Az igazi sötét lovag

Adott egy remek történet, a felfedezés/kutatás örömével megspékelt lineális, de motiváló játékmenet, és e mellé jön egy több mint hetven éves karakter, aki az igazi savát-borsát adja az Arkham Asylumnak. A játék nem azért lesz jó, mert Batmant irányíthatjuk, hanem azért, mert úgy irányíthatjuk Batmant, ahogy az elvárható tőle. A fejlesztők nem degradálták le egy szimpla pofozógéppé, hanem tiszteletben tartva a karaktert, játékelemeket építettek a Denevérember legjellemzőbb tulajdonságai közé. S hogy mik ezek a tulajdonságok? Batman kiváló harcművész, aki olykor praktikus kütyükkel operál, nincs szuper ereje, tehát trükkökre van szüksége a brutális ellenfelekkel szemben, továbbá rendkívül intelligens, és nyomozással oldja meg az elé kerülő feladatokat. Lássuk hát, miképp sikerült ezt a játékba ültetni.

Ahogy azt említettük, Batmannek pusztakezes harcban aligha akad párja, éppen ezért akár 8-10 fős túlerővel szemben is megállja a helyét, és ez a játékban sincs másképp. A freeflow névre keresztelt rendszernek köszönhetően könnyedén vehetjük fel a harcot a verőemberekkel, és ami igazán szép a dologban, hogy itt az egyszeri játékos ugyanúgy megtalálhatja a számításait, mint az, aki szereti a hosszú ívű kombókat és a speciális mozdulatokat. A harc ugyanis kivitelezhető úgy, hogy mindössze egy gombot nyomkodunk és arra megyünk rá, hogy minél hamarabb végezzünk, illetve figyelhetünk a mozdulatainkra, és a speciális harci fejlesztések (lásd még külön boxunkat) segítségével, plusz a megfelelő iránygombok lenyomásával extra támadásokat hozhatunk elő, amelyekkel sokkal hatékonyabbak és látványosabbak leszünk. Elsőre úgy tűnhet, az Arkham Asylum harcrendszere rendkívül egyszerű és primitív, de ha egy kis energiát fektetünk a tanulmányozásába, akkor igazán szép mozdulatsorokat csalhatunk elő Batmanből, arról nem is beszélve, hogy a 40 hit combo előhozása még a legprofibbak számára is igazi kihívás lehet. A Sötét Lovag tehát profi harcművész, de három felfegyverzett alak már könnyen elláthatja a baját, ha puszta kézzel akarja leteríteni őket. Ilyen ostobaságra szerencsére a Rocksteady fejlesztői sem akartak rávenni minket, hiszen ha egy nagyobb fegyveres brancsra bukkanunk, akkor máris válthatunk „predator módra”, s ilyenkor az a lényeg, hogy a speciális „detektív nézet” hathatós közreműködésével, hangtalanul és egyenként szedjük le az ellenfeleinket. Odalopózhatunk a hátuk mögé, hogy aztán beléjük fojtsuk a szuszt, a nyakukba ugorhatunk egy sötét kiszögellésről, denevér módjára csüngve felránthatjuk őket a magasba, a platformokon megkapaszkodva leránthatjuk őket a mélybe, vagy bevethetjük ellenük az eszközeinket (batarang, szigonypisztoly, robbanó gél...). Már leírva sem hangzik rosszul, de a megvalósítás a maga nemében zseniális, a játék azon eleme, amit egész egyszerűen nem lehet megunni – minden egyes alkalommal izgatottan vetjük bele magunkat egy ilyen megmérettetésbe.

