Trója legendás hely volt, falait állítólag maga Apollón és Poszeidón építette bevehetetlenre, királya, Priamosz pedig Dardanoszig, Zeusz és Élektra fiáig tudta visszavezetni a családfáját. Úgy mondják, a Palladiónt, a városvédő Athéné szobrát – amely Trója legyőzhetetlenségének egyik szimbóluma – Zeusz hajította le Iliosznak, a város alapítójának (Trója görögül Ilion). Na igen, ez még egy olyan kor volt, amikor az istenek szerettek belefolyni a földi dolgokba, és röptében a legyet is… Homérosz Iliász című eposza, amely a Trójával kapcsolatos alkotások kútfeje – pl. ennek a játéknak az inspirálója is – szintén arról szól, hogy az égiek a kis-ázsiai Ída hegyéről nézték végig, sőt időről-időre be is avatkoztak a háborúba. Abba a háborúba, amelyet, ha máshonnan nem, a frissebb emlékezetű szandálos-lándzsás Wolfgang Petersen-moziból már mindenki megismert, és kívülről fújja, hogy Parisz, a trójai királyfi megszöktetette Menelaosz spártai király feleségét, Szép Helénát, az akhájok pedig rögvest elindultak az ifjú amorózó fogaiért. Innen száll be a buliba az új Total War Saga…
Egy röpke momentum erejéig álljunk meg, és tisztázzuk, hogy mit keres a címben a Saga kifejezés. Nos, a brit stúdió háromfelé osztályozza a Total Wart: vannak az úgymond ”rendes” történelmi címek, aztán a nagy hadvezérekhez köthetők, lásd pl. Attila vagy Napóleon, és a rövid, de annál intenzívebb, villanásszerű konfliktusokat feldolgozó sagák, mint a Thrones of Britannia. De térjünk rá a trójai háborúra, szóval, ha egy kicsit eltávolodunk a legendáktól, akkor feltehető, hogy a görög törzsek nem csak azért hajóztak át tömegesen, mert Menelaoszt felszarvazta egy külországi selyemfiú, hanem az is közrejátszhatott, hogy Trója a Dardanellák kapujában igen fontos stratégiai és kereskedelmi központ volt. Ugyanis innen nézve már érthető, hogy nem egyszerűen egy ókori D-napot játszunk újra, hanem térképügyileg kapunk egy szép nagy darabot Hellászból, és egy jókorát a kis-ázsiai partvidékből, ráadásul rengeteg kisebb-nagyobb államszervezettel, amelyeken minden hódítónak át kell rágnia magát. Történetesen az eposzi felállást is bátran fel lehet rúgni, mert nincs kőbe vésve, hogy Menelaosznak vagy Agamemnónnak mindenképp el kell érnie Tróját, lehet, hogy a végjátékra már rég földbe teszi őket a másik két játszható akháj karakter, Akhilleusz vagy Odüsszeusz.
Ókori szuperhősök…
Ahogy az akháj, úgy a trójai hősökből is négy van, Hektór, Parisz, Aeneas és Sarpedon. E nyolcas mögött pedig, ahogy megszoktuk, eltérő játékmechanikákat találunk, jellemzően az eposzi sztereotípiáknak megfelelőket. Parisz és Heléna például szó szerint elválaszthatatlanok, úgyhogy az asszonyt is mozgatni kell az ura után, ha nem akarunk lemaradni a bónuszokról. Egyébként Trója megmentőjének a szerepe még messze nincs leosztva, így a két fiú, Parisz és Hektór folyamatosan vetélkedik a kijelölt feladatokban apuci (Priamosz) szeretetéért. Agamemnon, Mükéné királya, pedig éppoly agresszív, mint ahogy Brian Cox bemutatta a karaktert a filmvásznon – az ő különleges képessége itt az, hogy erővel kényszeríti vazallus státuszba a frakciókat, plusz még jól le is húzza. Akhilleuszt természetesen most is csak a hírnév érdekli, így kapásból találunk nála egy ”élő legenda”című táblázatot, ahol a környék híresebb harcosainak névsorát és lokációit vették nyilvántartásba, nyilván nem baráti fröccsözés célzattal… Aki egy kicsit jobban ismeri az Iliászt, tudja, hogy bőven ki lehetett volna adni Akhilleusz nyavalygásai címmel, szóval a karakter másik vezérfonala, hogy hangulatának – gyászol, felháborodik, dühös – megfelelő hatásokkal ”szórakoztatja” a népét és seregét.
