Bár egy ideje már megjelent, pótolni soha nem késő, és ha valamiről érdemes hónapok után is írni, akkor az az Elden Pixels játéka. Már a 2017-es Alwa’s Awakening is remek darab volt a NES játékainak stílusában, ám a stúdió gondolt egyet, majd 3 esztendővel később tovább görgette az eseményeket, csak éppen egy “generációváltást” követően. Merthogy míg az első rész a 8-bites korszakot vette célul, addig a 2020-as Alwa’s Legacy a SNES-re megjelent klasszikusokat idézi meg mind pixeles, rajzolt látványában, mind hangulatában, miközben a metroidvania műfaj legjobb hagyományai szerint építi fel játékmenetét.
Alwa földjén
Ezerszer látott klisé elevenedik meg a nagyon hangulatos főképernyőről tovább haladva, mikor főszereplőnk emlékeit vesztve találja magát Alwa földjén, ahol elszaporodtak a szörnyetegek, sőt első lépéseink után még egy veszélyesnek és gonosznak tűnő figura is nekünk esik. Miután pedig támadását követően visszaszerezzük varázsbotunkat, ideje alaposan szemügyre venni a környéket, amivel természetesen egyre csak fejlődünk, egyre újabb képességekre teszünk szert, nem mellesleg pedig a történet végére járhatunk a korábban megközelíthetetlennek tűnő területek megnyitásával.
Igen, az Alwa’s Legacy minden ízében klasszikus metroidvania-alapokra épül, le sem tagadhatná gyökereit, így ha mindenhol túl magasan vannak a következő szintre vezető platformok, akkor tuti valami olyan varázslatra teszünk szert, ami ezek elérésében segít. Áttörhetetlennek tűnő palánkok, nagy messzeségben lévő platformok… mindenre lesz megoldás, csak utána kell járni, ami természetesen számos ellenfél legyőzését és pályarész kipucolását jelenti az egyre csak bővülő térképen. Varázslataink fejlődnek, mozgásunk bővül, de ezzel együtt a kihívás is egyre nagyobb. Amikor pedig feltűnnek a pajzsos csontvázak és a mindenfelé repkedő madarak, akkor azért vissza kívánjuk az első varázslókat.
Mindent a retró hatásért
Az Elden Pixels pedig minden téren igyekezett a régies érzetet megragadni, ami a rendkívül szép grafikán és a nagyon eltalált chiptune zenéken is tettenérhető. Mintha csak a SNES java tért volna vissza egyetlen mixbe sűrítve, így megidézve a korai RPG-k és fantasy akciójátékok jellemzőit. A nyitó képernyő már hozza ezt az atmoszférát, ami minden egyes pályán és nagyobb főellenfélnél erősödik, ráadásul a fejlődés és felfedezés is kellemes ritmusban történik. A baj az, hogy mindez végül semmi keiemelkedőhöz nem vezet, és bár audiovizuális szempontból az Alwa’s Legacyba könnyű beleszeretni, más téren csak a megszokott formulát kapjuk. A 8-10 órás játékidő pedig még akár sok is lehet, merthogy, bár van egy rakás eltérő terület, az egymást követő képernyők egy idő után már nem annyira izgalmasak, sok az ismétlődő elem. Ettől függetlenül a műfaj szerelmeseinek, a metrodivaniák és a SNES-korszak rajongóinak könnyen ajánlható darabról van szó, ami hozza az elvárhatót, sőt még többet is.