Ami bónusz, hogy a feladat nem válik egysíkúvá vagy unalmassá, az ilyen akciókra alkalmas helyek kidolgozása és felépítése helyszínenként változik, és idővel egyre nehezebb dolgunk lesz, ha valóban észrevétlenül, egyenként akarjuk levadászni a ránk leső pribékeket. Ahogy a fegyveres gonoszok, úgy az egyes főellenfelek ellen sem lesz elég az öklünk, számos olyan küzdelem vár majd ránk, ahol a nálunk jóval erősebb karaktereket különböző trükkökkel kell a padlóra küldeni. A játék kevés gyengeségei közül az egyik, hogy a főgonoszok elleni harc nagyjából mindig ugyanarra a sémára épül (kikerülés + apró támadások), habár az kétségtelen, hogy a program vége felé még ennek ellenére is meg fogunk izzadni a továbbjutásért. Batman azonban nemcsak kemény ellenfél, de okos bűnüldöző is, és a nyomozást is sikerült igen látványos módon beépíteni az Arkham Asylumba. Egyrészt eleve adott az egyetlen gombnyomással elérhető „detektív mód”, amivel sokkal könnyebb kiszúrni a fontos részleteket, de a játéknak akadnak olyan pontjai is, amikor egy adott helyen konkrét bizonyítékokat (pl. ujjlenyomatot) kell keresnünk. Természetesen nem kell kalandjátékokat szégyenben hagyó puzzle-okra gondolni, a megvalósítás igazából rém egyszerű, de mégis eszméletlenül hangulatos. Denevérünkkel átpásztázzuk a szobát, megtaláljuk a keresett nyomot, majd a detektív módban maradva követjük a kapott mintát, ami minden esetben eljuttat minket a program különböző fordulópontjához. Ugyanígy a detektív nézetben szúrhatók ki legkönnyebben Rébusz rejtélyei is, és az esetek jelentős részében valamelyik kütyünkre lesz szükségünk, hogy eljussunk az ilyen feladványokhoz. Ezek hát azok az elemek, amelyek igazán egyedivé teszik a játékot, és a Rocksteady főzete olyannyira jól működik, hogy az élmény a játék totális változatlansága ellenére is újbóli nekifutásra késztetheti a Batman-fanatikusokat. Arról nem is beszélve, hogy a rejtélyek által megnyitott Challenge pályák hosszú távon is biztosítják a szórakozást és a kihívást, hiszen itt újból és újból próbálkozhatunk a saját, vagy a mások által felállított rekordok megdöntésével. Ha megtaláltuk Rébusz megfelelő feladványait, akkor összesen 16 pályán szállhatunk harcba Batmannel, fele-fele arányban predator és freeflow küzdelmekben – és itt már nemcsak az a lényeg, hogy leküzdjük az ellenfeleket, de a maximális pontszámok érdekében előre meghatározott feladatokat is végre kell hajtanunk, illetve meghatározott pontokat kell szereznünk a minél jobb minősítés érdekében.

A kapuk záródnak

A játék nemcsak a tartalma, de a körítése okán is példaértékű. A szinkron (Mark Hamill Jokere színtiszta őrület – ugyanolyan profi munka, mint annak idején a rajzfilmsorozatban, és a szintén ott bemutatkozó Kevin Conroy Batman szinkronja is tökéletes) és a zene egész egyszerűen briliáns, süt belőle a profizmus, és a külalakról is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A karakterek kidolgozása és animációja magáért beszél, de az elmegyógyintézet megvalósítása is példaértékű. A helyszínek roppant részletesek, és hiába beszélünk egyetlen szigetről, az egyes épületek nem egy kaptafára készültek, a botanikus kertet össze sem lehet hasonlítani a cellablokkal, és a kórházi rész is egészen más hangulatot áraszt, mint például a sziget szívében megbúvó mini Denevérbarlang. Az pedig külön öröm, hogy a megfelelő nVidia kártyával rendelkező játékosok kihasználhatják a PhysX nyújtotta előnyöket, aminek köszönhetően a környezet sokkal életszerűbb lesz, és olyan látványelemekben és hatásokban lehet részük, amelyek sem a szimpla 3D gyorsítóval szerelt masinákon, sem a konzolokon nem lesznek láthatók. Rosszat lényegében alig szóltunk, s ez annak köszönhető, hogy tényleg alig találtunk olyan elemet a programban, amibe bele lehetne kötni. Oké, a főellenfelek legyőzésére szolgáló taktika tényleg szinte mindig ugyanaz, de ezen felül már csak azt hozhatjuk fel a program ellen, hogy helyenként akkor is kisegít minket, mikor nem kellene – gondolunk itt konkrétan arra, hogy az elhalálozó képernyőre a játék szinte mindig kiírja, hogy milyen megoldással lendülhetünk túl a vesztünket okozó problémákon. Nem mondom, ez a tizenötödik próbálkozás után jól jöhet, de elsőre nem mindig örültünk neki, mikor figyelmetlenül a szövegre tévedt a szemünk. Ezeket az apróságokat figyelmen kívül hagyva viszont azt kell, hogy mondjuk, az idei év egyik legjobb játékával volt dolgunk, olyan programmal, aminek minden egyes részlete profizmusról és odafigyelésről árulkodik. A Rocksteady olyan alkotást hozott nekünk össze, amire még a nagy öregek is büszkék lehetnének, és bátran ajánljuk ezt a játékot mindenkinek, ugyanis a 14-18 órás tiszta játékidő mindenkinek igazi szórakozást fog biztosítani, Batman-rajongástól függetlenül.

1 2