Hogy miért mondom ezt? Nos, akinél van otthon Switch, az esélyesen tisztában volt az Astral Chain 2019-es beharangozásával, majd a játék érkezésével, de aki nem figyeli annyira a kiotóiak körüli dolgokat és az újdonságokra koncentráló directjeiket, az esélyesen azt sem tudja, mit takar a cím. Ez pedig elég nagy hiba, hiszen ha nem is ismétlődik meg a Nier: Automata sikere, azért ezúttal is takaros kis programról van szó. Mielőtt bárki félreértene, nem várom el egy kisebb projekttől, ami ráadásul szimpla akciójáték, hogy hasonló babérokra törjön, mint a monumentális, multiplatform akció-RPG, sőt lényegében áhítattal övezett csodálattal adózom annak, hogy az Automata egyik dizájnere által vezényelt projekt zöld lámpát kapott, méghozzá a Bayonetta alkotójának felügyelete alatt.
Létsíkváltás
Az Astral Chain egyenes sztorival és viszonylag lineáris világgal/játékmenettel bír. Utóbbi a jövőbeli várost, Arkot helyezi reflektorfénybe, közel 60 évvel a jelenünket követően, amikor az egyéb problémák mellett démoni lények terrorizálják a lakosságot. A szörnyetegek kapukat nyitnak a valóságunk és a saját dimenziójuk között, embereket ragadnak el és alakítják át őket, a kialakult káoszban pedig a rendfenntartó erők titkos szárnya próbál utolsó bástyaként védelmet biztosítani. A Neuron nevezetű szervezeten belül Yoseph, a vezető egy speciális megoldással köteléket alakít ki a kiválasztott harcosok és a láncokkal szelídített démoni lények között, aminek hála utóbbiakat irányítani lehet. Mert persze, verjük láncra a gyilkos teremtményeket, mi bajunk származhatna belőle?!
Nos, csak az összeomlás. Miután a speciális alakulat legjobbjának gyermekei (egy fiú és egy lány) közül választottunk, megkapjuk a saját Legionünket, avagy a rabigába hajtott teremtményt, megoldunk egy-két egyszerűbb ügyet, ezután azonban belefutunk egy csapdába, aminek hála erőteljesen megváltoznak az erőviszonyok. A kaland innentől indul, aminek során leginkább harcolnunk kell, néha kutakodnunk, illetve egy-két ágon fejleszthetjük is párosunkat. Az élmény egyébként leginkább az akciót helyezi előtérbe, a kutakodás rendkívül egyszerű, nyomokban Murdered: Soul Suspectet tartalmaz, az összkép pedig egészen varázslatos. Mert ugyan vannak fura megoldások és hibák, a főként kaszabolásra, vetődésre, távolsági és közelharcra, az egyre több Legiont hadrendbe állító kooperációra, a közös kombókra felfűzött játékmenet iszonyatosan szórakoztató, miközben a látvány nagyon egyedi és stílusos, a zene pedig ismét egészen fantasztikus.
Böjti elégedett démona vagyok
Nem mondom, hogy az Astral Chain egy mestermű, egyáltalán nem hibátlan egy-egy indokolatlanul logikátlan dizájneri döntés miatt, de van annyi egyénisége és van annyira látványos/szórakoztató/hangulatos, hogy mindenképpen pozitív élménnyé váljon. Az átvezetők jók, az esőtől csillogó/napsütötte metropolisz látványa a fura lényekkel nagyon stílusos, a pózőr akciójelenetek pedig annyira pöpec stílusban lettek megkoreografálva, hogy egy pillanat alatt tátva marad az ember szája. A Nier minőségi zenéit idéző (de azoktól eltérő stílusú) muzsika pedig szintén hozzátesz az összképhez, ráadásul a kórusoktól és kellemes dallamoktól a metalos zúzásig elég széles a paletta. A motorozáson túl a kisebb mellékfeladatok, a fejlesztések, a gyűjtögetnivalók keresgélése, illetve a két karakter, valamint a két Joy-Conos co-op még hozzátesz annyit a szavatossághoz, hogy ne bánjuk a teljes árat. Switch-tulajoknak kötelező, akik pedig eddig gondolkoztak a konzol vásárlásán, azoknak a játék csak egy újabb érv lehet a beruházás mellett.
