayStation VR Worldsből is akad néhány!) az újabb helyszíneken. A látvány az első, sivatagos pályán még annyira nem nagy szám, de mikor visszaérkezünk Londonba és belevetjük magunkat a sztori kellős közepébe, na, ott már lesznek olyan momentumok, hogy biztosan leesik az állunk! Az előzetesben, mondjuk, néhányat már ellőttek, de higgyétek el, hogy ráugrani egy építkezési daru által fellógatott konténerre miközben dől össze körülötted a háztömb, vagy felpattanni egy éppen felszálló repülőgépre VR-ban egyszerűen fenomenális élmény! Ugyan az ellenfelek néha hajlamosak figyelmen kívül hagyni azt is, hogy három társuk mellettük robban fel egy gránáttól, vagy épp öt méterről sem látnak meg, de ezek felett át lehet siklani, hiszen az A.I. bénázásai a folyamatosan akciózás közepette inkább csak mosolyt csalnak az arcunka. Folyamatos mozgás nincs, a haladást úgy tessék elképzelni, mint mondjuk a Batman: Arkham VR esetében, azaz csak előre megadott helyekre mozoghatunk. Ez viszont nem vesz el az élményből, sőt így igazából sokkal jobban érvényesül a filmes hatás, plusz ugye, a permanens mozgás okán sokaknál fellépő hányingerről is elfeledkezhetünk. A Blood & Truth emiatt könnyen mehetne el egy sima rail shooter irányba, de szerencsére az akciót megszakító zárfeltörések, lopakodós szakaszok vagy beszélgetések lévén ennél sokkal változatosabbak a küldetések. A szinkron kellemes, a fel-felcsendülő – főként grime stílusú – zenék tökéletesen illenek az adott pillanathoz, a történet pedig bár valóban nem Oscar-esélyes, legalább ügyesen nyitva marad a lehetséges folytatásokhoz, amiket már most borítékolhattok. Néha még választási lehetőségünk is van, noha semmi nagyobb volumenűre ne gondoljatok, ez kimerül mindössze annyiban, hogy minimálisan eltérő alternatív útvonalakon juthatunk el a célig. Apróság, de örömteli, hogy mennyi mindenre figyeltek a készítők, akár a belső terek kidolgozásáról, akár a külső helyszínekről legyen szó.
Titkon számítottam rá, hogy a SIE London Studio nem fog csalódást okozni, hisz a London Heist már bebizonyította, hogy mennyire profik ebben a témában, illetve azt is, hogy mennyire jól kezelik a VR-t, mint szórakoztató eszközt. Viszont azt nem gondoltam volna, hogy egy ennyire maradandó címet fognak letenni az asztalra a Blood & Truth képében, mely a végigjátszás után is arra ösztökél, hogy vissza-visszatérjek még újabb fegyvereket vagy gyűjthető cuccokat keresgélni, esetleg csak újrajátszani bizonyos áll-leejtős részeket. Ugyan szállingóznak már az első hírek a PlayStation 5 megjelenésének háza tájáról, azonban a PSVR még mindig nem forrott ki annyira, hogy hanyagolva legyen, és amíg olyan remek játékok érkeznek rá, mint a jelen tárgyalt produktum, addig én nem is aggódom, hogy egyhamar mellőzve lenne. Bár magát az eszközt egy Beat Saber, Astro Bot Rescue Mission vagy Tetris Effect sokkal jobban képes populárissá tenni, az biztos, hogy mozifilmes élményre vágyóknak a piacon jelenleg a Blood & Truth a legjobb választás.
