Lapozzunk!
Virtuális gyűjtögetés
Hihetetlen, de igaz, hogy az első gyűjtögetős internetes kártyajátékért több mint tíz esztendőt kell visszautaznunk az időben: 1997-ben járunk, amikor is megjelenik az első két fecske, a Sanctum és a Chron X - azóta pedig, mint a lavina zúdultak a nyakunkba a legkülönbözőbb darabok: a Legends of Norrath az EverQuest világában való paklis kalandozás volt, a Lord of the Rings Trading Card Game J.R.R. Tolkien világát árusította ki, a Magic: The Gathering Online pedig a műfaj megteremtőjének kikiáltott gyűjtögetős kártyajáték első, és máig egyetlen internetes változata - a kiadó szerint több százezer accounttal, egyszerre 2-4000 bejelentkezett játékossal, és a teljes Magic-brand 30-50%-os részesedésével büszkélkedhetnek. Az alapok tehát le vannak fektetve - azonban még egy sem volt, ami így keverte volna a valós idejű stratégiai, és a gyűjtögetős kártyajátékokat - ennek úttörője lehet a BattleForge.
Szerezd meg hát mind!
Már párszor céloztunk rá, de most egyből a közepébe vágunk: a BattleForge egy gyűjtögetős kártyajáték, amely megjelenésekor 200 különböző lappal startol. Bár az EA biztosított nekünk egy, az összes lapot (a bétában ez 170 körül lehetett) tartalmazó accountot, mi, visszanyúlva kamaszkorunk legszebb éveihez, igazi kezdővel vágtunk bele a szoftverbe, hogy hatni tudjon a stílus igazi varázsa, a kártyagyűjtögetés. A teszt alatt 1500 BF ponttal rendelkeztünk, amelyből pont kijött egy gyűjtődoboznyi kártya-csomag (5 véletlenszerűen generálódó átlagos, 2 átlagon felüli és egy ritka vagy különösen ritka lap a csomag tartalma). Ami poén, hogy ugyanúgy kell bontogatni őket, mint a valódiakat, sőt, ha kívánjuk, akár egyesével is megnézhetjük a begyűjtött újoncokat, áldozva az egészséges izgalom örömének. Miután relatíve sokféle kártya létezik, nagyon nehéz két, akár csak hasonló koncepció mentén felépített összeállítással találkozni - milliónyi lehetőség van a nyerő taktika kidolgozására, amelyek aztán a vásárolt lapok függvényében akár két játék között is gyökeresen megváltozhatnak. A kiadási szisztéma is a klasszikus, gyűjtögetős kártyajátékokra hajaz: induláskor lesz egy úgynevezett twilight edition kártyacsomag, a már említett 200 különböző lappal, amelyeket aztán külön (mondjuk 15 új lapot tartalmazó) kiadásokkal dobnak majd fel. Egyesével nem vásárolhatunk lapokat, így a játékosok rá vannak kényszerítve a cserére, az egymás közötti kereskedelemre – természetesen a gyakoriság függvényében itt is megvan minden lapnak a maga értéke, a piactéren való barangolással hamar átláthatóvá válik számunkra a rendszer. A világtérképen kóborolva lapjainkat több módon is bevethetjük - a legkézenfekvőbb megoldás az egy vagy több játékost megkövetelő kooperatív terepek kipróbálása lesz. Ezekben küldetéseket kell megoldanunk (három nehézségi szintre bontva - minél keményebben futunk neki, annál több és nehezebb feladatunk lesz) egyedül, vagy 1, 3, esetleg 11 játékos oldalán. A csapatmunkára remekül építő vidékek izgalmas missziók sokaságát nyújtják, azonban hiányzik a köztük lévő valódi összekötő kapocs, a komplex sztori, és emiatt az embernek felemás érzése van játék közben. Ez azonban hamar elmúlhat, hiszen a program már az összedolgozós részeken is folyamatosan jutalmaz - pontokkal, kártyákkal, vagy éppenséggel tapasztalattal. Ez utóbbi segítségével egyjátékos szinteket léphetünk, és korábban ismeretlen dolgok nyílhatnak meg előttünk. Természetesen, miután ez egy kártyajáték, remekül kidolgozott rang nélküli csatákra (amelyekben tesztelhetjük a paklinkat) és rangos meccsekre (amelyekben győzelmekért szintén pontok, többjátékos szinteket érő tapasztalati pontok, és kártya-fejlesztő extrák járnak) is sor kerülhet: ezek kétségtelenül a legnagyobb erősségei a BattleForge-nak. No de mihez is kezdjünk a lapjainkkal?
Csapd le, (démon)csacsi!
