Indiana Jones és az Érdektelenség Birodalma
A készítők nem akarták és nem is tagadták azt, hogy merítettek ötleteket az Indiana Jones tetralógiából, miként azt sem, hogy példaértékű volt számukra többek között a Monkey Island című legendás kaland is. Mint azt látni fogjátok, sajnos nem sikerült öregbíteni a nagy elődök nevét, sőt...
A történet meglehetősen izzadtságszagúra sikeredett, amolyan alibizésnek tűnik az egész, nevezetesen az, hogy kalandunk főhőse, Adam, ifjú régészként ősi tekercsekre bukkan, amelyek a Szentföldről származnak. Természetesen ő az egyetlen, aki ezeket dekódolni tudja, s kihámozza belőlük az Édenkert helyét. Egyetlen feladata ezután az, hogy mecénásokat maga köré gyűjtve megtalálja az Elveszett Paradicsomot. Ennyit a kidolgozott történetről, amiért imádjuk a kalandjátékokat… Aki arra számít, hogy a játék során majd fokozatosan bontakozik ki a cselekmény, máris lehangolom, ugyanis a konklúziótól eltekintve voltaképpen nem történik semmi említésre méltó.
Valószínűleg a készítők is érezték, hogy a sztori nem állja meg a helyét önmagában, így megpróbáltak valami sejtelmes háttérszálat bevetni. Így aztán, míg az Édenkertet keresgéljük, megtalálhatunk és felnyithatunk kincsesládákat, amelyek egy előttünk itt járt kereszteslovag feljegyzéseit tartalmazzák. Ez akár izgalmasnak is hangozhatna, ha nem baltázták volna el ezt is a fejlesztők: összesen tíz ilyen papírdarabot gyűjthetünk össze, azonban ezeket felfedezve nemhogy jutalmat nem kapunk, de még a cselekmény sem válik árnyaltabbá. Ezek a pár soros szösszenetek mindössze útbaigazításként szolgálnak az egyszerű halandó számára, hogy jó helyen keresi az elveszett kertet.
A kalandozónak két lába van, mégis megbotlik
De nem ez a program egyetlen rákfenéje -- itt van rögtön az irányítás problematikája. Finoman szólva jobban örültem volna egy point ’n click kalandnak, mint a billentyűzettel való -- nincs jobb szó rá -- szerencsétlenkedésnek, bár ha nehezen is, ezt azért meg lehet szokni. Amit viszont nem lehet, az az, hogy emiatt helyenként a játékos bűnhődik: több, gyorsaságot igénylő feladat is van a játékban, ahol az irányítás és a néha förtelmes kameranézet miatt könnyedén fennakadunk kövekben, oszlopokban, s ez pont elég időveszteség ahhoz, hogy lezáródjon előttünk egy kapu, és elkezdhessük az egészet elölről.
Most gondolhatnátok azt, hogyha a készítők ennyi mindent elrontottak, akkor a feladványokba biztos beleadtak apait-anyait. Egy nagy fityfenét! A legtöbb rejtvény siralmasan egyszerű, mondhatni gondolkodni sem kell rajtuk. Egy jellegzetes példa erre, amely kalandozásaink során többször is előfordul, hogy háromsoros bibliai idézeteket kell helyes sorrendbe pakolnunk egy oszlopon. Nem vagyok matematikus, de a legrosszabb esetben is a hatodik alkalommal tuti, hogy sikerülni fog a dolog. Képzelhetitek, hogy ez micsoda kihívást jelent! Talán az utolsó feladat okozhat némi fejtörést az újonc kalandjátékosoknak, de a nagy öregek ezt is könnyedén abszolválják majd.
Legalább a szemünk lakjon jól...
Miután ennyi „szépet” és „jót” nyilatkoztam a játékról, érdemes rátérni azokra a momentumokra, amelyekben csöppet magára talál az alkotás -- merthogy vannak ilyen pillanatok, még ha kevés is. Nyilván senkit nem lep meg, hogy az Unreal Engine 3 igazán gyönyörű grafikát kölcsönöz a műnek; valóban élethű a homokszemek örvénylése a földalatti kazamatarendszerben, a fáklya tüzének lobogása, vagy éppen a vízcseppek lassú lecsorgása a képernyőn, miután kievickéltünk egy vízesés mögül. Azonban szerintem a legszebb látványt egy hatalmas, kristályokkal teli barlangterem nyújtja: több percig is elidőztem ott, hogy gyönyörködjek az összképben. Egyedül a karakterek kinézetével nem tudtam megbarátkozni, különös tekintettel a főhős barátnőjének, Evelynnek az arcszerkezetére; szegénynek annyira kifejezéstelen és bárgyú tekintete van, hogy nehéz elhinni, hogy nagyobb világosság van a fejében, mint éjjel egy tyúkólban.
Szerencsére a zenéért és a hangokért felelős emberkék jobban a helyzet magaslatán álltak, mint az írók. Habár a dallamokat nem fogjuk napok múlva is dudorászni a zuhany alatt, el kell ismerni, hogy a halk, sejtelmes muzsika jól passzol a misztikus környezethez. Ráadásul a szinkronra sem lehet különösebb panaszunk -- kivételt képez ez alól a főhős néhány megnyilvánulása. Adam ugyanis, míg a külvilág felé egy macsó kalandor arcát mutatja, legbelül érző szívű, romantikus lélek, akárcsak Indiana Jones. Sajnos azonban pont a Jonsey-féle monológok és beszólások lettek kissé mesterkéltek, már-már fárasztóan erőltetettek.
Egy falatnyi éretlen paradicsom
Innen már csak felfelé vezet az út, ahogy egy másik régi dakota közmondás tartja. Sajnos az Adams Venture első része sokkal inkább egy techdemónak hat, mint önálló alkotásnak, nemcsak a történet hiánya és a túl könnyű feladványok okán, de amiatt is, hogy körülbelül másfél óra alatt végigjátszható. Ez pedig vérlázítóan kevés idő, gyönyörű grafika ide vagy oda -- az utóbbi ugyanis nem fog minket kárpótolni akkor, amikor úgy állunk fel a monitor elől, hogy kidobtunk az életünkből kilencven percet.
