A FromSoftware neve ma már összemosódott a soulsborne-játékokkal (Dark Souls, Bloodborne, satöbbi), pedig mielőtt a 2009-es Demon's Souls világhódító útjára indult volna, a fejlesztőcsapat több műfajban is kipróbálta magát. Az első Armored Core 1997-ben jelent meg a jó öreg PlayStation 1-re, és a Souls-játékok elterjedéséig igen gyakran kapott egy-egy újabb folytatást a mechás akció-széria – egészen 2012-ig. Az Armored Core 5 után ugyanis hosszú csend következett. A From teljesen átállt a soulsborne-játékok fejlesztésére (nem csoda, hiszen ezek rettentő sikeresek lettek), azonban most, több mint 10 évvel később úgy döntöttek, hogy visszatérnek az Armored Core-hoz – ebből lett a Fires of Rubicon.
Koralli volt az öröm
Egy olyan jövőben járunk, ahol már egy csillagközi civilizáció uralkodik. A Rubicon 3 bolygón felfedeznek egy különös anyagot, a Coral-t (Korall), amely egyszerre használható energiaforrásként és adatátvitelre is képes. Az emberiség úgy gondolta, hogy ezzel egy új technológiai korba léphetnek és csodaként tekintettek a Coral-ra. Csakhogy a Coral használata ehelyett az Ibis tüze néven ismert katasztrófához vezetett, amely lángokba borította a bolygót és a környező csillagrendszert, majd halálos szennyeződést hagyott maga után. Fél évszázaddal később a Rubicon 3-on ismét Coral-ra utaló jeleket fedeznek fel. A bolygó kizsákmányolására és a Coral megszerzésére a vállalatok egyből özönleni kezdenek a térségbe (mit sem törődve a helyi lakossággal), a zsoldosok és a saját zsebre dolgozó űr-kalózok pedig követik őket, hogy hasznot húzzanak a konfliktusból. A Rubicon 3 hamarosan egy igazi csatatérré változik, amelynek felszínén különféle frakciók harcolnak egymással a Coral feletti uralom megszerzéséért – mi pedig éppen ennek a közepébe csöppenünk.
C4-621 néven egy zsoldost alakítunk, aki a jobb élet reményében áll Armored Core-pilótának. Miután landolunk a Rubicon 3-on (persze illegálisan), megszerezzük egy korábbi zsoldos hívójelét és innentől "Raven"-ként tevékenykedünk tovább. Küldetéseket vehetünk fel és teljesíthetünk, majd a befolyt kreditekből fejleszthetjük a mechánkat, vehetünk új fegyvereket és lényegében ennyi. Egyáltalán nincs túlbonyolítva az Armored Core 6 játékmenete, de mivel már az előző részek is jobbára a folyamatos akcióra voltak kihegyezve, úgy itt is ez áll a középpontban. Oké, az Armored Core 5 elvitte egy kicsit taktikusabb irányba a szériát, de immár ez is a múlté. Lényegében megyünk és darálunk, majd megpróbáljuk a lehető legtöbb kreditet bezsákolni az adott missziókért. Hála az égnek, hogy a korábbi részekből ismert adósság-rendszer itt már nem kapott helyet, azaz nem veszítünk kreditet, ha elbukunk egy adott küldetést. Sőt, az Armored Core 6 kifejezetten bőkezűen szórja a pénzt és akkor sincs gond, ha egy újonnan felszerelt fegyvert véletlenül eladunk a mechánkról, majd megpróbáljuk visszavásárolni – pontosan ugyanannyiba kerül, mint előtte. Nincsenek levonások és egyéb mutyizások, ami kifejezetten pozitív lépés volt a From részéről.
Mech mester odacsap
Ehhez hozzájön még, hogy a küldetések bármikor újra lehet játszani, ami szintén újdonság. Alapvetően négy fegyver áll a rendelkezésünkre: kettő a mecha két karján, kettő pedig hátul. A szimpla lövések mellett tudunk rakétákat indítani és egy méreteset odasózni az ellenfeleknek, ha úgy tartja kedvünk. A hátulra és a mecha lábaiba szerelt hajtóműveknek hála repkedhetünk is, bár csak korlátozott ideig (ezt egyfajta stamina-mérő határozza meg, ami újratöltődik). A harcok kifejezetten intenzívek és a kezdeti – tutorialnak is betudható – szakaszok után piszok látványosak tudnak lenni! A pályák ugyan nem túl változatosak és közelről szemlélve egy-egy épületet előtűnnek a mosott textúrák, de a harc hevében erre úgysem fogunk figyelni. A vizuális effektek gyönyörűek, a robbanások, a kilőtt rakéták füstje vagy a fémburkolaton végigtáncoló szikrák mind rettentő jól néznek ki, és mindezt PC-n akár 120 fps társaságában is élvezhetjük!
A látvánnyal tehát nincs gond, teljesen jól kiszolgálja az izgalmas összecsapásokat. Többnyire csak akkor jut eszünkbe, hogy egy FromSoftware-játékkal toljuk éppen, amikor előkerül egy-egy keményebb bossfight. De azért ezek sem annyira vészesek, mint egy korai Dark Souls-ban, szóval tényleg érezhető, hogy akárcsak az Elden Ring-nél, a From most is próbálta inkább a casual-rétegre pozícionálni a játékot. Persze ettől függetlenül a hardcore Armored Core-rajongók is megtalálhatják benne a számításaikat, de már koránt sem büntet annyira a játék, mint a korábbi részekben. Ettől függetlenül az Armored Core 6 egy rétegjáték. Jókora mechák harcolnak benne néha hatvanszor nagyobb gépek ellen és a játékmenet ebben ki is merül. Ezúttal nem kapunk világmegváltó sztorit vagy forradalmi játékmenetet. Masaru Yamamura (aki a Sekiro: Shadows Die Twice vezető játéktervezője is volt) vette át Hidetaka Miyazaki helyét a fejlesztésben és eleve egy olyan részt szeretett volna letenni az asztalra, amely egyszerre szól a régi fanoknak és az új belépőknek is.
A Fires of Rubicon egy korrekt akciójáték lett, de kizártnak tartom, hogy akkora népszerűségre tegyen szert valaha is, mint az Elden Ring vagy a Bloodborne. Ez pedig a generációs különbségekre vezethető vissza. Az Armored Core a régi idők nótáit húzza egy füstös kocsma mélyén, és csak a legnagyobb hardcore-fanok hallgatják. Ellenben egy új soulsborne-játék bejelentésénél egyszerre borul le a FromSoftware lábai előtt mind a szakma, mind a játékostársadalom. Ha valaki jókora mechákkal akarja csapatni rombolható környezetben, miközben minden szétrobban és darabjaira hullik körülötte, annak az Armored Core 6 abszolút jó vétel lehet. De aki Hidetaka Miyazaki zsenialitását, mély történetet, hatalmas felfedezhető világot és izzasztó bossfightokat vár, az jobban teszi, ha megvárja az Elden Ring Shadow of the Erdtree DLC-jét.