Miután összeállítottuk lapjainkat, és beléptünk egy térképre, azonnal valós időben találjuk magunkat. Ahhoz, hogy lapjaink megelevenedjenek a képernyőn, hatalomra, és egy, az adott elemhez rendelt gömbre van szükségünk. Hatalmat könnyen szerezhetünk magunknak - a pályákon szétszórva találhatunk erőnyerőket, amelyekre egy építményt szimpla klikkeléssel felépítve máris özönlik majd hozzánk adott időnként adott mennyiség - a gömbök azonban már sokkal finomabb szisztémán alapulnak. Minden kártyánknak két kijátszási feltétele van, a második, vagyis a gömbök milyensége és mennyisége esetünkben fontosabb: szintén fix helyekre telepítve felhúzhatunk ősi építményeket, amelyek abban a színben pompáznak, amilyet választunk. Sok lapnak van fix színes idézési költsége (rendelkezzünk egy vagy több, a lap eleméhez - már említettem, tűz, jég, természet, árny - idomuló gömbbel), és van olyan, amely csak az első kötelező színt határozza meg (olyanok, amelyekhez mondjuk egy árny, és két bármilyen gömb megléte szükséges) a többit ránk bízza. Egy-egy ilyen építményt felhúzni jóval tovább tart, mint egy erőnyerőt, arról már nem is beszélve, hogy minél többel rendelkezünk, annál többet kell majd értük fizetnünk. Belépünk tehát a valós idejű területre, kezdődhet a csata: a kezünkben található lapok segítségével megpróbálunk minél több forrást begyűjteni, és megszerezni az ellenfélét – aki hasonló célokat dédelget velünk szemben. A gömbjeink számától függően (amelyekből érdemes a folyamatos nyersanyag-áremelkedés, illetve a relatíve kevés beszerezhető pozíció miatt maximum kétfélét építeni - és a paklinkat is ez alapján összeállítani) egyre erősebb és erősebb lapok kerülnek játékba, amelyek virtuális valósággá válnak, amint kifizettük az idézési költséget. Vannak szörnyek (amelyek minél több gömbünk van, annál több speciális képességgel, és általában robusztusabb külsővel rendelkeznek), építmények (amelyek segíthetnek a pontok védelmében, de nem is jelennek meg azonnal a csatatéren) és varázslatok (amelyekkel a poklot szabadíthatjuk el a küzdőtéren, vagy éppenséggel gyógyíthatjuk a mieinket). Ezeket az elemeket kombinálhatjuk (sőt, kell is) egy saját pakliszisztéma szerint: a hordarajongók valószínűleg milliónyi, relatíve alacsony gömb- és erőmennyiséget megkövetelő szörnnyel zsúfolják tele a dekkeket, pár, őket erősítő mágiával karöltve, míg az árkánhatalmak hívei jó eséllyel kevés, de varázslataikkal reakcióba lépő lényt alkalmaznak majd - a taktikák száma gyakorlatilag végtelen. Ha pedig unjuk a paklit, elég csak (mondjuk bankszámláról...) feltölteni a BattleForge pontjainkat, és bevásárolni pár paklit, esetleg néhány nekünk szükséges lapot...
Új élmény?
Fura dolog ez, de életemben először éreztem azt az izgalmat egy játékban, amely kamaszkorom legszebb bontogatós élményeihez hasonlított: először szinte félkarú voltam, aztán, ahogy megvívtam pár küzdelmet, és elcseréltem pár, nekem szükséges lapot, lassan elindultam egy koncepció mentén (tűz és árny), és egyre inkább megéreztem a program valódi ízét. Az ötletes megvalósításnak hála pedig az ember tényleg úgy érzi, hogy vásárolt valamit, amikor beruházott egy pakliba - ahogy egyesével fordítjuk át a lapokat, szinte magunkban drukkolunk, hogy valami olyan bukkanjon fel, ami majd jól mutat a gyűjteményünkben és a seregünkben. Ha más miatt nem is, hát emiatt biztos, hogy óva intenék mindenkit a túlzott rajongástól: a BattleForge az első olyan számítógépes program, amely többjátékos lehetőségeinek hála az ember fülébe ülteti a gyűjtőszenvedély bogarát, onnantól fogva pedig mire észbe kapunk, jó eséllyel már jó pár dollárt elvertünk egy gyakorlatilag megfoghatatlan szórakozásra. Nincs ezzel természetesen gond, sőt, a béta alatt kiderült, hogy ügyes cserékkel, és az indulótőkével is lehet mit kezdeni - de szinte biztos, hogy azok, akik pénzt áldoznak majd a programra, gyakorlatilag verhetetlenné válnak a hobbijátékosokkal szemben. Erre a gondra ugyanis eddig egy mikrotranzakciós szoftver sem szolgált megoldással, és nem úgy tűnt, hogy az EA zászlaja alatt a fejlesztők akár csak törekedtek volna rá. Ettől függetlenül természetesen a játék zseniális, látványos, és hihetetlenül addiktív. Kipróbálását bátran ajánljuk kártya, és valós idejű stratégiai játékrajongóknak egyaránt, hisz mindannyian megtalálhatják benne a számításaikat; a BattleForge a két műfajt remekül keverte, ezáltal hozva egy különös, eddig nem érzett ízt a már ismert receptekbe.