Nem admirálisoknak való vidék…
Alapvetően ez is csak egy Total War, ahol a városok (provinciák) birtoklásáért folyik a harc. A kampánytérképen a seregek, és az élükön álló héroszok még mindig körökre osztott metódusban róják a vidéket, aztán ha két sereg összecsap, jön a valós idejű, formációs harc. Újítás, hogy az ütközetek végén egy a filmbéli Akhilleusz-Hektór párviadalt idéző animáció jelzi ki az eredményt, elég látványosan, és a brutalitás sem piskóta. Ami a Troy külső rétegét illeti, a körökre osztott rész a hellén kultúra archaikus korát igyekszik megidézni, kvázi a korszak festett vázáinak motívumai köszönnek vissza az eseményeket jelző paneleken, és a napszakok váltakozását követő háttérben is egy hasonló stílusú, fekete-vörös paravánon úsznak a felhők. A táj nyilván épp olyan szép, mint az utóbbi húsz évben bármikor, viszont a nyílt vizet látva az örömünk nem lehet teljes, hisz a tengeri csatákból pontosan olyan olcsójános megoldást hoztak ki, mint Warhammer kalózos DLC-jénél, azaz a semmiből felbukkanó szigetekre transzportált haderők vívják meg ezeket az ütközeteket. A körökre lebontott építkezős, seregeket mozgatós rész mögött egyébként most öt egyszerű nyersanyag áll, úgymint étel, fa, kő, bronz és arany. A fa és a kő felel az infrastruktúráért, a zaba és a bronz a toborzáshoz kell, de nem árt tudni, hogy minden település csak a neve mellett jelzett anyagot képes termelni, tehát még a nagy Akhilleusznak is muszáj néha lemenni kereskedőbe, és mondjuk követ barterezni bronzra, mert különben nem tud páncélos egységeket képezni, csak tunikásokat. Persze ettől meg elönti az ideg, mert olyan arcpirító dipo- és kereskedelmi ajánlatok jönnek, hogy ihaj. Valakinek például fa kell, de elvinné mellette a fél raktárat, cserébe persze csak morzsák…
Titánok harca…
Visszatérve az istenekre: ahogy az Iliász, úgy a játék is összefonódott a görög panteonnal, melyből a kiszemelt 7 istenség nem pusztán eseményeket generál, de a jóindulatukért keményen meg kell dolgoznunk, és ez nem túl jó hír a párosujjú patásoknak. A rendszeresen hekatombák, 100 bikás áldozatok hozhatnak ugyanis egyre szorosabb kapcsolatba a kiszemelt istennel, aki majd különböző jóságokkal áraszt el minket – Afrodité például javíthat a diplomáciai kapcsolatokon, Poszeidón áldásával messzebbre jutnak a hajóink, de minden lépcsőn egyre komolyabb jutalom vár, és végül elérhetőek lesznek az olyan különleges egységek, mint a szatír, a küklopsz, vagy akár a minotaur. Imádkozni is lehet (na, nem ingyen), amely rövid távú, 4 körig tartó bónuszokat hoz, boldogan gyarapodó népet, a frissen kiképzetteknél +1 tapasztalati szintet és hasonló okosságokat. A vallás persze ennél mélyebbre is beásta magát, a felállított templomok, az ügynök kategória papnői mind-mind erősíthetik az oldalunkra állított entitás hatását, aki a csatafelületen is éreztetheti a jelenlétét, például megtolhatja a támadóértéket vagy gyengítheti az ellenfél morálját. Az sem mellékes, hogy a toborozható hősök (újabb seregvezérek) motivációs értéke bizonyos istenektől nő, másoktól meg a frász veri ki őket, úgyhogy érdemes ”csomagban” gondolkodni.
Lábak csatája…
A csatatereken jelentős változás, hogy a sebesség-páncélzat összefüggéseket ragadták meg, és a rejtőzködés már a derékmagasságú fűben/vetésben is megy. A könnyűpáncélzat természetesen elhasal a nehéz bronzvért és pajzs előtt, de a ”gizdák” jól tudnak manőverezni, és mivel kimondott lovasság nincs… gyanítom, értitek a képes beszédem. Harci szekér pipa, lándzsás-kardos legényekből nagyon komoly kínálat van (pajzs, páncél, elit státusz rangsorolásban), dárdavetőkből, íjászokból úgyszintén, és a tömeg közepén, ha a hősöket egymásra uszítjuk, a közkatonák teret nyitnak, szóval a párviadalt is megkaptuk. Ami a mitológiai lényeket illeti, a korszellem és az emberi képzelőerő nyers találkozását ünnepeljük, amikor kiderül, hogy a kentauroknál nem szó szerint van összenőve ló és lovasa, hanem átvitt értelemben, és az óriások is pusztán nagyra nőtt emberek, ahogy a szirének is inkább csak a kor cheerleaderjei, persze harci mutatókban jócskán modern kolléganőik fölé nőve.
A világ túloldalán…
A legendás trójai háború a Total Warban, már ha ”megfelelően” játsszuk, a patkó alakú térkép két szembenálló oldala között játszódik le, és két igen komoly tábor csap össze, csak ehhez mindkét oldalon gyakorolni is kéne a szövetségépítést (Hektórnál ez például karakter-specifikus követelmény, külön táblázattal). Más kérdés, hogy eközben egy csomó apró, csetresz városállamot kell menetből legázolni, vagy a világ túlfeléről visszarohanva megrendszabályozni, ami jelentősen belerondít az élménybe. Ráadásul nehéz átérezni egy felszarvazott férj és megalázott nép indulatát, ha mondjuk, a játék elején bezörget Menelaoszhoz Parisz, hogy légyszi adjál 75 bronzot 250 aranyért meg 88 fáért. Ami viszont tetszetős, hogy a hősökre szabott harcmodorok és egységek igen jól működnek, ráadásul a fő karakterek, no meg az ügynökök egy újfajta képességpanelen szelektálhatnak minden szintlépéskor két vonzó, új tulajdonság közül, az összeszedhető felszerelések között pedig olyan legendás cuccok vannak, mint Poszeidón szigonya vagy Héraklész kardja.
Boldogság mindenkinek ingyen?
Összességében egy igényes, jó minőségű alkotás, amiből a falovat sem spórolták ki (királyi dekrétumok – ostromgép), de nem ez lesz a széria legerősebb része. Trója legendájának a lényege ugyanis elveszett valahol a birodalomépítés és a halomra ölt bikák között, bár kétlem, hogy lenne olyan keret, amely a tengerpart és a vár falai között folyó tízévnyi mészárlást, valamint a hősök és istenek párviadalait tökéletesen be tudná mutatni. Persze a cím egy szempontból mindenképp korszakalkotó, ugyanis a megjelenés napján az Epic ingyen elérhetővé teszi/tette, amire ilyen kategóriájú játéknál nem sok példa akadt. A Sega biztosan nem járt rosszul, továbbá nyert egy új piaci platformot, és feltehetően az Epic kliensének a tábora is gyarapodik...
